A német „zöld fordulat” összeomlása

Németország 2000 és 2025 között több mint 500 milliárd eurót költött a villamosenergia-ágazat átalakítására. A becslések szerint ez 2030-ra eléri a 600–700 milliárd eurót. Az ország áramárai 2025 első félévében száz kilowattóránként 38 euró körüli szintre emelkedtek, ezzel a német háztartások fizetik Európa legdrágább villamos energiáját. Magyarországon ugyanebben az időszakban kilowattóránként 10,40 eurót fizetnek, Bulgáriában pedig 13 eurót.

Ezeket a szélsőséges árakat részben az magyarázza, hogy 2024-ben 1389 gigawattóra megújuló energiatermelést kapcsoltak le a hálózatról. A Bundesnetzagentur (a német szövetségi hálózati felügyelet) jelentése szerint ez 97 százalékos növekedés 2023-hoz képest. A szélerőművek esetében további 7946 gigawattóra termelést állítottak le. A hálózat nem tudta északról délre szállítani a villamos energiát, ahol a termelési kapacitás és a fogyasztás között jelentős különbség van.

Ez a rendszerszintű probléma kettős költséget jelent. Fizetni kell a megtermelt, de fel nem használt áramért, majd a fosszilis erőművekért is, amelyek a hálózat működését biztosítják. Ez egy klasszikus közgazdasági kudarchelyzet: beruháznak az eszközökbe, de a termék nem jut el a fogyasztókhoz. 2024-ben a hálózati túlterhelések kezelése 2,78 milliárd euróba került, ami 17 százalékkal kevesebb az előző évnél. A megújuló energiák kifizetése viszont megawattóránként 200 eurót emésztett fel.

A hálózatfejlesztés elhúzódása tovább súlyosbítja a helyzetet

A Bundesnetzagentur 2024 márciusában új villamosenergia-hálózatfejlesztési tervet hagyott jóvá. A késések miatt a szélerőműveket továbbra is elszigetelten építik, távol a fogyasztási központoktól. A nagyfeszültségű távvezetékek a hálózat leginkább túlterhelt elemei közé tartoznak.

Az energiaárak eközben tarthatatlanná tették a német ipari termelést. 2023 februárjában a BASF vegyipari óriás bejelentette, hogy bezárja több ammónia- és műtrágyagyárát ludwigshafeni telephelyén. Az előző évben a vállalat gázszámlája 2,2 milliárd euróval nőtt, miközben harmadával kevesebb gázt használt fel. 2600 munkahely szűnt meg, és a cég további németországi létesítményeit is felülvizsgálta. A BASF 10 milliárd dollár értékű gyárat épít a kínai Csancsiang városában, ahol az energia olcsó, és az állam nem bünteti a felhasználását. És nincs egyedül. A Miele mosógépgyártó Lengyelországba helyezi át a termelését, a Volkswagen pedig Kanadában és az Egyesült Államokban tervezi akkumulátorgyárainak felépítését.

A BASF példája egy szélesebb iparági trend része. A német vegyipari szövetség 2023 januárjában közölte, hogy a vállalatok közel fele tervezi beruházásainak visszafogását Németországban. Az energiaválság következtében az energiaintenzív ágazatok termelése 2025-re 17 százalékkal marad el a 2022 előtti szinttől. A visszaesés 2022 eleje óta folyamatos, és szorosan összefügg az Ukrajna elleni orosz inváziót követő energiaválsággal. Az acélművek, vegyipari üzemek és papírgyárak, ha egyszer Kínába vagy Amerikába költöznek, ott is maradnak. A részvényesek veszítenek, de valójában a középosztály szakszervezetekkel bebiztosított munkahelyei tűnnek el tömegesen. Ezek az állások tartanak össze egy társadalmat. A BASF vezetése nem számít arra, hogy a háború előtti gázárak visszatérnek. Évi 500 millió eurós költségcsökkentést tűztek ki célul.

Ezek a problémák nem véletlenek, hanem egy évtized energiapolitikai döntéseinek következményei. 

2011 után a kormány átmeneti megoldásként földgázra állt át. Az Északi Áramlat (Oroszországot Németországgal összekötő földgázvezeték-rendszer) már akkor működött, és a német ipar fokozatosan rászokott az orosz gázra. A vezetékek finanszírozásában egyébként a BASF Wintershall Dea leányvállalata is részt vett. A belföldi termelés nem volt elegendő, így az orosz import vált az ipari versenyképesség egyik alapjává. 2021-re az orosz gáz uralta a német importot. Amikor 2022-ben kitört a válság, a gázárak olyan magasra szöktek, hogy évszázados német cégek sem tudtak már nyereségesen működni.

A kormány kényszermegoldásokhoz folyamodott. Rövid idő alatt kellett cseppfolyósított földgáz fogadására alkalmas fogadóállomásokat építeni. Robert Habeck, gazdasági és éghajlatvédelmi minisztere, a Zöld Párt politikusa, nemzetközi körúton próbált cseppfolyósított földgázt beszerezni az Egyesült Arab Emírségektől. Az LNG drágább volt, mint a korábbi vezetékes orosz gáz: mínusz 162 Celsius-fokra kellett lehűteni, tengereken átszállítani, majd újra gázzá alakítani. 2024-ben Németország 69 terawattóra LNG-t importált, ennek 90 százaléka az Egyesült Államokból érkezett. Ezzel az olcsó német gyártás korszaka nagy valószínűséggel lezárult. A versenyképes áron kínált német minőséget korábban valójában az olcsó orosz energiahordozók támasztották alá.

A magasabb energiaköltségek közvetlenül terhelik a háztartásokat

Az Eurostat adatai szerint 2024 második félévében Németországban a háztartási villamos energia ára elérte a 39,43 eurót száz kilowattóránként, miközben az európai átlag 28,72 euró volt. Az adók és díjak a villanyszámlák mintegy negyedét teszik ki, részben a megújuló energiák támogatását fedezve. A nagykereskedelmi árak 2024-ben 78-79 euróra estek megawattóránként, közel 18 százalékkal alacsonyabb szintre, mint egy évvel korábban. A lakossági árakat továbbra is a hálózati díjak és az adók tartják magasan. A német háztartások villanyszámlái az elmúlt években drámaian emelkedtek. A fűtési költségek 2022 telén akár 81 százalékkal is nőttek az orosz–ukrán háború kitörése és az azt követő energiapiaci zavarok hatására. Egy átlagos, négytagú háztartás 2024-ben évente 120 euróval fizet többet hálózati díjakra, miután a kormány a költségvetési válság miatt megszüntette a támogatásokat.

A kormány mindeközben új szabályozási terheket is bevezetett. 2024-ben életbe lépett az új épületenergetikai törvény, amely előírja, hogy az új épületekben telepített fűtőrendszereknek legalább 65 százalékban megújuló energiát kell használniuk. A hőszivattyúk ára 20–30 ezer euró között mozog, nagyjából kétszer annyiba kerülnek, mint egy gázkazán. A legtöbb német ház vastag téglából épült, rossz hőszigeteléssel és régi fűtőtestekkel. Ezekben az épületekben a hőszivattyúk működéséhez fel kell bontani a padlót, ki kell cserélni a radiátorokat, és szigetelni kell a falakat. Ennek költsége akár az 50 ezer eurót is elérheti. A nyugdíjas nagymama, aki már kifizette a házát, hirtelen hitelfelvételre kényszerült, hogy télen fűteni tudjon.

Ahogy a Forsa májusi felmérése kimutatta, 2023-ban a németek 78 százaléka ellenezte az eredeti tervezetet. 

Mindez még azelőtt történt, hogy a kormány enyhítette volna a szabályokat és növelte volna a támogatásokat. A Bild „Heiz-Hammer”-nek, vagyis „fűtési kalapácsnak” nevezte a törvényt, utalva annak hirtelen és sokak számára súlyos anyagi terheket jelentő hatására. Habeck népszerűsége zuhanásnak indult, és a kormány majdnem megbukott.

A piaci visszajelzés egyértelmű volt. A hőszivattyú-eladások 2024-ben közel a felére estek vissza: 356 ezer darabról 193 ezerre csökkent a szám, miközben a kormány 500 ezer telepítéssel számolt. Sokan pánikból új gázkazánt vásároltak, mielőtt életbe lépett volna a tilalom. Ennek következtében további húsz évre fosszilis fűtőanyaggal fűtenek. Pontosan az ellenkezője történt annak, amit a politika célul tűzött ki. A München környéki Erdingben 2023 júniusában 13 ezer ember tüntetett a „fűtési ideológia” ellen.

Közgazdasági értelemben a kérdés nem a kibocsátáscsökkentés ténye, hanem annak költséghatékonysága. A szén-dioxid-kibocsátás valóban mérséklődött, de nem egy sikeres átállás eredményeként. Az energiaszektorban 1990 óta 53 százalékos kibocsátáscsökkenés történt. A kérdés azonban gazdasági természetű: ez volt-e a legköltséghatékonyabb út. A kibocsátás visszaesését elsősorban az ipari termelés csökkenése okozta, nem a zöld átállás. A 2024-es adatok szerint a megújuló energiák aránya 54-56 százalék körül alakult a német áramtermelésben. 

A hagyományos termelés közel 11 százalékkal esett vissza az előző évhez képest, miközben a földgázalapú termelés mintegy 9 százalékkal nőtt. Németország gazdasági teljesítménye 2023-ban és 2024-ben stagnált a G7-országok mezőnyében. A cél önmagában védhető lett volna, a végrehajtás azonban katasztrofálisnak bizonyult. Az ország szó szerint kiüríti önmagát azért, hogy elérje azokat a szén-dioxid-célokat, amelyeket a világ többi része nagyrészt figyelmen kívül hagy.

Más országok példái azt mutatják, hogy léteznek költséghatékonyabb megközelítések

Dánia nagyjából 80 százalékos megújulóenergia-arányt ér el az energiatermelésében. Franciaország pedig mintegy 70 százalékos atomerőművi részaránnyal bizonyítja, hogy a tiszta energia nem elméleti lehetőség. A francia atomerőművi flotta lényegesen alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátást eredményez, mint Németország megújuló és fosszilis energiát vegyítő rendszere. 

Franciaország súlyos költségvetési nehézségekkel küzd, ami ugyanakkor azt is jelzi, hogy az energiapolitika önmagában nem minden gazdasági probléma forrása. Németország ezzel szemben saját energiapolitikájával rombolta le versenyképességét. Az atomerőművek üzemben tartása és a hálózatfejlesztések felgyorsítása részben elkerülhetővé tette volna ezeket a költségeket.

Az elemzés nemzetközi gazdasági intézmények és szakmai jelentések adataira támaszkodik.