loading
Menü
Támogatás

Manipulációs vádak miatt mondott le a BBC vezérigazgatója

2025. nov. 10. 10:27
3 perces olvasmány
Internet Internet

Lemondott vasárnap Tim Davie, a BBC vezérigazgatója, miután olyan belső feljegyzések kerültek nyilvánosságra, amelyek szerint a brit közszolgálati médiatársaság manipulálhatta Donald Trump amerikai elnök egyik beszédét – közölte az MTI. Ugyancsak bejelentette lemondását vasárnap este Deborah Turness, a médiatársaság hírszolgáltató részlege, a BBC News eddigi vezérigazgatója. 

A két vezető távozásának közvetlen előzményeként a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap a hét elején olyan kiszivárogtatott belső leiratokat hozott nyilvánosságra, amelyek szerint a BBC Panorama című politikai hírmagazinja félrevezető módon szerkesztve közölte Donald Trump 2021 januárjában mondott beszédét, amely az állítólagos manipuláció nyomán úgy hangzott, mintha Trump kifejezetten a kongresszus washingtoni épületegyüttesének otthont adó Capitolium megrohamozására biztatta volna híveit. 

A törvényhozás épületét 2021. január 6-án rohamozta meg Donald Trump többszáz támogatója, megpróbálva megakadályozni Trump demokrata párti riválisa, Joe Biden előző évi elnökválasztási győzelmének hitelesítését. A zavargásokban 140 rendőr megsérült, és mintegy 1600 embert vettek őrizetbe, akik közül több mint 1200-at később elítéltek. Második hivatali idejének első napján, 2025. január 20-án Donald Trump kegyelmet adott nekik, vagy a már letöltött büntetésüket megváltoztatta. 

Manipulálták Trump beszédének bemutatását

A Capitolium elleni roham napján Trump valóban arra biztatta híveit, hogy vonuljanak a kongresszushoz, de hangsúlyozottan kérte tőlük, hogy „békésen és hazafias módon” hallassák hangjukat, és éltessék „a bátor szenátorokat és képviselőházi tagokat”. Beszédének csaknem egy órával későbbi részében a republikánus elnök úgy fogalmazott, hogy „harcolni fogunk, pokoli módon, mert ha nem harcoltok, nem lesz többé országotok”. 

A Telegraph által megszerzett 19 oldalas belső vizsgálati dosszié szerint azonban a Panorama szóban forgó műsorában – amelyet a BBC a tavalyi amerikai elnökválasztás előtt egy héttel sugárzott – úgy szerkesztették össze a beszéd két különálló mondatát, 

mintha közvetlenül egymás után hangzottak volna el, így az a benyomás keletkezhetett, hogy Trump a Capitolium megrohamozására biztatta támogatóit. 

Lemondását bejelentő vasárnapi közleményében Tim Davie úgy fogalmazott: jóllehet nem a BBC News körüli jelenlegi vita volt távozásának egyetlen oka, ez az ügy azonban „érthető módon hozzájárult” döntéséhez. 

A BBC leköszönő vezérigazgatója aki 2020 szeptembere óta állt a médiatársaság élén hozzátette: a BBC összességében jól működik, de „történtek bizonyos hibák”, és vezérigazgatóként ezekért végső soron neki kell vállalnia a felelősséget. A brit médiafelügyelet (Ofcom) nemrégiben ismertetett vizsgálati jelentésében megállapította, hogy a BBC néhány hónapja műsorra tűzött gázai dokumentumfilmje is „súlyosan megsértette” a műsorkészítési normákat. 

A How to Survive a War Zone (Miként lehet életben maradni egy háborús övezetben) címmel készített dokumentumfilm egy Abdullah nevű 13 éves fiú életét mutatta be a gázai háború körülményei között, és ő kommentálta a filmbeli jeleneteket is. Nem sokkal később azonban kiderült, hogy a palesztin gyerek a Gázai övezetet uraló – Nagy-Britanniában hivatalosan terrorszervezetként nyilvántartott – Hamász radikális iszlamista csoport egyik miniszterének fia volt. 

Az Ofcom vizsgálati jelentése szerint a nézők „érdemi félrevezetésével ért fel” annak elhallgatása, hogy a dokumentumfilmben főszerepet játszó fiú apja a Hamász által irányított gázai kormányzat tagja. Szamír Száh, a BBC kormányzótanácsának elnöke hétfőn, londoni alsóházi meghallgatásán várhatóan elnézést kér a cégnél kirobbant botrányokért.

Trump is reagált

Donald Trump „becstelennek” nevezte a brit BBC lemondott főigazgatóját és hírigazgatóját, akik az amerikai elnök 2021. január 6-i beszédének eltorzított sugárzása nyomán kialakult botrány miatt jelentették be távozásukat. Az amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán vasárnap megjelent bejegyzésében köszönetet mondott a brit The Telegraph napilapnak, hogy egy kiszivárogtatás nyomán nyilvánosságra hozta a BBC belső jelentését, amely rámutatott az esetre. 

Köszönöm a The Telegraph-nak, hogy leleplezte ezeket a korrupt »újságírókat«. Ezek nagyon becstelen emberek, akik egy elnökválasztásba próbáltak beavatkozni” 

– írta Donald Trump, aki hozzátette, hogy az ügyet csak súlyosbítja, hogy egy olyan külföldi országról van szó, amelyet sokan az Egyesült Államok első számú szövetségeseként tartanak számon. 

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás