A kiskunhalasi rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki késsel fenyegetőzve vette el egy gyermek kerékpárját. A nyomozók vizsgálják a bűncselekmény körülményeit.
A feljelentő – egy 51 éves asszony – elmondta, hogy rövid időre beszaladt egy jánoshalmi boltba, fia pedig az üzlet előtt kerékpárjaikra vigyázott. A közelben többen várakoztak, köztük egy idősebb férfi. Amikor a nő kiment a boltból, az ismeretlen odalépett a kisfiúhoz, megfogta a kerékpárját, és egy késsel a kezében azt mondta, hogy elviszi a kétkerekűt. A rémült gyermek – édesanyja felszólítására – átadta a biciklit, amellyel a rabló elhajtott.
Az áldozat és a szemtanúk leírása alapján a rendőrök rövid időn belül beazonosították és elfogták a felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 45 éves jánoshalmi férfit, és tőle a kerékpárt is lefoglalták.
A kiskunhalasi nyomozók az eset körülményeit a gyanúsított őrizetbe vétele mellett vizsgálják.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!