loading
Menü
Támogatás

Hazudott a média? – Nem mentek haza a migránsok Ceutáról

2026. szept. 2. 21:14
4 perces olvasmány
Kép forrás: David Atherton/x.com Kép forrás: David Atherton/x.com

A nyáron a spanyol Ceuta városát nagyszámú afrikai tömeg rohamozta meg Marokkóból. Mikor már csak az nem tudott az eseményről, aki semmilyen közösségi médiumon nincs jelen, akkor már az irányított média is – vonakodva ugyan –, de beszámolt az invázióról.

Ezt követően azonban egyik a másik után hozta le címlapján, hogy a „válság” egy nap alatt véget is ért, hiszen a betörők jelentős része már vissza is ment Marokkóba. Már az első héten ellátogattak a valóban igazságot kereső újságírók a helyszínre, ahol azt látták, hogy a liberális médiumok által leírtak nem fedik a valóságot, hiszen Ceuta továbbra is tele van migránsokkal.
Nos, a szélsőliberális spanyol kormány – azon kívül, hogy azt kommunikálta, a válság megoldódott – azóta sem tesz sokat az ügyben. Legfeljebb elhallgattatja a kritikusait. Ám a jelenlegi képsorok és lakossági beszámolók alapján a helyzet továbbra is válságos, a nagyszámú afrikai ugyanis nem haza, hanem Európa felé szeretne továbbmenni. Addig pedig elidőznek Ceutában.

Kapcsolódó:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás