Mede Ferenc sikeres felvidéki magyar vállalkozó, tudományos és kulturális szponzor, mecénás. A közelgő szlovákiai választások kapcsán kérdeztük őt.
Február végén választásokat tartanak Szlovákiában. Mi a tétje ennek a választásnak a magyarokra nézve? Mi most a magyarság víziója a Felvidéken?
A felvidéki magyarság tekintetében kérdés, hogy egyáltalán beszélhetünk-e vízióról. A mindenkori szempont ugyanis az, hogy a szlovák állam hogyan viszonyul a helyi magyarsághoz. Ha úgy viszonyul hozzánk továbbra is, mint egy Trianonnal szükségszerűen megkapott nyűghöz – mert mindmáig úgy viszonyul hozzánk, és a jogrend részét képezik a hírhedt Benes-dekrétumok -, és a magyarság emberi, kisebbségi jogaitól megfosztott másod,- és harmadrendű állampolgárokként kell, hogy létezzen, nincs esély a magyar vízió bármilyen kiteljesedésére.
Miért?
Uniós tagként a Szlovák Nemzetgyűlés 2007-ben megerősítette a Benes dekrétumokat „szentségükben és sérthetetlenségükben”. Innentől kezdve ez egy közvetlen üzenet a szlovák államtól, hogy nekünk nem lehet víziónk a szlovák állam keretén belül. Az egy másik kérdés, ha valaki szlovákká válik, vagy esetleg liberális „szlovmaggyá”. Nem szeretnék senkit megbántani, de tényszerűen kell erről a lelkületről beszélni. A libsiség – hadd éljek én is e közkeletű kifejezéssel – ott azonban nem olyan vegytiszta politikai elköteleződés, mint Magyarországon. Keresztény-konzervatív értékrendű magyaroknál is megfigyelhető a szlovmagyság. Lerövidítem, mit jelent ez: „Ne magyarkodjunk itt, attól nem lesz olcsóbb a kenyér.”
Ez nagyon kortárs, nagyon barbár hozzáállás a léthez, mintha az életminőség a kenyér olcsóságán múlna. Másutt, ahol szintén elszakították a magyarság nagyarányú tömbjeit kisebbségi létbe kényszerítve őket, kevéssé érhető tetten ilyen jelenség.
Az olcsó kenyér rossz minőségű kenyér. A rossz minőségű kenyér rossz életminőséget okoz. Ez a jelenség számomra pedig egyértelműen jelzi, hogy hiányzik a szellemi útmutatás, hiányzik a lelkiség, aminek a magyar kultúrából, a magyar műveltségből kéne, hogy eredjen. A felvidéki, magát magyarnak mondó értelmiségi réteg, kulturális elit nagyon súlyos kórban szenved. Ezt a vírust még 1920 után kapták meg: Kun Béla propagandistái, amikor végre menekülniük kellett, Bécsen, Prágán, Pozsonyon keresztül Kassán kötöttek ki Masarykék, Benesék segítségével, és óriási támogatással működtek tovább. Ezek magyar nyelvű, de nem magyar lelkületű emberek voltak, egy részük „Kassai Modernek” néven híresült el. Kommunizmus, szabadkőművesség és a kor összes „izmusa” mentén a magyar államiság, a magyar nemzetszervező erő szétverésében volt részük – a csehszlovák állam hathatós támogatásával. Hogy mást ne mondjak, az akkori komplett magyar nyelvű felvidéki sajtót a csehszlovák állam az ő kezükbe adta azzal, hogy ha nem is tudják elszlovákosítani azonnal a magyarokat, azt propagálják: Csehszlovákia egy modern állam, egy demokratikus állam, a jövő állama, miközben Horthy Magyarországát a rettenet feudális, fasizálódó és nacionalista államának igyekeztek beállítani.
Ez két dolgot juttathat eszünkbe. Egyrészt a Kádár-korszak lopakodó, öncenzúrába torkolló kultúr-propagandáját, másrészről a kortárs, brüsszeli ízű, kormányoktól független, Magyarországot és a régiót sújtó kommunikációját. De mi a helyzet a szlováksággal? Elnyomott kisebbségi sérelmi politika talaján áll a magyargyűlölet, vagy egyszerűen az a lélektani jelenség ragadható meg, mint amikor a rabló meggyűlöli áldozatát?
Nincs hiteles írásos bizonyíték arra, hogy a szlovákok szerettek volna önálló államot. Ők csak autonómiát akartak – tényleges bizonyítékok pedig nincsenek arra, hogy a magyarság, egy-két helyi, természetes atrocitástól eltekintve elnyomta volna a szlovákokat. Apponyi törvénye kapcsán szükséges megjegyezni, hogy gyakorlati megvalósulása eredményeképpen összesen három darab szlovák iskolát zártak be: nem véletlenül, mert bizonyítást nyert, hogy kettőből ezekben az intézményekben kifejezett magyarellenes uszítás volt, a harmadikat pedig a szlovákok kérésére zárták be. Megjegyzem, az akkori szlovákok kisebbségi státusza hazánkban több jogot biztosított, mint amit a mai magyar kisebbség élvez a Felvidéken.
A születő Csehszlovákia fontos ideológiája volt a magyarellenesség, de a mai modern Szlovákia, az EU-részeként működve mesterségesen is fenntartja ezt.
Én, aki a gazdasági élet elég sok szegmensét látom, tudom, hogy önállóan Szlovákia nem lenne életképes: ahogy ez a világ minden táján a mesterségesen létrehozott államokra is igaz. Az EU-val kapcsolatosan hamar jött számunkra a kiábrándulás: a bizalom csak 4-5 évig tartott – és semmivé foszlott bennem, amikor az EU a Benes-dekrétumokat nemhogy hagyta megerősíteni a szlovák államhatalomnak, de egy szó, egy kommentár nélkül hagyta.
Ehhez azért nyilván kellett az akkori magyar kormányzat háttértámogatása is, de felteszem a felvidéki magyar elit is felelős.
Én továbbmegyek: nemcsak az kellett és nemcsak akkor! Amikor a felvidéki magyarság nevében Bugár Béla, Gyurovszky László politikusok és Világi Oszkár, felvidéki MOL-helytartó 1999-ben az akkori magyar kormány egyetértésével lemondott a Benes-dekrétumok elleni fellépésről, az autonómia kérdésének napirenden tartásáról, cserébe a MOL megvehette a Slovnaftot. Ezt Durai Miklós árulta el nekem: ez az a három ember, akik a szlovák és a magyar kormánnyal egyetértésben feladták a magyarság autonómia-törekvéseit, de még a magyarság eredendő önrendelkezési jogát is a Felvidéken. Ezek az emberek állnak most is a szlovákiai magyar politikai erők mögött, ők pénzelik a pártokat, Világi szponzorálja a Hidat is és az MKÖ-t is, Bugár a Híd elnöke, Gyurovszky pedig az MKÖ kampánystábján keresztül irányít. Tisztázni kellene, hogy ők nem az elitünk. Ezek az emberek sem szellemiségükben, sem lelkükben nem magyarok, csak magyarul beszélők. Nincs identitásuk, megkockáztatom, mindennemű erkölcsi mérce híján vannak: gazdasági előnyökért. Ezért nekem nincs kire szavaznom 29-én.
És a folyton emlegetett magyar összefogás?
Milyen összefogás? Egy összefogáshoz közös alapértékek, közös elvek, közös erkölcsi minimumok kellenének, de ilyenek a felvidéki magyar pártoknál nincsenek. Ami van: összeguglizott programírás, alkalmatlan, megélhetési politikusok, legfőképpen pedig középszerű alakok előtérbe helyezése, akik talán megférnek majd a politikai pozíciókban együtt is.
Várhatunk-e ezek után változást?
A változást nem várni kell, hanem tenni kell érte. Ezt persze megkapom én is; és ugyan nem szeretnék az önfényezés csapdájába esni, de el kell mondanom: aki közel áll hozzám, az tudja, hogy ami plusz pénzt a vállalkozásaimmal megkerestem, azt számtalan formában, alapítványokon, egyesületeken keresztül a magyarság kulturális-tudományos gyarapodására fordítottam és fordítom a mai napig. Ezek kézzel fogható hozzáadott értékek a magyarság számára.
Mit tart a legnagyobb személyes sikerének?
Azt, hogy tíz emberből kettő megérti, amit mondok, és elhiszi, hogy célkitűzéseim tiszták és őszinték. A Felvidéken ma pont erre van szükség: tisztességre, bizalomra és őszinte, a magyarságot szolgáló célkitűzések megvalósítására. Én erre tettem fel az életem és ennek eredményei a legnagyobb sikerek számomra.
Joó György – elemi.hu
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
