Tizennégy pontban dobta össze Gyurcsány Ferenc a balliberális ellenzék vezére a kormányváltás receptjét, melyből az is kiderül, az ebben részt vevő pártok sokat fognak vitázni, ami nem baj, mert a világképük mégiscsak azonos. A DK elnöke azt is közölte, pár héten belül döntenek a közös listás indulásról, majd közös programot is adnak a hazánknak.
Elárulta Gyurcsány Ferenc, hogyan látják a Demokratikus Koalícióban azt az utat, amin a következőkben együtt fog végigmenni a balliberális ellenzék, melynek végén persze közös ajánlatuk lesz Magyarországnak.
Gyurcsány a 14 pontból álló javaslatcsomagot rögtön azzal kezdi,
“az ellenzék világképe egységes”,
bár “szakpolitikai kérdésekben annyira sokszínű, mint a demokratikus Magyarország”. Ez vitákat fog szülni, persze, de nem baj, mert abban van szenvedély, és a végén az ellenzék koalíciós kormányzást ajánl Magyarországnak.
Gyurcsány ezután sorra veszi a balliberális koalíciós pártokat, kezdve
az általa vezetett rezsimmel szemben megalakult Jobbikkal, amellyel már ugye egységes a világképük.
“A Jobbik állandó figyelmeztetésével, hogy történelmi, nemzeti magyarságunk őrizni és védeni való érték, mindannyiunk ezerszer felemelő élménye” – fogalmaz a volt miniszterelnök, aki sosem védte még a nemzetet, a magyarságot, igaz, ma már a Jobbik sem teszi.
A Momentumról, amely időnként leszögezi, Gyurcsánnyal nem szabad összeállni, azt írta az egykori kormányfő, a párt új generációs európai liberalizmusával közös Magyarországot és egy jobb hazát lehet építeni. Az LMP és a mérhetetlen Párbeszéd zöldpolitikában, az MSZP szociális demokráciában erős.
Az írásból azt is megtudhatjuk, a közös kormányzást belső verseny, és előválasztás előzi meg, egyéni képviselőket és közös miniszterelnök-jelöltet is találnak majd. – Teremtő viták és konfliktusok lesznek ezek, és amíg mi tisztességesek maradunk, nem kell félni tőlük – fogalmaz a “tisztességes” Gyurcsány Ferenc.
Ezzel a recepttel Magyarország visszatér Európába.
“Mi a többi európai nemzettel közösen akarjuk alakítani földrészünk, és benne hazánk jövőjét.
Hol vitatkozni és küzdeni fogunk, hol meg kompromisszumot kötünk. Ahogy az szerintünk helyes, és természetes” – mondja Gyurcsány, ami egyértelműen az Európai Egyesült Államok vízióját erősíti, inkább kompromisszummal, mint vitával.
A pontokba szedett lista második részében
a 2006-os szemkilövetésekért is felelős exkormányfő jogról és erkölcsről, demokratikus berendezkedésről elmélkedik.
Az őszödi böszme azt is ígéri, megtartják az ország stabilitását, erős kormánya lesz az országnak. “Nincs se demokrácia, se rend az azokat őrző demokraták mindennapi erőfeszítése nélkül. A jog és a demokratikus intézmények teljes erejével fogjuk őrizni az új Köztársaságot” – írja.
A demagógia jegyében lesz modern egészségügy, visszaadják az iskolákat a gyerekeknek, a szülőknek, a tanároknak, a településeknek, új adó-, és támogatási rendszert vezetnének be, és “szolidaritást kérnek a nemzet nevében azoktól, akiknek nagyon sok van”. Lesz persze tisztességes bér, tisztességes nyugdíj, európai élet az európai Magyarországon.
Gyurcsány azt is megígéri – 16 évvel az általuk támadott kettős állampolgárságról szóló népszavazás, azaz a magyarság elárulása után -, vigyázni fognak a határon túli magyarokra.
Végül, de nem utolsósorban Gyurcsány leszögezi, békén hagyják az embereket, szeressenek, éljenek, ahogy a mai világban ez sokféleképpen természetes, mert számtalan családi, egyéni és csoportos életfelfogás létezik. – Lehess a magad ura! – zárja sorait a balliberális ellenzék vezetője, ezzel is egyértelművé téve, hogy az LMBTQ emberek fellélegezhetnek majd, a keresztényi erkölcsök pedig nem számítanak.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!