Mint arról elsőként beszámolt portálunk, egész Körösladányt megrázta a hétvégén egy különösen brutális bűncselekmény, amikor egy közismert cigánybűnöző egy munkában megfáradt, tisztességes idős asszonyt erőszakolt meg, majd vert félholtra. Az eset kapcsán egyedüli pártként a Mi Hazánk tett érdemi lépéseket. A párt rendvédelmi kabinetének elnöke, Vidó Attila portálunknak újabb információkat szolgáltatott, melyeket közvetlen a helybéliektől szereztek.
A pontos beszámolókból kiderül, az idős hölgy tortúrája éjfélkor kezdődött, és öt órán keresztül folyamatosan tartott. Támadója egyszerűen rátörte az ajtót, letépte a ruháját, és elkezdte erőszakolni. Bármiféle előzmény nélkül. A cigánybűnöző végig agresszív volt, veréssel fenyegette a nyugdíjas nőt, amennyiben nem engedelmeskedik minden parancsának, ám beteg, szexuális deformációját tökéletesen mutatja, hogy az aktus közben is folyamatosan bántalmazta az idős asszonyt, ugyanis számára ez külön élvezetet nyújtott.
A fenyegetések között elhangzott többek között, hogy ha nem engedelmeskedik, “kikötözi egy székhez, és meggyújtja”, illetve mielőtt elhagyta a házat, a támadó közölte áldozatával, ha bárkinek el meri mondani, mit tett vele, visszajön, és megöli.
A nyugdíjas asszony, miután végre megmenekült, és a lányához rohant, szörnyű állapotba került. Olyan brutálisan összeverték, hogy a szeme nem is látszott, szája feldagadt és kifordult. Rendkívül fáradt volt, ki volt száradva, ugyanis támadója még azt sem engedte neki, hogy igyon.
Követelik, hogy a család hagyja el Körösladányt
A betelepült cigánycsalád régóta keseríti a helyiek életét, most azonban betelt a pohár az ottlakóknál. Aláírásgyűjtést indítottak, melyben követelik, hogy az érintett család hagyja el Körösladányt. Megerősítést nyertek azok az információk is, miszerint a betörések, a lopások és a zaklatások ugyan úgy kiterjedtek a helyi cigányokra, mint a magyarokra. Sőt, a fiatal cigánylányok zaklatása már jóval hamarabb kezdődött. Vagyis, ez a család szó szerint az egész falut terrorban tartotta, nem csak a magyarokat – ami még országos szinten is szokatlan.
Megtudtuk azt is, korábban nem a mostani erőszaktevő szabadult a börtönből, hanem a testvére, ami megerősíti, valóban az egész család “problémás”.
A polgármester tehetetlen
Állítólag a nemierőszak elkövetőjének korábban már volt egy hasonló ügye, ám – médiavisszhang hiányában – abból végül nem lett semmi. A polgármesterhez is fordultak a körösladányiak, ám ő szabadkozva azt mondta, egyszerűen “nem tehet semmit”. Azt tanácsolta, “az illetékesekhez kell fordulni”, ám a rendőrség “nem áll a helyzet magaslatán”. Voltak, akik védelmükbe vették a polgármestert, kiemelve, nem ő telepítette ide ezt a cigánycsaládot, és minden szándéka ellenére, tényleg tehetetlen, ugyanis a bűnpártoló magyarországi törvények megkötik a kezét.
Elmondták azt is, a letartóztatás óta a tettes anyja fenyegetőzik, aki egyben a gyámja is, ugyanis, mint állítják, az elkövető “sárga papíros”.
Örökre traumatizálta
Mikor lépnek végre a hatóságok? Ha valaki meghal?
– teszik fel a kérdést többen. Elárulták azt is, a mostani támadásnak sem sok híja volt, hogy halállal végződjön. Egyedül az idős asszony kitűnő fizikai állapotának köszönhető, hogy a folyamatos ütlegeléseket és a brutális verést kibírta. Ha rosszabb állapotban van, támadója megölhette volna. Ezt alátámasztják azok az információk is, amiket a kórházból kaptak. Eszerint a megtámadott asszony orrát eltörték, arc- és bordatörést szenvedett, egész testét és fejét zúzódások borítják.
De, ha a fizikai bántalmazásból az asszony fel is épül, a lelki sebek sohasem gyógyulnak be. Az idős hölgy többé már sohasem érezheti magát biztonságban otthonában, hiszen azon az éjszakán megtapasztalta, bármikor rátörheti az ajtót egy közveszélyes bűnöző, aki aztán azt tehet vele, amit akar, és hiába sikít, senki sem hallja kiáltásait.
Ráadásul, a bűnpártoló “magyar” jogrendnek köszönhetően a tettes sem lesz kivonva a társadalomból, előbb-utóbb kiszabadul a börtönből, és akkor kitöltheti bosszúját. Hacsak meg nem előzi a családja, mely a letartóztatás után csak még agresszívabb lett, és tovább fenyegetőzik.
Rendet, csendőrséget!
Mivel óriási rendőrhiány van az országban, és a szolgálatot teljesítő személyzetnek is erősen meg van kötve a keze, így még az egyenruhások jelenléte sem jelentene elrettentő erőt. Nem úgy a csendőrség, mely, ha a Mi Hazánk Mozgalom javaslata alapján valósulna meg, akkor képes lehetne helyreállítani a közrendet a vidék Magyarországán, és biztosítaná, hogy az ehhez hasonló brutális bűncselekmények ne fordulhassanak elő. Rejtély, hogy a Fidesz-kormány miért ellenzi annyira a közrend helyreállítását pont ott, ahol szavazóbázisának jelentős része él.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!