loading
Menü
Támogatás

Joe Biden állítja, ő legyőzte volna Trumpot

2024. dec. 30. 16:07
2 perces olvasmány
Joe Biden állítja, ő legyőzte volna Trumpot

Joe Biden megbánta, hogy visszalépett az idei elnökválasztási versenyből, és úgy véli, hogy a múlt havi választáson legyőzte volna Donald Trumpot – a negatív közvélemény-kutatási jelzések ellenére – számolt be a nyomán az Atv.

A brit lap úgy értesült, a jelenleg regnáló amerikai elnök egyértelművé tette, hibát követett el, mikor Merrick Garlandot választotta igazságügyi miniszterré. Biden szerint ugyanis Garland késedelmesen emelt vádat Donald Trump ellen a 2021. január 6-i lázadásban játszott szerepe miatt, így a volt elnök elkerülhette a felelősségre vonást és az esetleges börtönbüntetést.

Biden azt is a szemére olvasta Garlandnak, hogy közben minisztériuma „agresszívan üldözte” fiát, Hunter Bident. (Neki végül maga az elnök adott kegyelmet, noha bűnössége nem is lehet kérdéses – a szerk.)

Aligha meglepő, hogy a rosszul elsült vita után visszalépő elnök kapcsán a legtöbben úgy vélik, „ezt nem saját megfontolásból tette”. Látva az elmúlt két évben mutatott szellemi képességeit és mentális állapotát, sokan azt sem feltételezték róla, hogy ennél súlytalanabb döntések meghozatalára képes.

A demokratáknak azonban sikerült még egy nála is alkalmatlanabb jelöltet találniuk Kamala Harris személyében, így végül súlyos vereséget szenvedtek Donald Trumptól, ami Bident is felbátorította. Ma már arról beszél, ő egyértelműen meg tudta volna verni a republikánusokat.

A Guardian szerint azonban ezt Harris támogatói vitatják, mondván Joe Biden túl sokáig várt a visszalépéssel, így az alelnöknek kevés ideje maradt egy hatékony kampányra.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás