A Mi Hazánk Mozgalom végrehajtási és hitelügyi szakpolitikusával, Dr. Fiszter Zsuzsannával beszélgettünk a munkája szépségéről és nehézségeiről, valamint arról, hogy nőként hogyan lehet ezt egyensúlyba hozni a magánélettel.
– Mesélnél kicsit a gyerekkorodról, a szüleidről? Ők mire ösztönöztek, és te milyen pályát képzeltél el gyerekként?
– A gyermekkori nagy álmom az volt, hogy állatorvos leszek. Az állatok szeretete a mai napig megmaradt, ezért majd idővel szeretnék velük foglalkozni. Szívesen tartanék haszonállatokat, vagy akár létrehoznék egy állatmenhelyet is. Jelenleg két mentett kutyával, egy mentett cicával és egy törpenyuszival élünk együtt.
Kamaszként volt egy időszak, amikor katonának szerettem volna menni. Az volt a tervem, hogy katonatisztire felvételizek majd, ezért rendszeresen jártam futni, keményen edzettem, hogy felkészüljek az alkalmasságira.
Majd a gimnázium utolsó évében változtattam ezen, mondván én biztosan nem fogok kimenni külföldre, hogy idegen hatalmak érdekeiért harcoljak. Nem egy irodában üldögélő katona akartam lenni, hanem a harcszíntéren képzeltem el magam. Aztán rájöttem, az amerikai vagy más globalista érdekeket nem fogom képviselni. Ezekért nem teszem kockára az életemet. Úgyhogy inkább jogásznak mentem, ami az utolsó pillanatban dőlt el.
– Miért pont a jogra esett a választásod, és melyik területe érdekelt a leginkább?
– Egyszer csak jött az ötlet. Eleinte a gyermekvédelem érdekelt. Már fiatalkoromban is, ha láttam, hogy gyerekeket bántalmaznak, vagy durvábban szólnak hozzájuk, az mindig mélyen érintett. Emiatt a gyermekvédelemben képzeltem el magam. Aztán idővel ez elég erősen megváltozott, de a mai napig szívügyemnek tekintem ezt a területet.
–A szüleid mivel foglalkoztak akkoriban, és mit szóltak ahhoz, hogy végül a jogot választottad?
–Ők nagyon örültek, hogy nem a katonaság mellett döntöttem. Apukám műszakvezető volt egy helyi cégnél, anyukám pedig főállású anyuka, aki mindent értünk csinált, a családdal foglalkozott. Hiába láttam ezt a példát, ennek pont azt ellentéte lettem. Nem bírtam otthon maradni, örökké nyüzsögtem.
–Az egyetem alatt megfordult a fejedben, hogy mégis más pályát válassz?
Nem. Szerettem az egyetemi éveket, bár nagyon nehéz volt, mert másodéves egyetemistaként született meg a fiam. Mégis nappalin folytattam a tanulmányaimat, alig néhány hónapos volt, amikor visszaültem az iskolapadba.
– Volt segítséged?
– Igen, a fiam apukája és a szüleim sokat segítettek. Nélkülük biztosan nem sikerült volna párhuzamosan csinálnom a kettőt. Éjszakánként tanultam a pici fiam mellett.
– Hogy jött a végrehajtási jog mint szakterület?
– Érdekes módon, amikor még nem volt meg a diplomám, és tanultuk a kereskedelmi jogot, akkor pont a faktor cégeket emeltem ki, hogy ebben biztos van valami sunyiság, nekem ebben valami gyanús. Ez volt a kedvenc tantárgyam, ezért ebből írtam a szakdolgozatomat is.
A pályafutásom a végrehajtási területen tehát már a diplomaszerzéstől megkezdődött. Valahogy a jognak erre a szegmensére sodródtam, habár nem feltétlenül akartam. Ebből kifolyólag – hogy a másik oldalon is tevékenykedtem – sok mindent megtapasztaltam. Belülről láttam, hogyan működik a végrehajtási rendszer.
–Volt konkrét eset, amikor azt mondtad, hogy te mostantól az adósokat szeretnéd képviselni, és átállsz a másik oldalra?
– Én, amikor odakerültem, már akkor is az adósok pártján álltam. Voltak jó megállapodásaink, pozitív eredményeink, de mindig megpróbáltam emberséges lenni.
Volt, hogy az adósok sírva jöttek, öngyilkossággal fenyegetőztek. A Mi Hazánknál is folyamatosan ilyen emberek keresnek meg minket, akik már tényleg úgy vannak vele, hogy nincs hova menekülniük. Rajtuk kell segíteni, nekik kell reményt adni. Ez nem mindig könnyű.
– Melyik volt a legemlékezetesebb eseted?
–Több ilyen eset is van, amit ki tudnék emelni. Ha leülünk valakivel egyeztetni, hogy mit szeretnének elérni, az nagyon széles spektrumon tud elhelyezkedni. Főleg úgy, hogy nem mindig metszi az adós vágya a jelenlegi törvényeket. Nagyon sokszor volt már, hogy olyan kedvezményes megállapodást tudtunk elérni az adós számára, ahol mentesült a tartozás alól, amit nem ő vett fel, hanem kezes volt benne.
Olyan megkeresések is voltak, amikor tényleg úgy jöttek oda hozzánk, hogy öngyilkosok lesznek. Őket például egy kilakoltatástól sikerült megmentenünk, erről videó is készült. Volt egy másik brutális kilakoltatásunk is, náluk többször jártunk, az volt a célunk, hogy az idős, beteg apukának ne kelljen a kilakoltatás kínjait átélnie. Sikerült elhalasztatni, és a végső célt elérni.
– Kimondhatjuk, hogy sok sikerélményed van?
– Igen. Az a baj, hogy nagyon rosszak a magyar törvények. Nagyon nehéz sikereket generálni, elérni, mert nem az adósoknak kedveznek a törvények.
– Már az is siker, ha pozitív visszajelzést, vagy egy köszönömöt kapsz?
– Igen, az is nagyon sokat számít, és sok ilyen van. Némelyik adósnak már az is segít, ha csak meghallgatjuk őket, beszélhetnek a problémájukról. Mi elmondjuk nekik, hogy ez rendszerszintű probléma, és nincs ezzel egyedül. A lelki támasz a legnagyobb segítség első körben, amit nyújthatunk az embereknek.
A társadalmi szolidaritás abszolút hiányzik a társadalmunkból, és ez hatalmas probléma. Sokan ezért nem merik felvállalni például azt, hogy devizahitel-károsultak. Pedig egyértelműen csaláson alapult, sokan mégis szégyellik, tartva a többi ember megbélyegzésétől.
– Mikor és hogy született meg a gondolat, hogy politikával is szeretnél foglalkozni, és ezt a nemzeti oldalon tennéd?
– A nemzeti gondolattal először a szüleimnek köszönhetően találkoztam, azóta pedig sok könyvet és tanulmányt elolvastam a témában.
2006-ban, 12 évesen láttam a tévéostromot, ami lelkileg eléggé megmozgatott. Azt éreztem, menni akarok, tenni akarok valamit a nemzetünkért. Éppen ezért 2009-ben az akkor még szebb időket élő Jobbik európai parlamenti kampányában a szülővárosomban, Kazincbarcikán tevékenykedtem. Ajánlásokat gyűjtöttem a gimnáziumi tanórákon, amiért állandóan figyelmeztetéseket kaptam, mert a kopogtató cédulákat behozták az osztálytársaim.
Nekem akkor, ott kezdődött.
Ott voltam a háttérben a kazincbarcikai szervezetben is. Majd a 2010-es országgyűlési választáson és 2014-ben, amikor már megvolt a kisfiam, képviselőjelöltként indultam a Jobbik színeiben.
– A családod mit szólt ahhoz, hogy már fiatalon belevetetted magadat a politikába?
– Felemásan kezelték, inkább féltettek tőle. Próbáltak átgondolásra bírni, mondván nem biztos, hogy ez a megfelelő út. Azt szerették volna, hogy a szakmán belül helyezkedjek el.
A Mi Hazánk Ifjainak alapítótagja voltam 2018-ban, de azt nem gondoltam, volna, hogy a Mi Hazánk egyik prominens politikusa leszek, soha nem voltak ilyen ambícióim. Mindig a következő feladatra koncentráltam, így ragadt rám a végrehajtási ügy is. Annak idején én vetettem fel Elnök Úrnak, hogy legyen nonprofit a végrehajtás. Neki ez megtetszett, és mondta, hogy csináljuk, legyen ez is a politikánk része.
Rengeteg feladatot kapok országos szinten is, ezeket mindig megpróbálom a legjobb tudásom szerint teljesíteni.
– Hogyan tudod összeegyeztetni a családi életet a munkával?
– Nagyon nehezen, és csak úgy sikerül, hogy rengeteg segítségem van. A szüleim mindenben támogatnak, és a párom is kiveszi a részét a házimunkából. Tervezünk még egy gyereket, és úgy döntöttünk, hogy majd ő fog otthon maradni vele. Azt is figyelembe vesszük, hogy mikor lesznek a választások, vagy épp a kilakoltatások. Mert azért az utóbbi nagy pocakkal akár veszélyes is lehet.
– Van közös programjaitok a fiaddal?
– A fiam karácsony előtt azt mondta, hogy azért várja az ünnepet, mert akkor biztosan nem fogok dolgozni. De nem így lett. 25-én is megcsörrent a telefonom, úgy éreztem, ezen a napon különösen fontos, hogy segítséget nyújtsunk másoknak, és ezt a fiam is megértette.
Egyébként mostanában sokat sütünk együtt, és ha időnk engedi, még kézműveskedünk is.
– Van olyan dolog, amit szeretnél még elérni, akár a szakmádban, akár a Mi Hazánk Mozgalomban?
– A végrehajtást mindenféleképpen szeretném a jövőben is vinni, és aminek nagyon örülnék, az a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöki pozíciója. Azt gondolom, nem lehetetlen álom.
Az a sors iróniája lenne, hogy Schadl Györgyöt háttérbe szorítva én lennék a MBVK elnöke. Azt szívesen csinálnám, mert ott első kézből tudnám megreformálni a végrehajtási rendszert.
– Ha ezt eléred, akkor állatokat fogsz tartani?
– Igen, lehet. És talán végre lesz időm írni is. Nagy vágyam egy könyvsorozatot kiadni.
– Miről szólna?
– Egy olyan sorozat lenne, ami az egész történelmünket felölelve, egyedi eseteken keresztül mutatná be a törvénykezéseinket. Belekezdtem már, rengeteg kutatómunkát végeztem, törvényeket gyűjtöttem, hogy minél pontosabb képet tudjak adni róla. Szeretnék írni az akkori életről, hogy milyen nevek, szóhasználatok voltak. Ehhez még rengeteg idő kell, és az, hogy nyugodtan le tudjak ülni írni.
– Hogyan tudod megélni a nőiességedet?
– Ami a nőiességemet a legjobban kiemeli, az az anyaság
és talán a külsőm. Nem járok vásárolgatni, plázába vagy szépségszalonba. Amikor a fiam még kicsi volt, megszoktam, hogy magam csinálok mindent. Egyébként gyerekkorom óta fiús voltam. Sportoltam, horgásztam, focimeccsre jártam. Kazincbarcika-meccsre szoktunk most is járni, és a fiam is focizik. Ha pedig csendesebb tevékenységre vágyunk, akkor gombászni vagy horgászni szoktunk.
– Olyankor tényleg kikapcsolsz?
–Akkor, ha olyan helyen vagyunk, ahol nincs térerő. De én a munkámat sem tehernek élem meg. Az életem szerves része, és a hobbim is a hivatásom mellett.
–Volt olyan napod, amikor azt érezted, hogy megbántad, hogy ezt a pályát választottad, és szívesebben tartanál holnaptól állatokat?
– Olyan nincs, hogy azt mondjam, hogy elég volt. Olyan van, hogy egy nehéz nap után inkább fel sem veszem a telefont, és jobb, ha nem szól hozzám senki.
Engem a saját lényem nem érdekel.
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Nekem az emberek segítése a feladatom, és a nemzetünk felemelkedéséért dolgozom. Ez a cél minden nehézségen átsegít.
