Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt egy 48 éves járművezetővel szemben, akinek sorozatos KRESZ szabályszegései vezettek ahhoz, hogy tavaly nyáron elütött egy gyalogost Gyöngyös belterületén.
A vádlott 2019. június 7-én 22 órakor éjszakai látási viszonyok között, de működő közvilágítás mellett közlekedett a személygépkocsijával a Kismérges úton. A férfi a jármű vezetésére jogosító érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezett, a kocsi tompított fényszóróját nem kapcsolta fel, és a vérében a megelőzően elfogyasztott nagyobb mennyiségű szeszes italból származó 4,25 g/l ezrelék alkohol-koncentráció volt, ami esetében igen súlyos fokú alkoholos befolyásoltságot okozott.
A sértett a Kismérges út jobb szélén gyalogosan haladt az úttesten, mivel az utcában nem volt kiépített járda. A vádlott részben az autó lekapcsolt lámpái, de főként az ittasságából eredő figyelmetlensége miatt nem észlelte a vele azonos irányba haladó gyalogost, ennek következtében járművének jobb elejével elütötte őt. A sértett nyolc napon túl gyógyuló kulcscsont törést szenvedett, melynek tényleges gyógytartama 42 nap volt.
A vádlott a balesetet követően nem állt meg a helyszínen, nem győződött meg arról, hogy bárki megsérült, vagy segítségnyújtásra szorul-e, ehelyett az addig 30-35 km/óra sebességgel haladó gépjárművel gyorsított, majd kiszáguldott a szűk utcából. Az Egri Járási Ügyészség súlyos testi sértést okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével, valamint segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntettével vádolja a járművezetőt.
Vádiratában az ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság büntetővégzéssel végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki az elkövetővel szemben, emellett határozott időre tiltsa el őt a közúti járművezetéstől, valamint kötelezze az eljárás során keletkezett 209.429 Ft bűnügyi költség megfizetésére.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!