loading
Menü
Támogatás

Egy utas életéért küzdött egy magyar orvos a Ryanair gépén, de nem kapott defibrillátort

2026. júl. 23. 08:39
4 perces olvasmány
Kép forrása: Urbanandsport/NurPhoto via AFP Kép forrása: Urbanandsport/NurPhoto via AFP

Egy Spanyolországban praktizáló magyar kardiológus mentette meg egy rosszul lett utas életét a Ryanair Madrid–Budapest járatán – derült ki a Telex beszámolójából.

Mint azt a hírportál megtudta, Pálfy Júlia Anna kardiológus hároméves gyerekével repült a Ryanair Madridból Budapestre tartó járatán. Az évek óta Spanyolországban élő és praktizáló orvos évente többször is hazalátogat, július 16-án a kora esti géppel indultak Budapestre. Három gyerek helyett ezúttal eggyel utazott. Sima, nyugodt repülésre készült, de a felszállás után fél órával már gyakorlatilag tőle vártak információt ahhoz a döntéshez, hogy egy majdnem kétszáz fős személyszállító gép megszakítsa-e az útját, hogy egy másik városban szálljon le. A járaton ugyanis egy negyven év körüli férfi rosszul lett, de a repülőgép személyzete – az orvos szerint – nem állt a helyzet magaslatán.

Mint írták, a légiutas-kísérők először azt kérdezték az utasoktól, utazik-e velük egészségügyi dolgozó. Miután az orvos jelentkezett, a személyzet előbb az orvosi igazolványát kérte.

Mondtam, hogy nincs. Erre azt válaszolta, hogy akkor nem fogok tudni segíteni” – idézte fel a Telexnek a kardiológus. 

A légiutas-kísérő néhány pillanattal később azonban visszament Júliához, és megint rákérdezett, hogy egészen biztos-e, hogy nincs nála az igazolványa. Egészen biztosan nem volt, de már nem is volt annyira fontos a papír, mert a gép hátsó sorában ülő férfi annyira rosszul lett, hogy igazolvány nélkül is elhitték Júliának, hogy képes segíteni az utason.

A szívinfarktus tipikus tüneteit produkálta. Szorító mellkasi fájdalma volt, a fájdalom az állkapcsába sugárzott, és fulladt. Annyit mondott, hogy akkor ijedt meg, amikor elsötétült a világ” – sorolta az utas tüneteit.

A férfit a lánya mellől kiemelték az üléséből, és lefektették a folyosóra. A kardiológus rögtön megkérdezte a személyzetet, hogy milyen orvosi felszerelések, gyógyszerek vannak a gépen.

Azt mondták, hogy semmi. Semmi, csak oxigén. Cukormérőre és a defibrillátorra nem kérdeztem rá, mert még nem tudtuk, mire fut ki ez az egész, de kértem, hogy hozzák az oxigént

– mondta.

A felszállás után nagyjából fél óra telhetett el, amikor a vezető légiutas-kísérő Júliát kérdezte, hogy most mi legyen. Az orvos viszont visszakérdezett, hogy ezt tényleg neki kellene-e eldöntenie így kócosan, rövidnadrágban. 

»Mi a protokoll? Mit szoktak ilyenkor csinálni?« – kérdeztem vissza. Erre azt válaszolták, hogy végül is leszállhatunk, de ezt el kell dönteni, és mondjak valamit.

Az orvos négyszemközt elmondta a személyzet vezetőjének, hogy nem tudja száz százalékig kizárni, hogy a férfinak szívinfarktusa van, és szerinte le kellene szállni. Közben az utas viszont valamennyire jobban lett, és bár folyamatosan masszírozta a mellkasát, visszaült a helyére. Júlia is visszasétált az üléséhez, már csak azért is, mert a kisgyerekét egyedül hagyta ott. A helyéről visszanézve viszont azt látta, hogy a férfi megint rosszul lett, és négyen állnak felette.

Akkor hátrakiabáltam, hogy szerintem szálljunk le. Erre a légiutas-kísérők vezetője végre beszólt a pilótafülkébe, a kapitány pedig öt perc múlva bemondta, hogy kényszerleszállást hajtanak végre Marseille-ben” – nyilatkozta a kardiológus.

Az orvos beszámolója szerint a leszállásig hátralévő mintegy 25 perc „maga volt a pokol”. A férfi elvesztette az eszméletét, pulzusa sem volt tapintható, ezért az orvos megkezdte az újraélesztést, és egy spanyol utassal felváltva végezték a mellkaskompressziókat a folyamatosan süllyedő repülőgépen.

A lap kiemelte, hogy az orvos nem kérte a defibrillátort, mert korábban azt a tájékoztatást kapta, hogy a fedélzeten nincs orvosi műszer, a személyzet pedig nem ajánlotta fel az eszközt.

A Ryanair a Telex kérdésére azt válaszolta, hogy minden gépük fedélzetén található defibrillátor, azt azonban az orvos nem kérte a személyzettől. A lap visszakérdezett, hogy egy ilyen vészhelyzetben nem a légiutas-kísérőknek kellene-e felajánlaniuk az életmentésre szolgáló eszközt, de erre a kérdésükre már nem válaszoltak. 

Arra sem reagáltak, hogy a személyzet biztosan tisztában volt-e azzal, hogy a fedélzeten van defibrillátor, amire nem sokkal később szükség is lett volna.

A marseille-i kényszerleszállás után francia mentők vették át a férfit, akit stabil állapotban szállítottak kórházba. Az orvos később a beteg lányától úgy értesült, hogy édesapja a mentőben még többször elvesztette az eszméletét, Magyarországon pedig további kivizsgálások várnak rá.

A lap szerint Pálfy Júlia Anna végül a segítségéért egy marék csokoládét és egy üveg vizet kapott, miközben úgy fogalmazott, „a kapitánytól jólesett volna legalább egy kézfogás”.

Kapcsolódó:
 
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás