Portálunk korábban közölt írást arról, ahogy Jónás Levente, a Mi Hazánk politikusa reagált az ATV politikai talkshow műsorában a Turul szoborról mondottakra. Videón is elérhető az a mihazánkos kiállás, amelyet Puzsér Róbert, az említett műsor állandó szereplője is beleszerkesztett trollvideójába, ahol a hegyvidéki turult pajesszal ábrázolja. Jónás Levente, a Mi Hazánk budapesti alelnöke válaszol.
Tisztázzuk, akárhányadszor is! A hegyvidéki turul szobor nem gyilkosok emlékműve. Nem a gyilkosok emlékműve! A hősök emlékműve. A hősies áldozatoké. Azzal, hogy valaki ezt nyilas, kegyeletsértő jelképpé aljasítja, valójában az összes háborús áldozat kegyeletét sérti.
Nem igaz, hogy a turul a „hungarista mozgalom legszentebb szimbóluma”. A középkori latin nyelvű krónikák nem említenek semmilyen hungarizmust. Arany János sem említi. Az Árpád-sávos zászló sem nyilas szimbólum, különösen tüntetésen nem az, és a magyar trikolor zöldje sem azonosítható a nyilaskereszt zöldjével.
Ahogy Hunyadiról sem egy SS-páncéloshadosztály, vagy az 1945-ös esztendő jut eszünkbe, nemdebár?
Merthogy érthetetlen és indokolatlan az az agresszív támadás, amelynek gyújtópontja
Puzsér Róbert, aki trollvideójában nem átallotta a magyarság mitikus madarát, a Turult zsidó pajesszal és ortodox fejfedővel, karmait Tórával ékesíteni, de még inkább ékteleníteni.
Ennek kapcsán igyekszem leszögezni: ha valami sérti az ott meggyilkolt civil áldozatok emlékét, hát akkor ez a fajta, végtelenül cinikus és erőszakos kommunikáció épp annak okán, hogy egy vélelem alapján az a Turul szobor ott, a fentnevezett civil meggyilkoltak, háborús civil áldozatok emlékét sértené.
Merthogy az a Turul, mint a világháborús katonai erőfeszítések és áldozatok emlékének őrt álló szobor, épp az a jelkép jelenthet megnyugvást a szóban forgó civil áldozatoknak, a világháborús vészes és végső időszakaiban megölteknek, azoknak is, akik a frontokon és azoknak is, akik a hátországban lelték halálukat.
Már csak azért is, mert nem „a magyarok szolgálták ki a németeket”. Valójában a németek szolgálták ki magukat a magyarokból. Aztán pedig a szovjetek.
Ez annál is igazabb, mint ahogy az a szomorú hagyomány is, hogy egyesek a zsidóságot, és
a zsidóság világháborús tragédiáját, mint kulturális revolvert szegezik rendről rendre a magyarságra a kultúrharc mezejében, a válogatott jelképgyalázás, célzott szentségtörés széles eszköztáraival.
Félő, ennek esett most áldozatul a Hegyvidéki Turul, amely talán a fent említett Puzsér úr rémálmában nem az eredetmondai nemességben formát öltve jelent meg, hanem egyfajta bizarr, nyilasfób rémálom főszereplőjeként, démoni módon termékenyítette meg jeles publicistánk és közkritikusunk egyébként kiváló elméjét.
Legyen hát ezért valóban a „kegyelet fontosabb, mint a büszkeség”! Hiszen a „magyar humanista” a legkevésbé sem arról ismerszik meg, hogy nemzetét folyvást, vélt vagy valós „démonaival szembesíti”.
Jónás Levente
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
