Amióta vezetik a demográfiai statisztikát, most először látunk olyat, hogy 80 ezer gyerek sem született az elmúlt 12 hónapban – számol be a hvg.hu.
Tovább folytatódott a születésszám csúfos visszaesése. Hónapról hónapra negatív rekordot jelentő vagy ahhoz közelítő számokat ad ki a Központi Statisztikai Hivatal a demográfiáról, és ez a most közzétett augusztusi adatsorral sem volt másképp. Idén augusztusban 6703 gyerek született Magyarországon, 1020-szal kevesebb, mint tavaly ilyenkor. És már az a tavalyi mutató sem volt erős, 2022-ig szinte minden évben 8000 fölött volt az augusztusi születésszám.
Érdemes itt egymás mellé tenni hónapról hónapra az évtized születési adatait, így látszik, hogy már 2023-ban is nagyon látványos volt a visszaesés szinte minden hónapban, idén pedig még annál is sokkal alacsonyabb számok érkeznek. Olyan, hogy egy hónapban többen szülessenek, mint a 12 hónappal korábbi időszakban, utoljára 2023 márciusában fordult elő.
Idén január és augusztus között 51 463 gyerek született, 6017-tel kevesebb, mint 2023 első nyolc hónapjában.
A teljes termékenységi arányszám, amely azt mutatja, hogy egy nő átlagosan hány gyereket szül élete során, a tavaly ilyenkori 1,52-ről 1,37-re esett vissza. Ez az a mutató, amely alapján a kormány azzal büszkélkedik, hogy az ő intézkedéseiknek köszönhetően 160 ezerrel több gyerek született – valójában ahogy a hvg.hu bemutatta, ezt egy teljesen komolyan vehetetlen módon, úgy számolták ki, hogy
fogták a legjobb évet, egymás mellé tették a legrosszabbal, és azt nézték meg, mekkora lett volna a különbség, ha több, mint egy évtizeden át mindegyik év adata olyan, mint a legerősebbé.
Folyamatosan dőlnek meg a negatív rekordok
Még egy negatív lélektani határt sikerült elérni: amióta ezt a statisztikát vezetik, most először történt meg, hogy az elmúlt 12 hónap (azaz most épp 2023 szeptembere és 2024 augusztusa) születésszáma 80 ezer alá csökkent. Ez a szám most 79 208 – tavaly ilyenkor ennél 8284-gyel több volt, és pár éve még nagyon gyengének számított az az időszak, amikor néha becsúszott 90 ezer alá.
A demográfiai statisztika másik oldalán a halálozási mutató viszont nőtt, de szerencsére nem ennyire drámai módon. Augusztusban 10 009 magyar halt meg, 123-mal több, mint egy éve. Itt éves szinten nem látszik annyira nagy baj, az első nyolc hónapban 83 400 haláleset történt, 1166-tal kevesebb, mint tavaly január-augusztusban.
Novák Előd: Tabutémák és 15 programpont a demográfiai vészhelyzetben
hvg nyomán
Kiemelt kép forrása: hvg.hu
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!