Könyvajánló a Budapest ostroma – civil naplók és visszaemlékezések, 1944-1945 című kötethez.
A második világháborúban a katonák egységekbe beosztva, felfegyverezve, kapott parancsok alapján, kijelölt célok figyelembevételével harcoltak. Kaptak ruházatot, ellátást, lőszert s ott volt a kezükben az a fegyver, amivel alkalom adtán esélyük volt akár támadni, akár magukat megvédeni. A magyar polgári lakosság azonban a háború vége felé már kiszolgáltatottan, irányítás és gondoskodás nélkül élte át a front átvonulását, így Budapest ostromát is. Amikor pedig a főváros elesett, rettegve várta, nem csak azt, hogy a bevonuló győztes mivel tölti ki rajta féktelen örömét, de azt is, mennyire engedi szabadjára gátlástalan tobzódását, mert sajnos ez utóbbiból sem volt hiány. Ezekről a napokról olvashatunk a legkiszolgáltatottabbak feljegyzései alapján ebben a lenyűgözően érdekes két kötetben.
Arról még ma is eltérő vélemények vannak a hadtörténelem tudományának művelői között, hogy volt-e értelme Hitlernek kiadni azt a rendelkezését, mely Budapestet Festungnak, vagyis minden áron, az utolsó emberig védendő erődítménynek nyilvánította. Ha ezt a parancsot nem adja ki, az nyilvánvalóan sokkal több szenvedéstől mentette volna meg a polgári lakosságot, illetve sokkal kevesebb anyagi kár érte volna a főváros lakóépületeit, műemlékekeit, építményekben, műalkotásokban tárgyiasult értékeit. Léteztek olyan városok a második világháború alatt, amelyeket – megóvandó az ott található páratlan építészeti és egyéb emlékeket, ilyen volt többek között például Párizs és Róma is – a harcban álló felek nyílt városnak nyilvánítottak. Ez azt jelentette, hogy a defenzívában lévő fél kivonul belőle anélkül, hogy védené, a támadó pedig nem bombázza, és nem használ tüzérséget a birtokbavételhez, illetve kíméli a városban maradt polgári lakosságot és az épített örökségeket. Budapest azonban sajnos nem volt ilyen szerencsés helyzetben, így egy nagyjából ötven napos tomboló és kíméletlen ostromot kellett végigélnie.
Hadtörténész szakértők véleménye szerint a második világháború legöldöklőbb és időbeli hosszúságát tekintve is egyik leghosszabb városharcát a küzdő felek szeretett fővárosunkért, Budapestért vívták. Ebben a kötetben azoknak az – ezt a küzdelmet akaratlanul is elszenvedő – budapesti polgároknak eddig kiadatlan naplófeljegyzéseit illetve visszaemlékezéseit olvashatjuk, akik valóban testközelből élték át, milyenek a mindennapok, egy ostrom alatt álló, minden nap harci zajtól, bombázásoktól kísért városban. Amikor pedig a lakóhelyükön elültek a harcok, akkor kíméletlenül megtapasztalhatták, mit is jelent számukra az ókori kifejezés, a Vae Victis!, a Jaj a legyőzötteknek! több ezer éves igazsága.
Az nyilvánvaló, hogy ez az ostrom szinte felmérhetetlen károkat okozott Budapest közlekedési infrastruktúrájában – elég a Dunába robbantott gyönyörű hídjaink látványára gondolni – de egyes helyen még a középületeink homlokzata is őriz mind a mai napig látható lövedékek okozta nyomokat, golyók ütötte lyukakat. Ez a kétkötetes mű azonban nem az építményeken található rombolásokkal, hanem az emberi lelkekben keletkezett kitörölhetetlenül fájó emlékekkel, az átélt borzalmak soha el nem múló traumáival ismertet meg minket. Elolvasva olyan szemtanúk visszaemlékezései elevenednek meg előttünk, akik bár szerencsésen átélték ezeket a borzalmakat, a későbbiekben ezt az emléket szívükből, agyukból kitörölni bizonyára soha nem tudták.
A naplók, visszaemlékezések írói nagyon sok érdekességet, személyesen átélt és megtapasztalt “élményt” vetettek papírra, amiből képet kaphatunk arról, mit jelentett számukra ez a félszáz nap. A naplók nem tematikusan vannak közölve, hanem területi elosztásban az akkori kerületek alapján vannak egybegyűjtve.
Viszont bármennyire is érdekesek a polgárok feljegyzései, legalább annyi információt kapunk az első fejezet bevezető részében arról, hogy objektív szemmel nézve, milyen is volt az élet az ostromlott Budapest óvóhelyein élőknek. Mit jelentett a vízhiány, nem csak, mint ívási, de mint tisztálkodási, köztisztasági probléma is, az összezártság elviselhetetlensége, a front mozgásából adódó remények és csalódások egymásutánisága, az addig mindennaposan használt gáz- és villanyszolgáltatás valamiféle pótlása. Sajnos arról ebben a részben nem esik szó, hogyan is élhették meg ezek a keresztény, magyar kultúrán nevelkedett, ebben a polgári társadalmi rendben szocializálódott emberek a találkozást egy hivatalosan ateista állam, írni-olvasni szinte alig tudó, a kor mindennapjaiban jelenlévő technikai vívmányokat gyakorlatilag nem ismerő, erőszakra és rablásra kiéhezett katonáival. Mindenesetre azt tudjuk, hogy az akkori korszak nemzedéke örök életre megtanulta a győztesek nyelvének pár kifejezését, elsősorban, azt, hogy davaj csaszi – ide az órádat, de akár minden értékedet – és azt, hogy malenkij robot. Ez ugyan csak egy kis munkavégzést kért – a kérés abból a fajtájából, amit nem ajánlatos visszautasítani -, de adott esetben mindenféle jogi eljárás nélkül, akár több év kényszermunka is lehetett belőle.
Budapest ostromáról már könyvtárnyi kötetet írtak hozzáértő és amatőr, tényeket tudatosan elferdítő, vagy történészileg nem megalapozott vágyakat közreadó szerzők. Ennek a könyvnek a lényegi tartalmát olyanok írták meg egykor, akik bizonyára sosem gondolták, hogy egyszer önmaguknak írt naplóik nyomtatásban is megjelennek majd. Bizonyára ezért nem szépítettek és nem hallgattak el dolgokat, jórészt azokban a napokban írtak mindenről, ami akkor velük, a környezetükben történt. Az oral history, az elmesélése a személyesen átélteknek mint forrás mindenképpen nélkülözhetetlen a kor kutatói számára, de izgalmas időutazásra vihet el bárkit, aki kész arra, hogy kezébe vegye ezeket a könyveket. Egy történelmi távlat tekintetében szinte a közelmúltban történt, nagy- és dédszüleink által megélt eseménnyel pedig nem csak az érdekessége miatt, de az irányukban kifejtett tisztelet kifejezése miatt is érdemes ezt a kétkötetes opust elolvasnunk. Biztos vagyok benne, hogy senkinek nem fog csalódást okozni!
Tölgyesi Tibor
Budapest ostroma
civil naplók és visszaemlékezések
1944-1945
I.-II. kötet
Erdélyi Szalon Könyvkiadó 2024.
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
