Erős, értéket előállító gazdák és stabil mezőgazdaság nélkül nincs nemzeti szuverenitás. Ezért is kell védenünk a gazdákat, a jelenlegi súlyos, évtizedek óta Magyarországon nem látott betegségek árnyékában is – erről beszélt lapunknak Toroczkai László Tatabányán, a Mi Hazánk Mozgalom Hazai Vásár sorozatának hatodik állomásán. A Mi Hazánk elnöke emlékeztetett, írásbeli kérdést nyújtott be az Országgyűlésben a ragadós száj- és körömfájás kisbajcsi kitörésének eredete kapcsán, de a mai napig nem kapott választ. A baj azóta, ha nem is idehaza, de a határ mentén, a Csallóközben fokozódott, a kérdések pedig csak szaporodnak. Gazdasági szemléletváltásra van szükség, mert ennek az országnak a valódi ereje az élelmiszeriparban lehetne – mutatott rá Toroczkai László.
Több mint száz termelő, illetve kézműves kínálta portékáit vasárnap Tatabányán a Május 1. parkban. Egyebek mellett füstölt húsáruk, kézműves sajtok, mézkülönlegességek, szörpök és lekvárok, fűszerőrlemények, házias savanyúságok, valamint kézműves ajándéktárgyak, játékok, faragott míves fa termékek, hímzett magyaros ruhadarabok és kerámiák várták a minőségi portékát kereső vásárlókat.
A Hazai Vásár az egyetlen olyan termelői és kézműves vásár, ahol kizárólag a valóban minőségi termelőktől, kisgazdaságokból, kézműves manufaktúrákból származó hazai termékek jelenhetnek meg, és ahol az árusoktól helypénzt sem kérnek. A szervezők továbbá nemcsak a helyet biztosítják, hanem az egész napos programfolyamot is, hogy élettel töltsék meg a vásárok helyszínét és minél többeket csalogassanak és tartsanak ott a vásárban.
A Hazai Vásár persze önmagában nem megoldás, de demonstrálja azt, hogy mire lenne szükség, megmutatja, hogy az áfacsökkentés nem elég, szemléletváltásra van szükség. Le kell rövidíteni az utat a termelők és a vásárlók között, segíteni kell a hazai értékeket előállítók piacra jutását, csökkenteni a terheiket. Ezáltal a multik térnyerését szorítjuk vissza, akik kiviszik a profitot. Ha a mezőgazdaságunk, az élelmiszeriparunk erős, a termelők megfizethető áron tudják adni a hazai minőségi élelmiszert, akkor más kiadásokra is több pénze marad a magyaroknak. Ez a körforgás tudja újra lendületbe hozni a hazai gazdaságot.
Megnyitó beszédében Toroczkai László, a Hazai Vásár sorozatot életre hívó Mi Hazánk Mozgalom elnöke rámutatott, hogy van olyan termelő, aki ezért a rendezvénysorozatért maradt itthon a családjával, a gesztusért, ami talán a fény az alagút végén.
„Nem az autógyártásra kell alapozni és nem akkumulátorgyárakra van szükség, amelyek összeszerelő országgá teszik és teljes kiszolgáltatottságba sodorják Magyarországot, hanem a mezőgazdaságunkat és élelmiszeriparunkat kell újra megerősítenünk. Mindig is messze földön híres, prémium élelmiszerekkel büszkélkedhettünk. Akkor, amikor billiókban mérhető, mennyi pénzt költenek a magyarok élelmiszerre, érthetetlen, hogy miért multiknak adjuk oda ezt a pénzt, ahelyett, hogy a magyar gazdaságban tartanánk” – világított rá a párt elnöke.
Fotók: Hazai Vásár Facebook
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!