loading
Menü
Támogatás

Ismét megjelent az ebola Kongóban

2020. ápr. 10. 20:51
2 perces olvasmány
Ismét megjelent az ebola Kongóban

Ismét felütötte a fejét az ebola a Kongói Demokratikus Köztársaságban: egy újabb fertőzésről adott hírt kormány pénteken, két nappal az előtt, hogy hivatalosan kihirdette volna a járvány végét.



Az ebolás beteget a kelet-kongói Észak-Kivu tartomány Beni városában azonosították. Ugyanez a település volt a legutóbbi járvány gócpontja. Röviddel a fertőzésről szóló kormányzati bejelentés után a helyi hatóságok közölték, hogy a beteg meghalt.

A nyugat-afrikai országban 52 napja nem betegedett meg senki ebolában. A legutóbbi járvány, amely az ország történetének második legsúlyosabb ebolajárványa volt, 2018 nyarán kezdődött, közel másfél évig tartott, és 2200 emberéltet követelt. Az afrikai ország keleti határvidékén több mint 3400-an kapták el a kórt.

Március 3-án nyilvánították egészségesnek az utolsó beteget, és a kinshasai kormány azt tervezte, hogy vasárnap jelenti be a járvány végét. Kongót hivatalosan csak akkor nyilvánítja az Egészségügyi Szervezet (WHO) ebolamentessé, ha 42 napig nem történik újabb fertőzés.

Az ebolajárványok vége felé nem ritka az újabb esetek előfordulása, és ez nem jár feltétlenül a betegség újbóli elszabadulásával. Kutatók szerint az ondósejtekben akár 550 napig is megmarad ebolavírus. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO etióp főigazgatója közölte pénteken a Twitteren: a szervezet arra számít, hogy újabb megbetegedések lesznek az országban, és felkészült arra, hogy reagáljon rá. Mike Ryan, az WHO rendkívüli helyzetekkel foglalkozó hivatalának vezetője megjegyezte, hogy az eset egyfajta lecke az új koronavírus okozta világjárvány kezeléséhez, és nem lehet "kilépési stratégiáról" beszélni, amíg nem sikerült ellenőrzés alá vonni járványhelyzetet, és mindig késznek kell lenni egy újabb járvány kitörésére.

A hatalmas kiterjedésű afrikai országban a koronavírus okozta COVID-19 betegség is terjed. A Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint az országban 215 fertőzöttről tudnak a hatóságok, 20 haltak bele a kórba, és 13-an gyógyultak meg.

Forrás: MTI

Fotó: BAZ RATNER/REUTERS

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás