Trump megfenyegette a jemeni húszikat
Kép forrása: Getty Images
Trump a posztban alapvetően méltatja a húszikat: azt írja, hogy mióta az Egyesült Államok egy éve támadássorozatot hajtott végre ellenük, „nagyon felelősségteljesen” viselkedtek.
„Sajnos most ismét agresszíven lépnek fel, az éjjel két szaúdi hajóra is rálőttek. Ennek a Truth Social-bejegyzésnek most az a feladata, hogy figyelmeztesse őket: ha ismét megteszik ezt, az Egyesült Államok Iránt fogja felelősségre vonni. Mivel a húszik Irán proxijai, súlyos katonai csapást fogunk mérni Iránra és magukra a húszikra is” – írja Trump posztja nyomán az MTI.
Az elnök megjegyezte, csalódottsággal tölti el a húszik lépése, hiszen a lázadók mindeddig „nagyon professzionálisan és okosan viselkedtek”.
Kapcsolódó:
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás