Pünkösd után két nagy volumenű vágány felújítását is megkezdi a MÁV
A pünkösdi csúcsforgalom után megkezdődik a MÁV-nál a nyári vágányzárak időszaka, két nagy volumenű munkába kezdenek - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatójának bejelentése nyomán az MTI.
Hegyi Zsolt közlése szerint május 26-án indul a Budapest-Pécs fővonalon a karbantartás, Rétszilas és Dombóvár között fognak dolgozni. A munkák körülbelül egy hónapig tartanak, és a vágányzár végeztével mintegy 3 perccel csökken a menetidő ezen a szakaszon.
Május 27-től Szerencs és Nyíregyháza között, a 100C vasútvonalon kezdődik a munka, ami egész nyáron tart. Rakamaz és Tokaj között nagy volumenű hídkarbantartást végeznek, a pályaszakaszon pedig a korábbi lassú jelek felszámolásával, útátjárók átépítésével fognak továbbhaladni.
A vezérigazgató jelezte: mindkét vágányzár komoly forgalomkorlátozással, autóbuszos pótlással, átszállással, többlet menetidővel jár.
Hozzátette, igyekeznek új megoldással is segíteni az utasok eljutását Budapestről Pécsre, illetve Miskolcról Debrecenbe, az autópályán közvetlen autóbuszjáratok is közlekedni fognak. Aki ebben az időszakban Budapest és Pécs, illetve Debrecen és Miskolc között tervez utazást, tájékozódjon az eljutási lehetőségekről.
Hegyi Zsolt ismertette, hogy „ezek a saját forrásból megvalósuló beruházások alapvetően a karbantartás kategóriájába tartoznak”. Hozzátette: azért végzik el ezeket, hogy a vasútvonalak eredeti állapotát helyreállítsák, és a mindennapi forgalmat megbízhatóan tudják biztosítani.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás