Görögországban hétfőn visszaálltak a tantermi oktatásra a középiskolák, miközben a koronavírus új variánsainak terjedése miatt az athéni kormány több térségben újra szigorítani kényszerült az óvintézkedéseken. Az óvodákat és az általános iskolákat – csaknem három hónap szünet után – január 11-én nyitották meg – írja az MTI.
A hatóságok már akkor jelezték, hogy szeretnék, ha február elején a középiskolás diákok is visszatérhetnének a tantermekbe. A középiskolák megnyitására annak ellenére sor került, hogy Szalonikiben, a második legnépesebb görög városban vasárnap kimutatták a koronavírus dél-afrikai variánsát. A B.1.351-es variánst a Dél-afrikai Köztársaságban azonosították december közepén, de azóta több mint harminc országban hivatalosan megerősítették a jelenlétét.
A dél-afrikai változat mintegy 50 százalékkal fertőzőbb, mint az eredeti SARS-Cov-2 vírus. Görögországban jelen van a Nagy-Britanniában kimutatott új változat is, eddig hivatalosan 173 embert fertőzött meg. A járvány és az új vírusvariánsok terjedése miatt több térségben szigorítottak a korlátozásokon, köztük a fővárosban és környékén, ahol az ország lakosságának csaknem 40 százaléka él.
A legfertőzöttebnek számító zónákban – például Leszboszon, Pátraszban és Míkonoszon – a vásárlási korlátozások mellett éjszakai kijárási tilalmat léptettek életbe este hat és hajnali öt óra között. A fővárost, Athént is magában foglaló Attika régióban este kilenctől van kijárási tilalom. Vasszilisz Kikiliasz egészségügyi miniszter hétfőn rendkívüli videokonferenciát tart, hogy megtervezzék az egészségügyi rendszer felkészítését az esetleges harmadik hullámra.
Mint ismeretes, Magyarországon a többi között a Mi Hazánk Mozgalom fogalmazott meg hasonló követeléseket.
– Az életük eddigi legnehezebb vizsgájára készülő diákok felkészülése sokkal hatékonyabb az iskolai keretek között, nem beszélve arról az érzelmi többletről, amit a találkozások ezeknek a fiataloknak jelentenek. Egyetlen évfolyam visszaengedése nem járna óriási kockázattal, ám nekik, pedagógusaiknak és családjaiknak nagy segítséget jelentene
– fogalmazott Dúró Dóra, a párt országgyűlési képviselője.
(Fotónk illusztráció, eduline.hu)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!