Az emberi jogok világnapja alkalmából interaktív programot szervez a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben az Emberség Erejével Alapítvány. A rendezvényen diákok és pedagógusok is megismerhetik a Nyílt Társadalom Alapítványok támogatását is élvező szervezet emberi jogi neveléssel foglalkozó programjait. Olyan témák kerülnek terítékre, mint például a gyermekjogok és a „szivárványcsaládok” – azaz homoszexuális párokkal példálóznak majd. A város intézményeiben folytatnák az érzékenyítést – írja a Pécsi Újság.
Adománygyűjtésbe fogott a balliberális pécsi városvezetéssel jó kapcsolatot ápoló Emberség Erejével Alapítvány. A szervezet – amelyet többek közt a George Soros hálózatához tartozó Open Society Foundations, azaz a Nyílt Társadalom Alapítványok is segít – saját erőforrásaiból száz gyerek részvételét képes biztosítani az Emberség Játék Kavalkád elnevezésű rendezvényén, amelyet december 16. és 18-a között tartanak a Zsolnay Kulturális Negyedben. Pénzt – 150 ezer forintot – ahhoz kérnek, hogy további százötven fiatal vehessen részt díjmentesen az eseményen.
Az Emberség Erejével Alapítványnál a Pécsi Újság érdeklődésére közölték, egy interaktív kiállítást terveznek, ahol az előzetesen regisztráló osztályok, csoportok – tizenkét év feletti diákok -, pedagógusok, tantestületek, iskolai szociális segítők és fiatalokkal foglalkozó szakemberek kipróbálhatják az “emberi jogi neveléssel” foglalkozó programokat. A résztvevő általános és középiskolások megismerkedhetnek a szervezet online, illetve asztali társasjátékaival és installációival is.
A városi lap megtudta, ezek a játékok olyan témák köré épülnek, mint például a “gyerekjogok” és az úgynevezett „szivárványcsaládok”. Utóbbi fogalom olyan közösségeket jelent, amelyekben azonos nemű “szülők” közösen nevelnek gyerekeket. Az alapítvány szándéka, hogy szórakoztató módon, de mégis komolyan foglalkozzanak az emberi jogokkal vagy éppen a szolidaritással. A játékok nem titkolt célja a fiatalok befolyásolása, szemléletformálása, ahogy a szervezetnél fogalmaztak, készségeik és képességeik fejlesztése. A két fogalom árukapcsolása különösen hatásos stratégia, hiszen mégis ki állna ki nyíltan a gyerekek jogai ellen?
A homoszexuálisok érdekérvényesítését – legyen szó házasságról vagy a család fogalmáról -, illetve a jól hangzó, de általában csak üres lózungnak számító szolidaritást, elsősorban a balliberális oldal tűzte zászlajára.
A lap azon kérdésére, hogy az Emberség Erejével Alapítvány politikai szereplőként lép-e fel, a szervezetnél azt válaszolták, az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatát nem valamilyen politikai világnézetnek tekintik, hanem “az ENSZ által 1948. december 10-én egyhangúlag elfogadott, iránymutató nemzetközi dokumentumnak”. (Természetesen ennek az ellenkezője, vagyis szemben állni a homoszexuális propagandával már nem a normalitás és egészséges családmodell melletti kiállás, hanem hirtelen “politikai indíttatású gyűlöletkeltés”.)
Az alapítványnál abban bíznak, hogy a meglévő partnereiken túl további intézmények is meghívják őket „a témába illő foglalkozások tartására”. Várhatóan tehát hamarosan a pécsi iskolákban is zajlik majd az érzékenyítés, és a fiataloknak olyan közösségekkel példálóznak majd, amelyekben homoszexuálisok nevelnek gyerekeket. Itt óhatatlanul felmerül a kérdés: vajon az LMBT-nél már bevált gyakorlatot folytatva, az iskolai “érzékenyítések” is mind a szülők beleegyezése és tudta nélkül zajlanak majd?
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!