Franciaország politikai sátánizmusban fetreng

Sokan megszólaltak és kifejezték negatív véleményüket a pénteki párizsi olimpia megnyitóról. Örvendetes, hogy – ha sajnos nem is Ferenc pápa – egyházi részről is volt tiltakozás, amelyről a Magyar Jelen is beszámolt. Most azonban egy rendkívül mély és részletes reakciót közlünk az alábbiakban. Szász Péter katolikus hitvédő, a Depositum főszerkesztője nyilvánult meg. 

Úgy fogalmaz, hogy a jelenlegi infernális, politikai sátánizmusban fetrengő Franciaország által rendezett olimpiai megnyitóra eleve nem volt kíváncsi, sejtette, hogy a Pays Réel ördögi antitézise lesz. Nem is érte meglepetésként a másnapi hírekben megjelenő felháborodás.

Szerinte minden becsületes országnak ezek után haza kéne hívnia sportolóit, és bojkottálni az egész hóbelevancot. Ismerve a kortárs világnézeti következetlenséget és gyávaságot, vélelmezhetően egyetlen ország sem fogja ezt megtenni. Hálát adhat az Oroszországi Föderáció és Fehéroroszország, hogy ebből kizárták őket.

– Az újkori olimpiai eszme létrejötte kapcsán sok mindenről szó esik, de az egyik, ha nem a legfontosabb világnézeti mozgatórugójáról nem. Ez pedig nem más, mint a következetes római katolicizmus és annak következetes társadalmi–politikai világnézete, ami ma „szélsőségesnek”, „elfogadhatatlannak” minősül az Egyház hivatalos képviselőinek oldaláról is sok esetben. A modern nyugati polgári társadalmak sporttörténete elválaszthatatlan a reakciós romantika korától, és így az azt inspiráló kereszténységtől. A sport nem valami újpogány újjászületés gyümölcse, hanem a Thomas Hughes által propagált „Muscular Christianity” (izmos kereszténység) sarjadéka. Mások mellett az ő műve inspirálta Pierre baron de Coubertin világnézetét is, aki megálmodta az újkori olimpiai játékokat – írja.

– Az olimpiai játékok atyja az Úr megtestesülésének 1863. évében látta meg a napvilágot Kiskarácsony napján, január elsején a francia fővárosban. Szülei buzgó és jámbor katolikusok voltak, akik ennek megfelelően osztották a kortárs Boldog IX. Piusz pápa és elődje, XVI. Gergely következetesen reakciós nézeteit. A francia forradalommal és az abból sarjadt liberalizmussal teljes mértékkel szemben álltak, tudták, nem lehet két úrnak szolgálni, nem lehetséges semmiféle liberális katolicizmus. Mindezek mellett buzgó francia hazafiak voltak, legitimisták, akik nemcsak a fiuk születésekor uralmon lévő bonapartizmust, de az orleanizmus liberális polgárkirályságát is elutasították. Édesapja ismert képíró, számos templom és rendház máig őrzi kezenyomát Párizsban, köztük a „Párizsi Külföldi Hittérítés Társulatának” (Société des Missions Etrangères de Paris) kápolnájának egyik képe, amelyen a társulat fiatal lelkesedő tagjainak misszióba indulását láthatjuk. Alakjaik között feltűnik egy bámészkodó ötéves kisfiú, aki mintegy a képből kinézve minket is Krisztusért mindent elhagyó követésre hív, mintegy azt kérdezve nagy szemeivel: „Hát ti nem jöttök?” Ennek a kisfiúnak modellje a festő fia, Pierre volt – folytatja.

– Első meghatározó élménye hétévesen a sedani vereség volt, aminek következtében megbukott a második francia császárság, Párizsban a kommün jutott hatalomra, majd néhány szavazat híján a királyság helyett egy súlyosan egyházüldöző, szekuláris köztársaság jött létre annak romjain. Eközben a kommünt leverő poroszok a versailles-i francia királyi palotában kiáltják ki 1871. január 18-án a Német Császárságot. Ez személyesen is mély sebet ejt rajta, mivel családi nyaralójukat kifosztják és felgyújtják a poroszok, bujkálnia kell családjának a kommün–csőcselék egyházellenes terrorja alatt, és látnia kell, ahogy porosz csizmák masíroznak a francia főváros utcáin Családja, és minden hithű francia katolikus ennek legmélyebb, spirituális okát „az Egyház legidősebb leányának” árulásában látja. Franciaország elárulta istenrendelte küldetését, mikor Lucifer templomának építőmesterei a Szűzanya helyére egy frígsapkás kokottot ültetettek, aki pucéran őrjöngött a Notre Dame oltárán. (A 2024-es párizsi olimpia megnyitó „ünnepségének” produktum nélküli produkcióját összetákoló degenerált és aberrált álművész, az izraeli–francia kettős állampolgársággal bíró, nyíltan homoszexuális és bevallottan irreguláris [latin] rítusú szabadkőműves Thomas Jolly sátánimádó blaszfémiájában sem volt képes semmi újat hozni…) – osztotta meg velünk.

– A francia–porosz háború hősi halottainak tiszteletére és a francia nép bűneinek engesztelésére építik fel a Montmarte csúcsán a Sacre Cœur templomot. A templom titulusának, és helyének kiválasztása nem volt véletlenszerű. (Az sem véletlen, hogy a blaszfémikus ál-, ellen- és nem-olimpiai megnyitó után egy nappal Párizs történelmi belvárosában órákig tartó áramszünet következett be, Egyedül a Sacre Cœur bazilika fénylett a Montmarte csúcsán. Miért pont a Szentséges Szív tisztelete lett sajátosan francia nemzeti hivatás? Ennek megértéséhez hősünk korához képest vissza kell lépnünk két évszázadot – részletezi.

– A paray-le-monial-i vizitációs konvent egy jámbor apácája, Alacoque Szent Margit Mária magától az Üdvözítőtől kinyilatkoztatást kap a Szentséges Szív tiszteletéről és engeszteléséről. Mindezt rögtön megosztotta az Üdvözítő parancsára – ki addig ezt nem engedte meg – új lelkivezetőjével, a jezsuita Szent Claude de la Colombière páterral, amikor az 1675-ben a konventjéhez érkezett. Az aszketika tudományának szakértőjét és egyben szentjét az apáca közlése megerősítette abban, hogy mindaz, amire a szigorú és következetes katolikus teológia rávezette, biztosan igaz. Íme, így működik az isteni Gondviselés! Miután a következő évben Angliába, új állomáshelyére rendeltetett a páter II. Károly hitvese, Braganza Katalin káplánjaként, a Szentséges Szív jámborságával megismerteti a rábízottat. Állomáshelye a királyné londoni kápolnája lett, melyet nem sokkal előtte emeltettek a királyné és katolikus udvartartása számára a protestantizált Albionban. Mindez azonban nem tart sokáig, hisz „Hazudozó Títusz” (Titus the Liar), vagyis Titus Oates katolikusellenes hangulatkeltésbe kezd, miszerint II. Károlyt „a pápisták meg akarják gyilkolni”, mely „összeesküvés” fő organizátoraként a királyné jezsuita lelkiatyját nevezte meg. Ezután értelemszerűen kénytelen volt visszatérni Franciaországba – fogalmaz Szász Péter.

– 1689. június 17-én, pontosan száz évvel azelőtt, hogy az utolsó általános rendi gyűlést önhatalmúlag az arról kivonuló puccsisták „alkotmányozó nemzetgyűléssé” nyilvánították, az Üdvözítő ismét üzent, amit így adott vissza szó szerint Alacoque Szent Margit Mária: „Azt akarja [t.i. az Üdvözítő], hogy akkora dicsőségben és a legnagyobb tiszteletadással vonulhasson be a fejedelmi és királyi udvarokba, amekkora mértékben kigúnyolták, megvetették és megalázták kínszenvedése során azok, kiknek kezei alá adatott. Kedve telt benne, mikor a földkerekség leghatalmasabb uralkodói hódoltak alázatosan jászla előtt. Ezért így szólott énhozzám, méltatlan szolgálóleányához:

»Tedd ismertté legidősb fiam [ti. a francia király] előtt Szentséges Szívemet, hogy amint evilágra jövetele a szent gyermekségem érdemeire történt, az öröklétre is megszülethessék majdan Szentséges Szívemnek teendő önfelajánlása által. Ezáltal nemcsak ő fog üdvösségre jutni, hanem rajta keresztül a földkerekség többi uralkodója, ki követi példáját.

Azt akarom, hogy udvarában az én Szentséges Szívem uralkodjék, hímezze zászlajára és veresse páncéljára azt, hogy a hit minden ellenségén diadalmaskodjék, lábai elé vetvén büszke elleneit.«”

Ez a kérés a király gyóntatójának eljuttattatott. Bár láttuk, hogy a Napkirály ifjúként a nemzet felajánlásáért lelkesedett még, de a filiszterré lett idős uralkodó e kérést sajnos nem teljesítette, ahogy egyetlen utóda sem. A következmények pedig nem csak az uralkodóházra, vagy Franciaországra, hanem az egész világra nézve végzetesnek bizonyultak…

Miért a Montmarte választatott ki a királyhű és hazafias francia katolikus részéről?

A Montmarte etimonja egyrészt a római Mars hadistenséghez, illetve Franciaországnak az ő nevét viselő fővédőszentjéhez, Tours-i Szent Mártonhoz vezet. A név másik elemzésben annyit tesz mint „Vértanúk (mártírok) hegye”, ugyanis Párizs első püspökét több száz vértanútársával együtt itt fejezték le a harmadik században. (Nem véletlen, miért lett a guillotine a forradalom gyilkos rítusának eszköze, és miért jeleníttetett meg blaszfémikusan a jámbor vértanú, Mária Antónia királyné a tegnapi sátáni show keretében, ahol a kezébe helyezett feje beszélt, s ezzel mintegy a Szent Dénessel megesett csodát mocskolta a mocskoslelkű rendező.) – folytatódik az elemzés.

– Valamit ezek felvillantásával megsejthetünk abból a katolikus engesztelő légkörből, amiben felnő hősünk. A gyermek Pierre a jezsuiták kollégiumába kerül, ahol tovább erősödik katolikus hite, és megfogja a szentignáci militáns szellem, férfias kereszténység, mely kiváló fizikumú testet követel. Ismeretes, hogy a régi rendi szabályok szerint csak ép testű, szép testalkatú és szép arcú emberek léphettek be a jezsuiták közé… részint pragmatikus okokból, tekintettel a missziók erős fizikumot igénylő környezetére, részint pedig azért, ert Szent Ignác is vallotta azt a természetes ésszel felismerhető igazságot, hogy mens sana in corpore sano, ép testben ép lélek. A külső a belső kisugárzása…

A világi ambíciói azonban felülkerekednek a kis báró lelkében, s katonának akar állni. Hiába felvételizik azonban a hadiakadémiára, hajlíthatatlan katolicizmusa és legitimizmusa miatt elutasításban részesül. Angliai tanulmányútja során találkozik az angliai egyetemek arisztokratikus sportkultúrájával. Ebben találja meg azt a pedagógiai eszközt, ami segíthet fizikálisan és mentálisan talpra állítani Franciaországot. Úgy gondolja, hogy a kulturális hadviselés terén kell küzdenie, itt maradt számára tér. Az athletikában találja azt az eszközt, amivel hazája lelkileg is újra ép lesz. (Az „athletika” itt még nem vette fel azt a szűkebb jelentését, amit ma egyszerűen könnyűatlétikának hívunk. A szó a klasszikus görög „katona” szóból képeztetett, és tágabb értelmet hordozva minden sporttevékenységet magában foglalt.) A küzdőszellem, az arisztokratikus és hierarchikus rend, ami a versenyekben megnyilvánul, a testi egészségen túl a társadalom egészséges, organikus tagozódását, újjászervesülését is elősegítheti. Ismeretes, hogy a sportban a nemzetek közötti konfliktusok békés viadallal való elrendezésének lehetőségét is látja, de ugyanakkor realista annyiban, hogy tudja: si vis pacem, para bellum – ha békét akarsz, készülj a háborúra. A francia császári hadsereg vereségének okát abban is látja, hogy Poroszországban régóta szisztematikus testneveléssel neveltek már fel több generációt, ami miatt a porosz katonák fizikai rátermettsége és küzdőszelleme erősebb volt.

Célja érdekében, bár politikai eszméi nem változtak, kompromisszumképes volt a gyakorlati politikában, összefogott a hasonló sportpedagógiai elveket való orléánista, bonaprtista és mérsékelt liberális, de hazafias köztársaságpárti erőkkel céljai megvalósítása érdekében. A testnevelés körül azonban Franciaországban is sajátos harc alakul ki. Az angol egyetemek arisztokratikus, a társadalmi hierarchiát és egyenlőtlenséget, a küzdőszellemet erősítő „athletizáló” sportszemléletét a francia radikálisan liberális baloldal (köztük Georges Clemenceau) elutasítja, s inkább a porosz eredetű, egalitarizmuson alapuló, „szertornázó” sportpedagógiáját támogatja. Ebben a népművelési és oktatási küzdelemben a jobboldali „athletizmus” pártjának vezéralakjává lesz a katolikus reakciós és legitimista királyságpárti ifjú Coubertin báró. (Megjegyzem, hogy hazánkban hasonló küzdelem folyt a „tornászok” és „athléták” között a testnevelésügyben. A Nemzeti Torna Egylet [NTE] kossuthista függetlenségpárti, míg a Magyar Athletikai Club [MAC] deákista kiegyezéspárti volt.)
Szemléletének támogatására és eszméinek megvalósítására indítja el 1894-ben az olimpiai mozgalmat. Úgy gondolja, hogy egy olyan nemzetek közötti, négyévenként megismétlődő sportesemény, mely az ókori Hellász természetes értelemmel belátható erkölcsi igazságain alapul, képes lesz a jövőben a nemzetek közötti konfliktusokat enyhíteni. Többek között azzal, hogy műkedvelő, nem hivatásos sportolók vesznek rajta részt, és a játékok idejére az egyes résztvevő országok is felfüggesztik majd fegyveres konfliktusaikat.

Ebben messzemenőkig támogatta lelkiatyja, Henri Didon páter, domonkos hitszónok, akinek köszönhető a „Citius! Altius! Fortius!” („Gyorsabban! Magasabbra! Erősebben!”) olimpiai jelszó, ami utalás a három fő könnyűatlétikai versenycsoportra: a futó-, az ugró-, és a dobószámokra.

Persze ezek a nemes eszmék sajnos hamar elillantak, és az olimpiai játékok nem megszüntették a fegyveres összecsapásokat, hanem épp fordítva, azok szüntették meg három alkalommal is azokat. Több versenyt beárnyékolt a bojkottok és igazságtalan kitiltások szelleme, ami megint ellenkezett az alapító akaratával…

Kevéssé ismert, hogy összhangban az arisztotelészi–szenttamási hülémorfisztikus emberképpel – aminek következménye a test és a lélek kölcsönös egymásra hatása és egymásban tükröződése – Pierre baron de Coubertin rosszallását fejezte ki, hogy színes sportolók is indultak az 1904-es olimpiádtól fogva. Maga a gyarmatosítás pártján állt, mivel arisztokratikus szemlélete szerint bizonyos népek képtelenek önállóan magas civilizációs fokot elérni, szükségük van a magasabb rendűek védnökségére. Rosszallását fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy női sportolók vegyenek részt a versenyeken.

Az olimpiai gondolatban is megjelenő görög kalokagathia (szépséges test és erényes lélek) eszménye tárgyi létbeni igazságon alapszik, amint Aquinói Szent Tamás is megfogalmazta Arisztotelész nyomán:

„Ad bonam autem complexionem corporis sequitur nobilitas animae, quia omnis forma est proportionata suae materiae.” (S. Thomas Aquinas: Liber II de anima, lec. 19.) Magyarul: „A jó testalkatból következtethető a lélek nemessége, mivel minden forma hozzá van mérve anyagához.”

(Ennek pokoli ellentételezését láthattuk tegnap, ahol a lelki aberráltság, hitványság és kreténség, valamint a testi nyomorúság, gnómság és degeneráltság került piedesztára az ‘égalité’ forradalmi zászlaja alatt.)

Kevéssé ismert tény az is, hogy bár 1925-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöki tisztéről lemondott, továbbra is komoly személyes befolyása volt a szervezetre. Így amikor Adolf Hitler hatalomra jutása után bojkottálni akarták a berlini olimpiát, minden követ megmozgatott, hogy ezt megakadályozza, és be kell vallani sikerrel járt. A német államfőnek írt személyes levelében kiállt a berlini olimpia megrendezése mellett, és az új Németország létrejöttében új történelmi fordulópontot látott. Minden francia nemzeti büszkesége ellenére elismerően szólott róla, hogy benne megvalósulnak sportpedagógiai elvei, amiket liberális hazája elutasított. A francia báró svájci félig önkéntes, félig kényszerű száműzetésében Adolf Hitler személyesen támogatta anyagilag, hogy a nyomortól megmentse. Az 1936-os berlini olimpiának nagyszabású rendezésében saját olimpiai víziójának beteljesedését látta.

A fentiekből világos, mit szólna ma Pierre baron de Coubertin, az újkori olimpiai játékok atyja, ha meglátta volna a „cancel culture” úgynevezett olimpiájának tegnapi önfelszámoló, elfajzott párizsi nyitányát… – így zárul az írása.