Az amerikaiak nem adják fel: megint azzal riogatnak, hogy Putyin a NATO megtámadására készül
Fotó forrása: Getty Images
Az amerikai hírszerzési szervek legfrissebb becslései szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő években megpróbálhatja tesztelni a NATO eltökéltségét egy korlátozott támadással a katonai szövetség valamelyik tagállama ellen. Míg Washington korábban úgy vélte, hogy Moszkva az ukrajnai háború ideje alatt kerülne egy közvetlen konfliktust a szövetséggel, ez az értékelés az idei év elején alapvetően megváltozott – írta meg az Index.
Az amerikai hírszerzés által kidolgozott forgatókönyvek írása során igencsak szabadjára engedték a fantáziájukat, hiszen a bertámadásoktól kezdve a hibrid műveleteken át egészen a kisebb léptékű katonai benyomulásig minden szerepel benne. A CNN és a Wall Street Journal – hatalmas elemzőképességéről téve tanúbizonyságot – arról írt, ha Putyin eszkalálni akarja a helyzetet, akkor valószínűleg a balti szomszédai vagy Lengyelország lesz a célpontja.
Azt ugyan elismerik, hogy annak az esélye, hogy szárazföldi erőket küld bármelyik NATO-tagállamba, „jelenleg alacsony”, ám – szerintük – ennek a valószínűsége idővel „növekedhet”. Állítólag amerikai és európai tisztviselők tényleg rettegnek attól, hogy ha Putyin nem tudja saját közvéleményének sikerként elkönyvelni az ukrán háborút, akkor megtámadja a NATO-t.
Egy ilyen lépés nem feltétlenül egy nagyarányú háború kirobbantását célozná, hanem olyan helyzet elé állítaná a szövetséget, amelyben a tagállamoknak el kell dönteniük: az adott orosz lépés eléri-e azt a küszöböt, amely kiváltja a közös válaszadást.
A NATO-szerződés 5. cikkelye kimondja, hogy az egyik tagállam elleni támadás az összes tag elleni támadásnak minősül, ám a kiberakciókra, szabotázsakciókra és egyéb hibrid fenyegetésekre adott válasz már lényegesen összetettebb kérdés – emlékeztet az Index.
Mindig mérlegeljük a különböző forgatókönyveket és készülünk azokra. A NATO folyamatosan figyelemmel kíséri a helyzetet, és készen áll a elrettentésre és a védekezésre, amikor az szükséges
− nyilatkozta Martin O'Donnell, a NATO szóvivője, hozzátéve, hogy a szövetség az elmúlt években jelentősen megerősítette keleti szárnyát.
Fogynak az amerikai készletek
A hírszerzés „aggodalmait” azt követően kezdte el terjeszteni, hogy az amerikaiak bejelentették, kulcsfontosságú lőszereik és rakétáik készletei jelentősen megcsappantak (nyilván ennek az ukrán segítségnyújtás az oka, semmiképpen sem az, amit Iránban művelnek – a szerk.)
Főleg Patriot és THAAD légvédelmi rakéta-elhárítókból, Stinger rakétákból, illetve nagy hatótávolságú fegyverekből mutatkozik hiány. Donald Trump ugyanakkor közölte, az Egyesült Államok továbbra is képes ellátni „katonai feladatait” – ami alatt nyilván a világ csendőrségét kell érteni, mely pozíciót 1945-ben foglalta el, miután a Szovjetunióval szövetségben legyőzték Európát.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás