Ordas Eszter és társai tervét azonban megakadályozta a Gazdasági Versenyhivatal, amely kartellezés miatt 16,5 millió forintos büntetést szabott ki -írja az Mandiner.
Ordas Eszter és társai egy 2020 nyarán, menetrend szerinti hajóüzemeltetés tárgyában kiírt BKV-tendert próbáltak megcsapolni, meglehetősen amatőr módon, így hamar lebuktak. A BKV ugyanis észrevette, hogy a pályázatok jelentős szövegegyezést mutattak, a kartellező négy cég közül kettő pedig röviddel azelőtt alakult meg, ugyanazon a napon. A szereplők végül mindent beismertek és összesen 16,5 millió forintos büntetést kaptak. A történtek ellenére Ordas Eszter a Magyar Péter nevével fémjelzett Tisza Párt fővárosi listájának második helyére került.
Május elején derült ki, hogy a Magyar Péter-féle Tisza Párt indul az önkormányzati választásokon Budapesten és képviselőik akár a Fővárosi Közgyűlésbe is bekerülhetnek. A lista első helyén a párt alelnöke és arca, Magyar Péter szerepel, közvetlenül mögötte a második helyen Ordas Eszter.
Karácsony Gergely főpolgármester egy Facebook-bejegyzésben már a múlt héten is jelezte Ordas személyére utalva, hogy „egészen megdöbbentő, hogy kiket akarnak a Fővárosi Közgyűlésbe küldeni a magukat ellenzékieknek mondó politikusok: korrupció és kartellezés gyanújába keveredett cégek lobbistáit”. A képet árnyalja, hogy gyanúnál jóval többről van szó, ugyanis a szóban forgó kartell-ügyben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata során a gyanúba keveredett cégek vezetői beismerő vallomást tettek és ki is szabták rájuk a büntetést. A Magyar Péterrel oly elnéző balliberális média pedig inkább hallgat az ügyben.
A rajtaütés
A GVH 2021 júliusának elején indított versenyfelügyeleti eljárást a fővárosi BKV Zrt. „Menetrend szerinti hajóüzemeltetés” kapcsán lefolytatott közbeszerzése miatt, amelyet a közlekedési cég 2020 nyarán írt ki. A vizsgálat alapját egy bejelentés képezte, amiben az állt, hogy a tenderen indult egyes vállalkozások jogsértő egyeztetéseket folytattak az ajánlati árak és a nyertes meghatározása érdekében.
A hatóság a közbeszerzés dokumentumainak átvizsgálása után úgy döntött, hogy bejelentés nélküli házkutatásokat folytat le az érintett társaságoknál, a rajtaütések során pedig elektronikus másolatokat készített az érintett cégek adathordozóiról.
A GVH komoly nyomást gyakorolt versenyfelügyeleti eljárásban résztvevő cégekre, ugyanis már a nyilvános közleményükben is hangsúlyozták, hogy a jogszabályok alapján honorálják, ha a kartellezés kapcsán az érintett felek önként szolgáltatnak bizonyítékot.
Kartell
A GVH vizsgálata végül 2023 márciusában vezetett eredményre és megállapították, hogy négy vállalkozás kartellbe szerveződve próbálta elnyerni a BKV menetrend szerinti hajójáratainak üzemeltetését.
A vizsgálat eredményét közlő sajtóanyagból kiderült, hogy a beszerzést kiíró BKV Zrt. tett bejelentést a GVH felé, ugyanis a cégnek feltűnt, hogy egyes ajánlattevők nyilatkozatai szóról szóra megegyeztek egymással.
A GVH végül arra a megállapításra jutott, hogy négy cég – a Dunai Személyszállító Kft. és a Hajózni Jó Kft., illetve a Rubin Group Kft. és a Duna-Weser Kft. – jogsértő együttműködést folytatott annak érdekében, hogy közülük kerüljön ki a tender nyertese.
“A vállalkozások az ajánlattétel előtt megosztották egymással árszintjeiket, a pályázati anyagaikat pedig ugyanazon személy – az egyik vállalkozás ügyvezetője – állította össze. Az összehangolt, versenykorlátozó magatartás a közbeszerzési eljárás során is fennmaradt köztük”
–írta a hatóság.
A cégek közül a Dunai Személyszállító Kft-t hozta létre és vezette Ordas Eszter. Az már a cégadatokból is jól látszik, hogy ez a társaság kifejezetten a BKV-tenderre jött létre: 2020 júliusában jegyezték be, árbevétele, érdemi tevékenysége pedig azóta sem volt. A tulajdonos 2021 végéig Ordas maradt, 2022-re pedig átvette a céget a kartell másik tagja, a Hajózni Jó Kft. A két társaságot egyazon napon jegyezték be. A feladatuk mindössze az volt, hogy egy-egy rosszabb ajánlatot adjanak be a tenderre.
A Dunai Személyszállító ellen előbb kényszertörlést rendeltek el, majd 2024 áprilisában a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága kezdeményezte a felszámolási eljárás megindítását. A Hajózni Jó Kft. a mai napig működik, azonban árbevétele az elmúlt években nem volt az Opten adatai szerint.
Pénzbüntetés
A GVH vizsgálata kiderítette, hogy az ügy fontosabb szereplői a Rubin Group Kft. és a Duna-Weser Kft. voltak, amelyekre 5-5 millió forintos büntetést szabtak ki. Mindez 30 százalékkal kevesebb, mint az eredeti büntetés összege, ugyanis kartell tagjai együttműködtek a GVH-val és bizonyítékokat szolgáltattak a saját jogsértésükre.
A két cég azonban a döntés tudomásul vétele helyett keresetet indított a határozat ellen – annak ellenére, hogy beismerték tettüket. A Rubin Group és a Duna-Weser teljes egészében vitatta az eljárás jogszerűségét.
Mindezzel a kartell főkolomposai tovább súlyosbították helyzetüket, ugyanis a GVH eljárásának megtámadásával elveszett részükről a „jóhiszemű és folyamatos együttműködés”. A hatóság ezt követően jelentősen megnövelte a kartellezés miatt kiszabott büntetést: míg a Rubin Group 6,5 millió forintot, addig a Duna-Weser 10 millió forintot volt kénytelen kifizetni.
Azzal tehát, hogy Magyar Péter Ordas Esztert indította fővárosi jelöltként, egy olyan személyt próbál bejuttatni a Fővárosi Közgyűlésbe, aki társaival megpróbálta megkárosítani a fővárost.
(Mandiner nyomán)
Kiemelt kép forrása: Gazdasági Versenyhivatal
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!