Olaszországban betiltja a burka és a nikáb viselését az iskolákban
Kép forrása: globalnews.ca
Az olasz kormány jóváhagyta a burka és a nikáb iskolai viselésének tilalmát, valamint döntött arról is, hogy egy-egy osztályban csak meghatározott arányban lehessenek olyan diákok, akik kevéssé beszélnek olaszul – adta hírül a 444.hu.
Mint írták, ennek értelmében az általános iskolákban és a középiskolák első évfolyamán 30 százalékban maximalizálják azoknak a diákoknak az arányát, akik nem olasz állampolgárok, vagy nem beszélnek megfelelően olaszul.
Giorgia Meloni miniszterelnök szerint az intézkedések valójában segítik az integrációt. Az ellenzéki pártok viszont azzal vádolják a kormányt, hogy a széljobbos Futuro Nazionale pártnak akar kedvezni a jövő évi parlamenti választások előtt.
A hírportál információi szerint Giuseppe Valditara oktatási miniszter úgy véli, hogy a korlátozás kizárólag nyelvi szempontú, és azt nem az állampolgárság alapján határozzák meg. A nikáb és a burka betiltását pedig a nemek közötti egyenlőség kérdéseként próbálta értelmezni. A tilalom csak a burkára és a nikábra vonatkozik, a hidzsábra azonban nem, mivel az utóbbi szabadon hagyja az arcot. Az olaszul kevéssé beszélő diákokra vonatkozó 30 százalékos korlátot az egyes oktatási szinteken eltérően alkalmaznák.
Kiemelte: az általános iskolákban azokra a nem olasz állampolgárságú diákokra vonatkozna a korlátozás, akik vagy nem Olaszországban születtek, vagy nem jártak legalább két évig óvodába. Az alsó- és felső középiskolákban pedig azokra a nem olasz állampolgárságú tanulókra érvényesülne, akik nem végeztek el legalább három évet az olasz iskolarendszerben.
(Megj.: Az olasz iskolarendszer a magyartól eltérő: az általános iskola körülbelül 6–11 éves kor között tart, 5 évfolyamos; az alsó középiskola 3 évfolyamos; a felső középiskola megint 5 évfolyamos, ide 14–19 éves kor között járnak.)
A tervezet a szülőkkel kapcsolatban is további előírásokat tartalmaz. Az iskoláknak jelezniük kellene a gyermekvédelmi szolgálatoknak, ha a szülők tartós nyelvi akadályai gátolják a gyermek beilleszkedését. Számukra ingyenes olasz nyelvi tanfolyamokat biztosítanának.
Az intézkedés törvényerejű rendelet, az olasz törvények értelmében tehát azonnal hatályba léphet, de a parlamentnek 60 napon belül meg kell erősítenie.
Kapcsolódók:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás