Elfajultak a tüntetések Albániában, Molotov-koktélok is előkerültek
Kép: Olsi Shehu/Anadolu via Getty Images
Több ezren vonultak hétfőn utcára Tiranában, hogy Edi Rama albán miniszterelnök lemondását követeljék Belinda Balluku kormányfő-helyettes korrupciós ügye miatt. A tüntetők Molotov-koktélokat dobtak Rama hivatalának épületére – írja a Politico nyomán a Portfolio.
A tüntetők amiatt háborognak, hogy Balluku ellen ugyan korrupciós vádak merültek fel, ám mentelmi joga egyelőre megakadályozza letartóztatását.
Albániában hetek óta fokozódik a politikai feszültség, mióta a korrupcióellenes ügyészség azzal vádolta meg Ballukut, hogy beavatkozott jelentős állami szerződések odaítélésébe.
A helyzet hétfő este eszkalálódott:
Molotov-koktélokat dobtak Rama irodájának épületére, és összecsapások törtek ki.
A rendőrség négy tüntetőt őrizetbe vett, további héttel szemben nyomozás indult. Két rendőr megsérült, egy tüntető pedig véletlenül saját magát gyújtotta fel.
A megmozdulást a veterán ellenzéki vezető, Sali Berisha és Demokrata Pártja szervezte. A tiltakozást megelőzte, hogy a múlt héten káosz tört ki az albán parlamentben: a képviselők verekedni kezdtek, füstgránátokat gyújtottak, végül a rendőrségnek kellett közbelépnie.
Az ügyészek és az ellenzéki képviselők Balluku mentelmi jogának felfüggesztését sürgetik. Rama és kormányzó Szocialista Pártja azonban halogatja a szavazást, arra hivatkozva, hogy megvárják az Alkotmánybíróság januárra várható döntését.
Ballukut – több tisztviselővel és magáncéggel együtt – azzal vádolják, hogy nagy infrastrukturális beruházásoknál, köztük Tirana külső körgyűrűjénél és a Llogara-alagút építésénél manipulálta a közbeszerzéseket bizonyos cégek javára.
Az infrastrukturális miniszteri posztot is betöltő politikus tagadta a vádakat.
Rama kiállt helyettese mellett, és bírálta a SPAK néven ismert korrupcióellenes ügynökséget, amiért szerinte rutinszerűvé tette az előzetes letartóztatásokat. Berisha válaszul azzal vádolta Ramát, hogy elcsalta a választásokat, és ideje távoznia.
„Egyetlen napig sincs többé legitimitása a kormányzáshoz” – jelentette ki. Edi Ramát májusban választották újra negyedik ciklusára.
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás