2.1 C
Budapest
2021. november 30., kedd
Magyar Jelen
Belföld Hírek

Ennyi! Újjáalakult a Munkásőrség

“Számítunk mindenkire akinek fontos a testület értékeinek és hagyományainak, valamint a szocializmus ügyének átmentése és védelme a 21. századi viszonyokra!” – írja bemutatkozó írásában az újjáalakuló Munkásőrség parancsnoka, a 30 éves Juhász Norbert. A napokban civil szervezetként, Munkásőr Társaság néven újjáalakult a szervezet, írja a Magyar Hang.

A szervezet tagokat toboroz, egykori munkásőröket és „nyomdokaikba lépni kívánó, nem ijedős fiatalokat” vár soraikba. Utóbbiaknak egyenruhát is biztosít a szervezet.

1989. október 31-én az úgynevezett „négyigenes” népszavazáson a választók a szervezet megszüntetésére szavaztak, ami „megerősítette a már korábban elfogadott 1989. évi XXX. törvényt, melynek következtében a testület 1989. október 20-án jogutód nélkül feloszlott” – írja a lap.

A kérdés így szólt: feloszlassák-e a Munkásőrséget?

Több mint 4 millióan válaszoltak erre a kérdésre igennel, 216 ezren nemmel.


A szervezet önmeghatározása szerint a hagyományőrzés jegyében „eszmeiségében baloldali, munkásmozgalom történeti hagyományok ápolására, és humanitárius célok megvalósítására törekvő civil szervezet”.

Forrás: Index

További híreink

Ítélethirdetés előtt a tápiósági pedofil

Gabay Dorka

Mire figyeljünk, ha kutyával utazunk?

Irányi Dániel

Koronavírus, napi összefoglaló

Dunai Tibor

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben