loading
Menü
Támogatás

Az Alkotmánytanács megtorpedózta a francia kormánynak az internetes anonimitás felszámolására tett kísérletét

2026. aug. 14. 20:31
3 perces olvasmány
Fotó forrása: AFP Fotó forrása: AFP

A Francia Alkotmánytanács pénteken megsemmisítette a közösségi hálózatok használatának általános tilalmát a 15 év alattiak számára, mivel úgy ítélte meg, hogy az „aránytalan sérelmet" okoz a fiatalok szólásszabadságában – írta meg az MTI.

A bírák úgy vélték, hogy a parlament által júliusban elfogadott törvény első cikke, amely a közösségi média használatának veszélyeitől kívánja megvédeni a kiskorúakat, „olyan sérelmet okoz, amely nem megfelelő, nem szükséges és nem arányos" a 15 év alattiak szólásszabadságával és kommunikációjával.

Miközben az Alkotmánytanács elismerte „a gyermekek legfőbb érdekének védelméről szóló alkotmányos követelményt", rámutatott arra a tényre, hogy ez a nagyon széleskörű tilalom "alkalmas arra, hogy olyan online kommunikációs szolgáltatásokra vonatkozzon, amelyeknek kockázatai a kiskorúak egészségére és biztonságára (...) nem bizonyítottak".

Az elfogadott törvény néhány kivételt tett is a tilalom alól, például az „online enciklopédiák" vagy az „oktatási célú digitális projektek" számára, de az Alkotmánytanács szerint a kivételek „korlátozottak", miközben a szöveg előírja, hogy a YouTube-nak és a WhatsAppnak, amelyeket széles körben használnak a fiatalok, életkorellenőrzést kell bevezetniük a közösségi hálózatokhoz hasonló részeikre (megosztási csatornák, hozzászólások), viszont a videók egyszerű megtekintése vagy a személyes üzenetküldés nem tartozik a tilalom alá.

A szöveg parlamenti vitája több hónapig tartott, s a képviselők elsősorban a pontos megfogalmazásra összpontosítottak, mindenekelőtt azért, hogy a szöveg megfeleljen az európai jognak, mert különben nem lehet alkalmazni.

Az alkotmánytanácsi döntést követően Emmanuel Macron elnök pénteken megbízta Sébastien Lecornu miniszterelnököt, hogy „dolgozzon" ki egy „jogilag robusztus" újabb szöveget a közösségi média 15 év alattiak számára történő betiltásáról Franciaországban, amely az államfő egyik régi kötelezettségvállalása.

A kormányfőnek „a lehető leghamarabb" ki kell dolgoznia egy olyan szöveget, amely „figyelembe veszi az Alkotmánytanács döntését és az európai keretet" - írta közleményében az elnöki hivatal, hozzátéve, hogy az államfő „eltökéltsége" a reform végrehajtására „2027 tavaszáig (a mandátuma végéig) teljes mértékben megmarad".

A testülethez július végén fordultak az ellenzéki szocialista és radikális baloldali képviselők.

Miután csak az első cikket véleményezte, az Alkotmánytanács nem változtatott a mobiltelefonok iskolai használatának szeptember 1-én életbe lépő tilalmán, amely ugyanebben a törvényben szerepel.

A Rothschild-bankárból lett elnök hasonlót akart átverni tehát, mint amit Nagy-Britanniában és Ausztráliában már megvalósítottak. Az internetes anonimitás elleni háborút a globalista erők ott is „gyermekvédelemnek” álcázták (csak úgy, mint az EU a chatcontrol esetét), mely során a gyermekeket kell „megvédeni” a közösségi média káros hatásaitól. Nyilvánvalóan meg kell, de erre a legjobb az lenne, ha alkalmas szülők nevelnék őket, illetve minőségi oktatást kapnának. Ezen törvényeknek azonban sohasem a gyermekvédelem volt a valódi célja, hanem egyfelől megakadályozni a fiatalokat abban, hogy nacionalista, hazafias tartalmakkal találkozzanak (mint ahogyan ez jelenleg történik Nyugaton), másfelől felszámolják az internet nyújtotta anonimitást, hiszen hogy máshogy tudná ellenőrizni a rendszer, hogy valóban nagykorúak vagyunk, mint a személyi igazolványunk bescannelésével. Így viszont kétszer is meggondolják majd az emberek, hogy milyen híroldalakat olvasnak, milyen oldalakat követnek be, hiszen arról a kormány egyből tudni fog, és legyünk nyugodtak, fel is fogja használni ellenünk. 

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás