Az emlékezet és az emlék egy érdekes dolog. Ahány ember, annyi féle emlék és emlékezet létezik. Egyetlen eseményre is emlékezhet két emlékező egymással teljesen ellentétesen is.
Az emlékezet tárgya, vagyis az emlék az idő múlásával is módosulhat. Nem kicsit, nagyon. Nem csak fakulhat, elmosódhat, de az emlékező elméjében is teljesen átalakulhat valami egészen mássá, mint ami eredetileg volt. Aztán ez az új emlék léphet az elmében az egyébként megtörtént valóság helyébe. Családi események, egy meccs végeredménye vagy időpontja, rengeteg apró és persze fontos dolog. Ezekre pedig jó szívvel vagy akár rossz szájízzel, de mégiscsak emlékszünk. Némely csak szűk családi kört érint, más emlékek az egész nemzetet.
Sokan emlékeznek a Corvin-köz legendás parancsnokára, Pongrátz Gergelyre, aki néhány emlékező szerint azt mondta egyszer, hogy ha annyian fogtak volna fegyvert 1956-ban, amennyien 1990 után állították, vagyis úgy emlékeztek, akkor meg sem álltak volna Moszkváig. No igen, a rendszerváltás után is sokan másképpen emlékeztek az azt megelőző években betöltött szerepükre, mint amíg a pártállami éveket élték. Pedig alig néhány hónap telt el a két emlékezet között. Ugyanígy alig emlékeznek a Szabadság-szobor eredetmondájára, de ezt már kellően kiveséztem korábban, ha jól emlékszek.
Nem is kell azonban olyan nagyon messzire menni az időben az emlékek torzulásához. Emlékezhetünk például a Covid-járványt övező intézkedésekre és azok társadalmi megítélésére. Ma, alig néhány évvel az esemény után állítom, a legtöbb embernek teljesen más emlékei lennének arról, hogyan is fogadta a korlátozásokat, vagy éppen arról, hogy miként gondolkodott a járvánnyal kapcsolatban. Elvétve találnánk olyat, aki úgy emlékezne, hogy akkoriban szinte mindennel egyetértett és elfogadott. Pedig igen könnyen lenyomták a társadalom torkán az egész történetet karanténostul, oltásostul, mindenestől. Aztán az orosz-ukrán háború kitörésével egyik napról a másikra lett csak egy emlék maga a vírushelyzet és a világjárvány is.
Szerencsére itt van nekünk a fenti képen szereplő műtárgy, amely négy év elteltével is ott áll árván, bezárva. Közben pedig emlékeztet bennünket arra, amiről előtte azt gondoltuk, sosem lehet majd ezzel a társadalommal megcsinálni. Legfeljebb Orwell regényében, amire bár sokan hivatkoznak előszeretettel, mégis úgy tűnik, hogy egyre kevesebben emlékeznek.
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
