loading
Menü
Támogatás

Kábítószerért vehettek szavazatot a zalai Szentpéterúron

2019. okt. 19. 12:24
1 perces olvasmány
Kábítószerért vehettek szavazatot a zalai Szentpéterúron

Újabb választási drogügy pattant ki. Jointért szavaztak egy magyar faluban?

Feljelentést kezdeményez a Zala Megyei Területi Választási Bizottság (ZMTVB), mert tanúvallomások szerint Szentpéterúron “füves cigarettát” kínáltak, illetve adhattak szavazatokért cserébe múlt vasárnap.

A Zala Megyei Önkormányzat honlapjára feltöltött határozatok között szerepel, hogy többen azért nyújtottak be fellebbezést a polgármester-választás eredményét megállapító határozat ellen, mert valaki “füves cigaretta ígéretével kísért olyan fiatalokat a szavazóhelyiséghez, akik talán el sem mentek volna szavazni”. Az egyik vallomás aláírója szerint ő azért kapott kábítószer hatású anyagot, hogy az egyik polgármesterjelöltre szavazzon- írja az MTI.

A tanúvallomásokból a területi választási bizottság azt állapította meg, hogy felmerült a választói akarat befolyásolására irányuló kísérlet, de érdemben nem foglalkozott az üggyel, mert a beadványban nem jelölték meg a vélt törvénysértést. A ZMTVB ugyanakkor a fellebbezésekben, illetve a tanúvallomásokban szereplő, büntetőjogi felelősséget felvető állítások miatt az iratanyagot átadta a megyei rendőr-főkapitányságnak.

(MTI)

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás