Talland-per: Kié a szólásszabadság Nagy-Britanniában?

Robert Talland (59), fia Stephen (36) és lánya Rosie (33) bírósági ítélete újabb példa Nagy-Britanniában arra a jelenségre, amelyet egyre nehezebb figyelmen kívül hagyni. A woolwichi törvényszék előtt azért ítélték el őket, mert zenéjük az ügyészség szerint faji gyűlöletre és terrorizmusra ösztönzött. Robert öt év börtönt kapott egy év felfüggesztéssel, Stephen két évet, Rosie pedig tizennyolc hónapot. Mindhárom családtagot azonban az ítélet meghozatala előtt már majdnem öt éve előzetesben tartották, amely sokak szerint aránytalanul hosszú idő. Stephen és Rosie esetében a kiszabott büntetés rövidebb volt, mint az addig letöltött idő, így az ítélet inkább jelképesnek, semmint gyakorlati jelentőségűnek számított.

Zenekaruk, az Embers of an Empire (Egy Birodalom Parazsa) – amelyet a hatóságok „politikai fegyverként” minősítettek – széleskörű nyomozás középpontjában állt. A bíróságon előadásaikat „felfokozott hangulatúnak” írták le, amelyeken közönségük náci karlendítéssel üdvözölte őket. Robertet, aki a zenekar menedzsereként és a Rampage Productions vezetőjeként dolgozott, a dalok terjesztésében és népszerűsítésében kulcsszereplőként azonosították.

Az ítéletek látványos példái annak, hogy Nagy-Britanniában a nemzeti és jobboldali művészetet gyakorlatilag terrorizmusként kezelik. A bíróság nem pusztán művészi szimbólumnak tekintette a dalszövegeket és az előadásmódot, hanem szó szerint az erőszakra való felhívásként értékelte azokat.

Ez kényes kérdéseket vet fel a szólásszabadság kapcsán. Nagy-Britanniában egészen a közelmúltig a kormány ellen irányuló, politikailag provokatív zenét még nem azonosították terrorizmusra való felhívással. Az olyan radikálisan baloldali punkbandák, mint a Crass, a rendszer megdöntéséről írtak, egyértelműen és határozottan erőszakos képeket használva. Jóllehet ellenőrizték, megfigyelték és cenzúrázták, de mégsem ítélték el őket terrorizmusért.

Egészen más volt a helyzet Jacob Graham 2024-es ügyében. A húszéves, magát anarchistának valló felbujtót terrorcselekményekre való felkészülés, kézikönyvek terjesztése, valamint a bombakészítési útmutatót is tartalmazó „Szabadság Enciklopédia” összeállítása miatt tizenhárom év börtönre ítélték. Graham tizenhárom éves ítélete nem pusztán elméleti felkészítés, hanem valódi kiképzési és konkrét akcióterv alapján született.

A Tallandok esete ennél jóval igazságtalanabb volt. Fél évtizedet töltöttek előzetesben pusztán dalszövegeik miatt, ami jól mutatja a brit igazságszolgáltatás egyenlőtlen hozzáállását a jobboldali tartalmakkal szemben. Ez a rendkívül hosszú előzetes – majdnem öt év az ítélethozatalig – még a legsúlyosabb büntetőügyekben is szokatlan Nagy-Britanniában.

Samuel Melia további beszédes példája annak, hogyan kezelik a brit nacionalista mozgalmak tagjait. Ő szervezte a Hundred Handers (Százkezűek) nevű Telegram-csatornát, amely letölthető, pártpolitikától független nacionalista matricákat kínált, egyebek mellett olyan üzenetekkel, amelyek a fehér identitásra való büszkeséget hangsúlyozták, és elutasították az ezzel kapcsolatos erőltetett bűntudatot. Ezeknek a tartalmaknak semmi közük nem volt politikai erőszakhoz. Ennek ellenére a leedsi törvényszék 2024 elején elítélte faji gyűlöletkeltés szándéka és kapcsolódó bűncselekmények miatt. Kétéves büntetéséből nagyjából tíz hónapot töltött le, mielőtt szigorú követelményekkel feltételes szabadságra került. Támogatói és polgárjogi megfigyelők szerint Melia üldöztetése, és a vele szemben alkalmazott feltételes korlátozások súlyossága jól mutatja, hogy az állam másképp kezeli a nacionalista üzeneteket, mint politikai térfél baloldaláról érkező véleménynyilvánítás hasonlóan erőteljes formáit.

A baloldali művészeket és aktivistákat jellemzően politikai ellenzékiekként kezelik, szavaikat tiltakozásként értelmezik. A nacionalistákat viszont terrorgyanús személyekként kezelik.

Ezen a ponton válik igazán aggasztóvá a helyzet: a Talland családot nem erőszakos cselekedetekért ítélték el, hanem dalok készítéséért, amelyeket az állam szerint mások erőszakra használhatnak fel. E logika szerint bármely művészet, amely erős érzelmeket vált ki, bűnvádi eljárás tárgya lehet. A bíróság a közönség magatartására és a szubkultúrára hivatkozva mondta ki a bűnösséget, ezáltal a művészet „jogszerűsége” már nemcsak a művészen múlik, hanem azon is, hogyan értelmezik azt mások.

A nacionalisták ezt kettős mércének, részrehajló jogalkalmazásnak tekintik: a Tallandok dalai nem tartalmaztak bombakészítési útmutatókat vagy merényletre való felszólítást, mégis terrorizmusnak minősítették őket, miközben a politikai baloldalon bőven akadnak erőszakra buzdító zenék és szövegek, mindenféle következmény nélkül. Melia ügye ugyanezt mutatja: matricák miatt ítélték el, miközben erőszakra buzdító anarchista plakátok és kiadványok évtizedek óta keringenek hatósági beavatkozás nélkül. A különbség az üzenetben rejlik: az egyikért üldöztetés jár, a másikért engedékenység.

A Talland-ügy arra világít rá, hogy a terrorizmus jogi értelmezése nem feltétlenül cselekedetek, hanem világnézeti-politikai meggyőződések alapján történik.

(A Crown Prosecution Service (CPS), Sky News, The Times, BBC alapján)