Budapesten tarthatják az ukrajnai háborút lezáró béketárgyalásokat

A Fehér Ház háromoldalú találkozót tervez az amerikai, orosz és ukrán elnök között a magyar fővárosban, Budapesten, a több éve tartó háború lezárására irányuló tárgyalások következő lépéseként – közölte a Trump-adminisztráció egyik tisztviselője és egy, az adminisztrációhoz közel álló személy, számolt be az Index a Politico nyomán.
A titkosszolgálat már készül a közép-európai országban tartandó találkozóra, Orbán Viktor miniszterelnök pedig kifejezetten szoros kapcsolatban áll Donald Trumppal az első elnöki ciklusa óta. A Fehér Ház szóvivője, Karoline Leavitt ugyanakkor kitérő választ adott: újságírói kérdésre közölte, sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánja, hogy Budapest lenne a helyszín.
Noha a titkosszolgálat párhuzamosan több lehetséges helyszínt is vizsgál,
- két, a tárgyalásokra rálátó forrás szerint Budapest került az élre.
- Putyin Moszkvát részesítené előnyben,
- Emmanuel Macron francia elnök Genfet látná ideálisnak,
- míg Svájc külügyminisztere azzal csábította volna az orosz felet, hogy az ország semlegességére hivatkozva védelmet ígért a háborús bűnökkel kapcsolatos elfogatóparancs ellen.
- Christian Stocker osztrák miniszterelnök szerint Bécs hagyományosan a párbeszéd helyszíne,
- Belarusz pedig szintén készségét fejezte ki a találkozó megszervezésére. Natalja Eismont, a belorusz elnök szóvivője kijelentette, hogy bár országuk nem kéri a közvetítői szerepet, ha ez szükséges a békéhez, akkor készek bármilyen találkozót megszervezni.
Budapest ugyanakkor kényelmetlen terep lehet Kijev számára: az 1994-es Budapesti Memorandum szelleme óhatatlanul felidéződik, amelyben az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Oroszország vállalt garanciát Ukrajna szuverenitására és határainak tiszteletben tartására az atomfegyverekről való lemondásért cserébe.
A tervezett csúcstalálkozó létrejötte egyelőre bizonytalan. Friedrich Merz német kancellár a Fehér Házban tartott európai vezetői egyeztetés után arról beszélt: heteken belül újabb személyes megbeszélésre kerülhet sor Putyin és Zelenszkij között.
Trump ezt követően a közösségi médiában jelezte, hogy csatlakozna a két elnökhöz, és háromoldalú egyeztetéssel zárná le a tárgyalássorozatot, amely azután kapott lendületet, hogy múlt héten Alaszkában négyszemközt találkozott az orosz vezetővel.
Moszkva azonban most mintha lassítaná a folyamatot. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter állami televíziós interjúban közölte: nem zárják ki a tárgyalásokat, de ragaszkodnak a „lépésről lépésre, fokozatosan, szakértői szintről indulva” zajló folyamathoz.
Leavitt szóvivő kedden megerősítette:
„Putyin elvben hajlandó találkozni Zelenszkijjel, és az Egyesült Államok mindkét féllel azon dolgozik, hogy létrejöjjön a kétoldalú egyeztetés.”
Hozzátette: ezt követheti a Trump részvételével tartandó háromoldalú megbeszélés.
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás