Késelés Hamburgban – a fősodratú média hallgat
Kiemelt kép forrása: X.com / Visegrád24
A „sokszínűségéről” hírhedt Hamburg városában meglehetősen nehéz már egyszerű, német polgárt találni, így kevésbé meglepő, hogy ezúttal a késes támadás csupán egy ide importált, keleti konfliktus lejátszása volt.
Hamburgban ugyanis jelentős számú iráni gyűlt össze, hogy az iszlamista iráni rezsim ellen fellázadó testvéreiket támogassák egy szimpátiatüntetéssel. Pár afgánnak ez (vélhetőleg a demonstráció iszlám-ellenes mivolta miatt) nem tetszett. Olyannyira nem, hogy kést ragadtak, és megtámadták a békésen tüntetőket. Számos demonstráló megsérült, az elkövetőket viszont a helyszínen sikerült elfogni.
Az eset érdekessége, hogy a nyugati sajtó orgánumai nem érezték „hírértékűnek” az eseményt, így be se számoltak róla. Mint ahogyan az újévi „ünneplésekről” se nagyon. Igaz, ezen már csak az lepődik meg, aki még hisz abban, hogy a globalista média célja a „függetlenobjektív” tájékoztatás.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás