daextlwcn_print_scripts(false);

Átadták hétfőn Budapesten az első magyarországi micvamobilt, azaz kerekeken guruló zsinagógát – tájékoztatta az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) – Magyar Zsidó Szövetség hétfőn az MTI-t.

Tájékoztatásuk szerint a jármű naponta egy-két órán keresztül a Cipők a Duna-parton emlékműnél lesz megtekinthető, a fennmaradó időben pedig Budapest utcáit járja majd, hogy a város különböző pontjain érjen el zsidókat, és segítse őket egy-egy micva, vagyis tórai parancsolat, jócselekedet végrehajtásában.

Amerikában már régóta divat

Az első micvamobilok a lubavicsi rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi kezdeményezésére indítultak útnak az Amerikai Egyesült Államokban 1967 nyarán. A járművek az amerikai, identitását lassan elvesztő zsidóság megszólításának, az asszimiláció elleni harcnak az eszközei.

Az első micvamobilok a Hertz autókölcsönző cég zsinagógákká átalakított teherautói voltak zsidó könyvekkel és vallási kellékekkel, egyebek mellett tefillinnel vagyis imaszíjjal és sábáti gyertyákkal felszerelve.

Ezeket a mobil zsinagógákat fiatal jesiva tanulók és rabbik vezették, akik igyekeztek az utcákat járva megszólítani a zsidókat, hogy hajtsanak végre egy-egy parancsolatot: a férfiak helyezzék fel az imaszíjat, a hölgyek vigyenek magukkal egy-egy szombati gyertyát, adakozzanak, vagy csak beszélgessenek egy kicsit a zsidóságról.

 

Kiemelt kép forrása: MTI / Hegedüs Róbert

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartásba vételi okiratának száma: CE/22685-4/2020.
Szerkesztőség címe: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11., 4.emelet
Szerkesztőség elérhetősége: szerk@magyarjelen.hu
Főszerkesztő: Horváth Tamás
© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);