Rubio külügyminisztériumi átalakítása: Valóban Amerika az első?

Marco Rubio külügyminiszter hamarosan jelentős átalakításokat hajt végre az amerikai külügyminisztériumban. Azt állítja, hogy ez a terv Trump elnök „Amerika az első” politikájának szellemében készül, amely az amerikai érdekeket helyezi előtérbe a nemzetközi játszmák helyett. A javaslat létszámcsökkentést és számos iroda megszüntetését tartalmazza, hogy a külpolitikát jobban a nemzeti célokhoz igazítsák. Felmerül azonban egy nyugtalanító kérdés: vajon ez a változás valóban a be nem avatkozás elvét szolgálja, vagy inkább az Izrael-párti befolyás további erősödését hozza az amerikai diplomáciában? Egy, a külföldi kalandoktól megfáradt nemzet számára Rubio tervének következményei alapos mérlegelést igényelnek – mind belpolitikailag, mind a feszültségektől terhes Közel-Keleten.

Rubio elképzelése merész: mintegy 700 állás megszüntetését és a Külügyminisztérium 734 irodájából 132 bezárását tervezi, miközben más részlegeket összevonnak, és új hivatalt hoznak létre az informatikai biztonság és a mesterséges intelligencia kihívásainak kezelésére. Célja az évtizedes hivatali káosz felszámolása, valamint a nagyhatalmi versengés – különösen Kínával szemben – előtérbe helyezése. Első pillantásra ez illeszkedik az „Amerika az első” ígéretéhez, amely a nemzeti önrendelkezést részesíti előnyben a globális érdekekkel szemben. A részletek azonban komoly kétségeket vetnek fel.

Az emberi jogokat és demokráciát támogató irodák felszámolása – amelyek időnként kritikusan viszonyultak Izrael politikájához – aggasztó engedményként értelmezhető. Trump Izrael-barát lépéseivel – például Jeruzsálem fővárosként való elismerésével vagy a megszállt Ciszjordániában épülő telepek támogatásával – együtt ez inkább az Izrael-párti érdekek előtérbe helyezését sugallja, semmint a külpolitikai beavatkozásoktól való tényleges elfordulást. Ez az ellentmondás magát az „Amerika az első” elvet kérdőjelezi meg: ha a be nem avatkozás az alapelv, miért tűnik úgy, hogy az amerikai külpolitika továbbra is Izrael érdekeit szolgálja?

Trump és támogatói a kampányban az „Amerika az első” jelszót a neokonzervatív kudarcok – Irak, Afganisztán – elutasításaként hirdették, amelyek hosszú évekre lekötötték és kimerítették az amerikai erőforrásokat. Azt ígérték, hogy a be nem avatkozás elvét követve az Egyesült Államok végre saját polgáraira koncentrál. Izrael esetében azonban a kép jóval árnyaltabb: nemhogy visszavonult volna, Amerika még fokozta is támogatását, miközben a térség stabilitása egyre inkább háttérbe szorult.

Rubio átalakítási terve tovább mélyíti ezt az ellentmondást. Az Izrael emberi jogi politikáját bíráló irodák felszámolása azt az üzenetet közvetítheti, hogy az „Amerika az első” valójában „Izrael az első”. Ez nehezen fogadható el a be nem avatkozás hívei számára: nemcsak hogy nem szabadítja fel Amerikát a térség ügyeiből, hanem olyan egyoldalú elköteleződést teremt, amely éppen azokat a feszültségeket fokozhatja, amelyeket a beavatkozók állítólag csillapítani akarnak. Felmerül a kérdés: kinek az érdekében történik mindez?

Belföldön Rubio leépítései azonnali következményekkel járnának. Több százan veszíthetik el állásukat a külügyminisztériumban, ami megtörheti a szakmai elkötelezettséget, és megbéníthatja az apparátus működését. A demokraták ezt az amerikai értékek elárulásaként értelmezik, és a diplomácia korábbi tekintélyének leépülését látják benne. A konzervatívok viszont, akik régóta szorgalmazzák a túlbürokratizált államapparátus leépítését, tudatos, szükséges lépésként üdvözlik. Szerintük egy kisebb minisztérium megszabadulhat a liberális képmutatástól, és végre az ország védelmére összpontosíthat.

A terv megítélése mégis ellentmondásos. A pártos vitáktól megosztott Washingtonban az elbocsátottak az ellenállás jelképeivé válhatnak, és sokan felelőtlen tisztogatásnak minősíthetik az átalakítást. Ez alááshatja a gazdasági erőt és önrendelkezést hirdető populista kormányzat hitelességét. Rubio elképzelésének támogatása nehezebb lehet, mint azt sokan gondolnák.

Ráadásul Izrael előnyben részesítése egy kiegyensúlyozottabb külpolitika helyett újabb feszültségeket szülhet. Trump Izrael-párti lépései már elidegenítették Jordániát és Egyiptomot, miközben Tel-Aviv radikálisabb köreit erősítették. Rubio ellenőrzést csökkentő javaslatai ezt súlyosbíthatják, az Egyesült Államokat a lokális konfliktusok körforgásába zárva – éppen azokba, amelyeket a be nem avatkozók elkerülnének. Ez nem stabilizál, hanem mélyebbre húzza Amerikát a térségi zűrzavarban.

A reform szükségességét a külügyminisztérium múltja is alátámasztja. A konzervatívok régóta pazarló és eredménytelen „mocsárnak” tartják, amelyet ideológiai tévutak jellemeztek. A felesleges irodákkal és doktriner elképzeléseket hajszoló hivatalnokokkal teli intézmény sokak szemében a beavatkozás jelképe volt. Az arab tavasz bukott demokráciaprojektjeitől a globális elithez való igazodásig rendszerint eltávolodott Amerika valódi érdekeitől.

Ennek tükrében Rubio költségcsökkentése régóta esedékes elszámoltatásként is értelmezhető. A bürokrácia leépítése és a nemzetbiztonságra való összpontosítás az „Amerika az első” gyakorlati megvalósításának tűnhet. Ám a kérdés változatlan: valóban az amerikai nemzet javát szolgálja-e ez az irány, vagy inkább egy külföldi szövetségesét?

Rubio szerepe csak fokozza a kételyeket. Sokan a neokonzervatív beavatkozáspolitika jelképének tartják – olyan politikusnak, aki katonai fellépéseket szorgalmazott és következetesen kiállt Izrael mellett. Kapcsolatai az Izrael-párti lobbival közismertek, háborúpárti nézetei pedig régóta ismertek. Most Trump külügyminisztereként, az „Amerika az első” zászlaja alatt lép fel – ez a fordulat sokak számára nehezen hihető.

De vajon valódi értékváltásról van szó, vagy puszta politikai számításról? Rubio múltja inkább az utóbbira utal. Trump mellé állása alighanem a politikai befolyás megtartását célozza, de Izrael-párti irányultsága hiteltelenné teszi őt a be nem avatkozás híveinek szemében. Kritikusai képmutatónak tartják, aki valójában Izrael érdekeit szolgálja. Az „Amerika az első” követői számára Rubio szándékai inkább figyelmeztető jelként hatnak.

Ezek a felvetések nem szélsőséges vélemények. Az „Amerika az első” mozgalom hangadói is élesen bírálják a kialakuló irányt. Nick Fuentes, a be nem avatkozás egyik legismertebb szószólója, árulásnak nevezte az aktuális közel-keleti politikát: „Az Amerika az első azt jelenti, hogy Amerika Izrael felett áll.” Sürgeti, hogy a külügyminisztérium is ezt érvényesítse, ne rendelje alá magát Tel-Aviv érdekeinek.

Scott Greer konzervatív gondolkodó egyetért: „Ha hiszünk a be nem avatkozásban, akkor abba kell hagynunk a közel-keleti aktivizmust, és a saját határainkra kell összpontosítanunk.” Ez a kritika egyre erősebbé válik, és tévútnak látja a Trump–Rubio-szövetséget. 

Mások szerint viszont a reformellenes tiltakozás túlzottan Izrael-kritikus. A New York Times és a CNN úgy vélik, hogy az emberi jogi irodák felszámolása gyengíti Amerika befolyását és érveket ad riválisainak. Értelmezésük szerint Rubio terve nem Izrael kivételezett helyzetéről szól, hanem a külpolitika biztonsági fókuszra szűkítéséről. Ezek az amúgy gyakran elfogult források azonban nem tekinthetők a vita végső bíráinak – legfeljebb találgatásokat kínálnak, a valódi hatások egyelőre nem láthatók.

Rubio átalakítása tehát kockázatos lépés. Hívei szerint az „Amerika az első” diadala, amely lebontja a tehetetlen bürokráciát és a diplomáciát a hazai érdekek szolgálatába állítja. Ám az Izraellel való egyoldalú összhang szembe megy azokkal a be nem avatkozást támogató érzületekkel, amelyek Trump hatalomra jutásához is hozzájárultak. Ez felveti a kérdést: ki nyer ezen valójában?

Belföldön munkahelyek és politikai tőke kerülhet veszélybe; külföldön az amerikai befolyás csökkenhet, miközben nő a térség instabilitása. Rubio irányítása alatt az „Amerika az első” híveinek érdemes végiggondolniuk: valóban szakít-e ez a külpolitika a múlt hibáival – vagy csak a régi, Izrael-központú beavatkozás jelenik meg új köntösben? 

(A Breitbart, The New York Times, CNN, The Washington Post, ABC News, Politico es Nick Fuentes es Scott Greer X posztjai nyomán)