Pócs Alfréd az orvoskamara megyei elnöke, akitől a szervezet már korábban elhatárolódott.
Kicsit politikus is volt
Pócs Alfréd amellett, hogy az orvosi kamara Heves megyei elnöke, tavaly az Egri Városvédők Egyesülete színeiben indult a megyeszékhely polgármesteri posztjáért is, és több mint 5 százalékot szerzett, kompenzációs listáról pedig be is került a közgyűlésbe, így jelenleg is önkormányzati képviselő. Többször hangoztatta vírusszkeptikus nézeteit az Orvosok a Tisztánlátásért Egyesület egyik vezetőjeként, a Youtube-ra egy két héttel ezelőtt feltöltött videóban például a maszkviselés ellen érvel. Egyesülete a nyáron 5G-ellenes tüntetést is szervezett Egerben, azt állítva, hogy az 5G mobiltornyoknak „elképesztő élettani hatásai” lehetnek.
Aláásta a kamara hitelét
A kamara az elhatárolódást az orvosnak a koronavírus-járvány kapcsán tett kijelentéseivel indokolta, mondván, azok jelentős részben tudományosan megalapozatlanok, félrevezetők és hamisak. Mint írták, az érdekképviselet Heves megyei szervezetének elnöke nyilatkozataival „veszélyeztette az idősek, valamint a járványügyi védekezésben dolgozók életét, illetve aláásta a MOK hitelét”, ezért az elnökség ellene etikai bejelentést tesz.
(24.hu)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!