XIV. Leó néven Robert Francis Prevost lett a pápa

Csütörtökön késő délután szállt fel a fehér füst, ami jelzi, hogy sikerült megválasztani Szent Péter utódját. A következőkben a Katolikus.TV Facebook-oldalának összefoglalóját közöljük. Később egy értékelő saját anyaggal is jelentkezünk az este folyamán!
Robert Francis Prevost OSA, Ágoston-rendi szerzetes és a Püspöki Dikasztérium prefektusa 1955. szeptember 14-én született Chicagóban (Amerikai Egyesült Államok, Illinois állam). Szent Ágoston rendjébe lépett, majd 1981. augusztus 29-én letette az örökfogadalmat.
1987-ben teológiából doktori fokozatot szerzett. 1988-ban Peruba, a trujillói misszióba küldték, hogy a Chulucanas, Iquitos és Apurímac vikariátusokban az ágostonos jelöltek közös képzését vezesse. Ez a misszió 11 évig tartott, ezután kinevezték a chicagói Jó Tanács Anyja tartomány perjelévé, később pedig a rend általános perjelévé. Így ő lett a felelős az Ágoston-rend tervezési és irányítási folyamataiért. Két és fél évvel később a rend általános káptalana általános elöljáróvá választotta, majd a 2007-es rendi káptalan során ismét megválasztották e tisztségre. 2013 októberében visszatért tartományába (Chicago), ahol professzor és tartományi helynök volt.
Ferenc pápa 2014. november 3-án kinevezte a perui chiclayói egyházmegye apostoli kormányzójává, és ezzel címzetes püspöki méltóságra emelte. November 7-én az apostoli nuncius, James Patrick Green jelenlétében vette át a egyházmegye kanonikus kormányzását; december 12-én, a Guadalupei Miasszonyunk ünnepén szentelték püspökké az egyházmegye székesegyházában. 2018 márciusától a perui püspöki konferencia második alelnöke volt.
Ferenc pápa 2019-ben a Klérus Kongregációja tagjává, 2020-ban pedig a Püspöki Kongregáció tagjává nevezte ki. A Szentatya 2020. április 15-én kinevezte a callaói egyházmegye apostoli kormányzójává, majd 2023-ban a Püspöki Dikasztérium prefektusává. Ferenc pápa a 2023. szeptember 30-i konzisztórium keretében bíborossá kreálta, címtemploma: Szent Mónika-templom.
Tagja: az Evangelizáció Dikasztériumának; a Hittani Kongragációnak; a Keleti Egyházak, a Klérus, a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai, a Kulturális és Oktatási és a Törvénykezési Szövegek dikasztériumainak, valamint a Vatikánvárosi Államért felelős pápai Bizottságnak.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás