Döcög a Putyin–Trump találkozó előkészítése

Nem hozott eredményt az amerikai és az orosz külügyminiszter hétfő esti telefonbeszélgetése, amelynek célja az volt, hogy előkészítse a Budapestre tervezett amerikai–orosz csúcstalálkozót. A CNN értesülései szerint az egyeztetéseket egy időre fel is függesztették. A lapnak a Fehér Ház egyik meg nem nevezett tisztviselője azt mondta, hogy a tervezettekkel ellentétben a két külügyminiszter egyelőre nem találkozik egymással, ami a budapesti csúcs előtalálkozója lenne. A kudarc fő oka, hogy Marco Rubio amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter eltérően látják a háború lehetséges lezárásának feltételeit.
Egyelőre nem világos, hogy mindez milyen hatással lesz a tervezett Trump–Putyin-találkozóra, de kormányzati források szerint Rubio valószínűleg nem támogatja, hogy a két államfő már a jövő héten tárgyaljon. Ennek oka, hogy az amerikai külügyminiszter szerint Moszkva továbbra sem hajlandó engedni Ukrajnával szembeni kemény követeléseiből.
Az orosz Interfax közben arról írt, hogy Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes korainak tartja a Rubio–Lavrov találkozót.
„Most azon dolgozunk, hogy feldolgozzuk, amit a két külügyminiszter megvitatott, de sem a telefonbeszélgetés előtt, sem az elmúlt nap folyamán nem került szóba konkrétan egy találkozó. Mint ötlet, létezik, de a menetrendről beszélni még korai”
– hangsúlyozta Rjabkov, aki kiemelte, hogy egy ilyen eseményt megfelelően elő kell készíteni.
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás