Ebolával fertőzött beteget kezelnek Berlinben
Kép forrása: Soeren Stache/dpa/picture alliance
Ebolával fertőzött amerikait ápolnak egy berlini kórházban, a szerda hajnalban beszállított páciens állapotáról nem közöltek részleteket – közölte az MTI.
A beteget a Charité orvosi központ egyetemi klinikájának egyik fokozottan védett elkülönítőjében helyezték el. Az amerikai férfi a Kongói Demokratikus Köztársaságban járt, és ott kapta el az ebolavírust. A kórházba szállítását rendőrautók, motoros rendőrök, valamint tűzoltó- és mentőjárművek komoly konvoja kísérte.
Nina Warken egészségügyi miniszter elmondta, Németország hatékony ellátóhálózattal rendelkezik a gyorsan terjedő fertőzés miatt felvett betegek kezelésére is. Az ebolás pácienst a legfokozottabb biztonsági óvintézkedések mellett ápolják – tette hozzá.
Prágába is érkezik egy páciens
Egy prágai kórházba ugyancsak egy gyaníthatóan ebolás beteget vesznek fel a nap folyamán. Egy amerikai orvosról van szó, aki várhatóan este érkezik Ugandából. Adam Vojtech cseh egészségügyi miniszter – miután konzultált az ügyben a kormánnyal – úgy döntött, engedélyezi, hogy a beteget Csehországba szállítsák. Az amerikai orvos Ugandában egy ebolás fertőzöttel érintkezett, és az Egyesült Államok kérésére Csehország segítséget nyújt az ellátásában. A miniszter elmondta azt is, hogy a férfinak jelenleg nincsenek tünetei.
A prágai egyetemi kórház közölte:
biztonságos elkülönítővel, a legkorszerűbb védőfelszerelésekkel és tapasztalt csapattal várják a páciens érkezését. Az amerikait várhatóan három hét megfigyelésre fogják kórházban tartani.
A cseh egészségügyi minisztérium szóvivője elmondta: a páciens Csehországba szállításának és kórházi ápolásának költségeit az Egyesült Államok fedezi.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás