Eltűnt gyermekek, eltűnt igazság – A hatósági rendszer kegyetlensége egy anya szemével

Miközben a magyar Polgári Törvénykönyv már deklaráltan elismeri, hogy a különélő szülőt is megilletik a szülői felügyelet bizonyos elemei (Ptk. 4:175. §), a valóságban egyre több szülő találja magát egy olyan jogi útvesztőben, ahol nemcsak a gyermeke, de az igazság is nyomtalanul eltűnik. Amit a törvény biztosít, azt a gyámhatósági és bírósági gyakorlat elvitatja – lassúsággal, érdektelenséggel, és sokszor dehumanizált eljárásokkal.

A valóság egészen más képet mutat. A hatósági és bírósági gyakorlatban a jog gyakran csak elv, amelyet a végrehajtás, a határozatok és az intézkedések késlekedése kiüresít. Az eredmény: hónapokra megszakadó szülő-gyermek kapcsolat, és az emberi méltóságot felőrlő, embertelen eljárások. A valóságban rendre előfordul, hogy egy gyermek hetekig, hónapokig nem láthatja valamelyik szülőjét.

(forrás: wmn.hu)

Sümegi Rita esete nem egyedi – de éppen ettől válik ijesztő mintázattá. Ő az az anya, akinek gyermekét úgy „emésztette el” a hivatali rendszer, hogy hónapok óta fogalma sincs arról, hogy kivel lakik a gyermek. Kapcsolatukat teljesen megszüntették a hivatalok. A bíróság jelenleg az apa lakcímét jelölte ki a gyermek lakhelyéül, ahol jelenleg csak a volt élettársa lakik, mivel az apa 2017 óta egy másik kontinensen él. Az anyuka a kijelölt lakcímen nem meri keresni a gyermeket, mert tudja, hogy ezt a gyámhatóság „zaklatásnak" veszi, és a jelenleg folyó bírósági gyermekelhelyezés-módosítási eljárásban ez ellene fordulna (Ptk. 4:174. §).

A fiú súlyos iskolai bántalmazások során depressziós lett, öngyilkossági gondolatokat fogalmazott meg, agressziót tervezett mások ellen. Az anya zongoraórákkal, pszichológusi segítséggel próbálta visszaterelni a normalitás felé. A zene használt egy kicsit, és az első pszichiátriai kivizsgálás – melyet az anya kezdeményezett fia mentális és fizikai állapotának felmérése és védelme érdekében – megállapította, hogy a gyermek nem szuicid, ellenben mély depresszióban szenved az iskolai zaklatások miatt.

Hatósági válasz: megvádolni az anyát

A gyerek háziorvosa által ajánlott, családsegítőben dolgozó pszichológus azonban más utat javasolt. Egy hónap kezelés után a gyámhatósághoz fordult, ahol megindult egy eljárás, melynek keretében – az anya és a gyermek ellen is – erőszakos cselekmények gyanújával nyomozás indult. Ezek az eljárások azóta lezárultak, a vádak alaptalannak bizonyultak.

2024 tavaszán, a gyámhatóság kérésére, a rendőrség újabb pszichiátriai intézménybe szállította a gyermeket, ahol egy hónapos kötelező kezelésre került sor. A hónap leteltével – az anya tudta és beleegyezése nélkül – a gyermeket kiadták az apai nagyszülőknek, akik korábban írásban nyilatkozták, hogy nem kívánnak kapcsolatot tartani vele (Ptk. 4:172. § szerint ez a szülői gondoskodás elsődlegességével ellentétes). A gyermek később meg is szökött tőlük.

Nyomozás „láthatatlan gyanúsított” ellen

Az anya eközben egy másik eljárásról is értesült – de csak akkor, amikor a gyermekelhelyezési bírósági ügyben jelezték: ellene gyermekbántalmazás gyanújával folyik nyomozás. A rendőrség soha nem kereste meg, nem idézték be, nem hallgatták ki. Védekezésként az anya saját költségén igazságügyi orvosszakértői véleményt készíttetett – négyszázezer forintért. A szakvélemény szerint kiegyensúlyozott lelkialkatú, igényes életvitelt folytató ember, aki alkalmas gyermeke nevelésére. A bíróságot ez nem érdekelte. A még mindig folyamatban lévő nyomozásra hivatkozva a gyermeket elvették tőle – minden további vizsgálat vagy közvetlen meghallgatás nélkül.

Hol van most a gyermek?

A fiú jelenleg egy volt élettárs lakásában él, aki nem rokona, és nem rendelkezik nevelőszülői végzettséggel sem. Az anya és a gyermek gyógypedagógus végzettségű nagymamája helyett így egy hivatalosan nem ellenőrzött, laikus felnőtt neveli. Mindez annak ellenére történik, hogy a Polgári Törvénykönyv kimondja: a gyermek tartózkodási helyéről a különélő szülőt tájékoztatni kell (Ptk. 4:175. § (2)), és a gyermek elhelyezésénél elsődleges szempont a stabil, szeretetteljes környezet biztosítása (Ptk. 4:172. §).

Egy rendszer, amely nem véd, hanem veszélyeztet

Ez a történet nem csupán egy szülői küzdelem krónikája. Ez egy társadalmi vészjelzés. Egy jogállam nem engedheti meg, hogy a gyermekjogok védelmére hivatott intézmények önmaguk váljanak a veszély forrásává. Amikor egy anya szeretettel, törődéssel és aktív odafigyeléssel próbál segíteni gyermekének, de cserébe a rendszer elhallgattatja, megvádolja és kizárja, ott a hiba már nem egyedi – hanem strukturális.

(forrás: szegeder.hu)

Ki védi meg a gyermeket, ha a hatóságok nem teszik? És ki védi meg a szülőt, ha maga a jog válik eszközzé a szétválasztásban? Mi történik akkor, ha egy rendszer, amely a gyermekek védelmére hivatott, maga válik elkövetővé? Ha egy hivatal, amelynek kötelessége volna a szülők és gyermekek érdekeit szolgálni, a legkiszolgáltatottabbakat tapossa el?
Ez nem csupán egy anya tragédiája. 

Ez annak a társadalmi kórképnek a tükre, amelyben a jogszerűség öncélúvá vált, az emberségesség pedig luxusnak számít. 

Ideje lenne feltenni a kérdést: ki vigyáz azokra, akiket a gyámhatóság, a bíróság és a hatóságok nem védenek meg? És meddig lehet még elfordítani a fejünket, miközben a jog nevében gyerekek tűnnek el – szó szerint és átvitt értelemben is.