Elon Musk politikai szerepvállalásával újabb leplet rántott le a képmutató liberálisokról. Kiderült, mikor ők, a liberális álarcot hordó globalisták, avatkoznak be választásokba, ők manipulálják az algoritmust, tolják a pénzt idegen országokba/pártokba, és töltik meg sajtójukat az általuk támogatott formációkkal, az demokrácia. Ha más teszi ezt, az “beleavatkozás a választásokba”. Musk azonban “ennél is messzebb ment”, ami miatt immáron zsidó szervezetek is teljesen kiakadtak rá.
A legélesebb nemzetközi reakciók amiért érték Muskot, mivel az AfD kampánynyitó rendezvényén kijelentette, ők a “legjobb remény Németország számára”. A jeruzsálemi Jad Vasem holokauszt-emlékközpont igazgatóját, Dani Dajant, pedig azzal akasztotta ki, hogy Musk azt merészelte mondani,
a német gyermekeknek nem kell bűntudatot érezniük a szüleik bűneiért, és hogy túl sokat foglalkoztak a múlt bűneivel, túl kell ezen lépniük.
Dajan közölte, a “náci időszak bűneinek” sulykolása emlékezete és elismerése “elengedhetetlen a német társadalom fejlődése szempontjából”. Hozzátette, ha Németországban nem tartanák fontosnak ezt az emlékezést, az “sértő lenne a nácizmus áldozatai számára, és veszélyeztetné a német demokrácia jövőjét is”.
Az már önmagában érdekes, hogy szerinte ez a korrupt, németellenes rendszer, ami az országban működik, főként a bűntudat miatt megtűrt a németek körében, az pedig egyenesen komikus, hogy az öngyűlöletben felnövő, éppen nemzeti öngyilkosságot elkövető németekre nézve az első gondolata az, hogy ez a “német társadalom fejlődése”.
A brüsszeli elit legalázatosabb kelet-európai helytartója, Donald Tusk is azonnal ugrott, hogy elítélje Musk-ot. Tusk szerint különösen kínos volt, hogy ezek a szavak néhány órával “Auschwitz felszabadulásának évfordulója” előtt hangzottak el. Újabb lengyel vezető, aki szerint a beözönlő szovjet hordák a felszabadulást hozták el…
Kiemelt képünkön Dani Dajan, fotó forrása: PAP
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!