loading
Menü
Támogatás

Az amiens-i egyházmegye olyan papokat keres, akik „nem túl katolikusok”

2026. máj. 21. 11:09
10 perces olvasmány
Kép forrása: Zarandok.ma Kép forrása: Zarandok.ma
Az amiens-i püspök úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg annak a három fréjus-touloni egyházmegyéből jött papnak a szolgálatát, akiket tavaly szeptemberben neveztek ki. Francois-Régis Favre, Éloi Legrand és Pierre-Marie Brochery atyák eddig Albert, Bray-sur-Somme, Mailly-Maillet és Acheux plébániáin szolgáltak – számol be a fejleményekről a Zarándok.ma Görgényi Adél fordítása alapján.

A püspök szerint konfliktus alakult ki a papok és a hívek egy része között. Néhány hívő ezekről a plébániákról kifogásolta a reverenda viselését, a latin nyelv használatát, illetve a vallási erkölcs terén támasztott szigorúbb követelményeket. Az egyházmegye szerint a probléma kapcsolati jellegű. Egyes hívők szerint azonban ezeknek a papoknak éppen a „katolikussága” okozott problémát: az elvált vagy homoszexuális személyek áldozásának megtagadása, illetve világi koncertek lemondása szerepel a Courrier Picard által ismertetett vádak között.

2026. április 28-án Gérard Le Stang püspök az alábbi közleményt adta ki Albert, Bray-sur-Somme és Acheux plébániáinak helyzetéről:

„Kedves Testvérek!
Ez a közlemény azokról a döntésekről tájékoztat benneteket, amelyeket a Notre-Dame de Brebiéres (Albert), a Notre-Dame de l’Espérance (Bray-sur-Somme), a Notre-Dame des Hauts de l’Ancre (Mailly-Maillet) és a Notre-Dame des Champs (Acheux) plébániákkal kapcsolatban hoztam.
Francois Touvet fréjus-touloni püspökkel folytatott egyeztetés után úgy döntöttem, hogy nem hosszabbítom meg Francois-Régis Favre, Éloi Legrand és Pierre-Marie Brochery atyák szolgálatát a Fréjus-Toulon-i és Amiens-i Egyházmegyék közötti megállapodásban előirányzott próbaidőszakon túl. E döntést hosszú mérlegelés után hoztam meg, miután meghallgattam az egyházmegye papjait és e négy plébánia több – különböző véleménnyel bíró – hívét, valamint miután megbeszéltem a dolgot a püspöki tanáccsal.
Az elmúlt év során személyesen fogadtam ezt a három papot. Mindegyiküknek elmondtam azokat az objektív okokat, amelyek arra késztettek, hogy megszüntessem szolgálatukat nálunk. Megköszönöm nekik, hogy egyházmegyénkben akarták szolgálni az egyház küldetését, és az elmúlt hónapokban végzett munkájukat. Üdvözlöm elkötelezettségüket az evangelizáció, az imádság, a liturgia és a képzés iránt.
Az a döntésem, hogy nem hosszabbítom meg befogadásukat, semmiképpen sem az ellenük megfogalmazott bizonyos kritikákon alapul (a reverenda viselése, a római liturgia, a tanbeli és liturgikus hűségre való törekvés, a következetes erkölcsi életre való buzdítás, a kultikus és kulturális dolgok megkülönböztetése stb.). Ugyanakkor tudomásul kellett venni a köztük és bizonyos személyek között kialakult konfliktust, amely mély és tartós zavart okozott a közösségekben, és sokakat megzavart.
A szenegáli Thiés Egyházmegye adminisztrátorának beleegyezésével, e papok utódjául Louis-Pasteur Faye atyát, az egyházmegye általános helynökét és a Saint Simon du Moliennois plébánia (Molliens-Dreuil) plébánosát nevezem ki e négy plébánia plébánosává és a Notre-Dame de Brebiéres kegyhely igazgatójává.
Ez a kinevezés szeptember 1-jétől lép életbe. Faye atya továbbra is általános helynök marad. Munkáját olyan papok fogják segíteni, akiknek kinevezése később történik meg.
Louis-Pasteur Faye atya e kinevezéssel együtt a következő irányelveket kapja:
  • Újítsa meg a hívek között az egységet és a testvériséget, minden nézőpont és nemzedék figyelembevételével, ezek befogadását a kölcsönös nyitottság jegyében.
  • Valósítson meg konkrét missziós projekteket a Sainte Colette missziós területtel együttműködve.
  • Kérjen fel új világi vezetőket, különösen a fiatalabbak közül, hogy az idősebbek átadhassák a stafétabotot.
  • Erősítse a fiatalok és a hivatások lelkipásztori gondozását, és működjön szorosan együtt a katolikus intézmények vezetőivel a gyermek- és ifjúsági pasztoráció megújítása érdekében.
  • Folytassa a keresztények képzését minden szinten, és ügyeljen a liturgikus és szentségi ünneplések minőségére.
  • Tegye a Notre-Dame de Brebiéres kegyhelyet az egész egyházmegye számára az imádság és az irgalmasság helyévé.
  • Dolgozzon a négy plébánia közeledésén a közeljövőben.
Ez a lelkipásztori helyzet mindannyiunk számára fájdalmas volt: papoknak, diakónusnak, szerzetesnőknek és világi híveknek egyaránt. Átérzem, hogy ez a helyzet erős kudarcélményt kelt bennünk. Mindez megmutatja, hogy a keresztény élet mindenekelőtt a testvérek közötti hit és a szeretet közösségére épül, valamint az olyan közösségekre, amelyek megbecsülik a mindenki szolgálatára rendelt papságot. Ebből a próbatételből fakadhat az evangélium békéjéhez és a megbocsátáshoz való nagyobb hűség kegyelme. Mindenki szánjon időt a hátrébb lépésre, az alázatra és az imádságra, hogy be tudja fogadni azt, amit Isten mindezen keresztül mondani akar nekünk.
Az elkövetkező hónapokban alkalmam lesz visszatérni mindegyik plébániára, hogy találkozzak mindenkivel, és együtt öltsük magunkra – ki-ki hivatása szerint – az alázatos szolga lelkületét, annak örömében, hogy Krisztusnak barátai és mindenkinek testvérei lehetünk.
+ Gérard Le Stang püspök
Amiens püspöke
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás