Az AfD-nek és a CDU-nak kezdeményezése nyomán egy német városban nincs többé „holokauszt-botlókő”
Fotó forrása: Wikipédia
A szászországi Drezdához közeli Heidenau városa úgy döntött, betiltja a nácizmus áldozatainak emléket állító botlatóköveket. A javaslatot az Alternatíva Németországért (AfD) párt és a konzervatív CDU képviselői szavazták meg - írja a BBC nyomán a Telex, már-már egy „vészkorszakot” vizionálva.
A Magyarországon is jól ismert botlóköveket Németország és (az akkor a Német birodalom részét képező, jelenleg független) Ausztria számos városában beleépítették a járdába, jellemzően a Keletre deportált lakos háza elé. Vagy, a munkahelye elé. Ahogy kedvük tartotta.
Heidenau városi tanácsa viszont most ezek ellen benyújtott egy javaslatot, mivel – indoklásuk szerint - ez a fajta megemlékezés nem helyénvaló, így ugyanis sokan rá tudnak lépni a kövekre. Ezért – a javaslat szerint – a jövőben az emlékműveket a város egyik temetőjében kell majd elhelyezni, hogy „ne lehessen közvetlenül rálépni az emlékműre”.
Akiknek semmi se jó
Karin Prien, a CDU zsidó származású oktatási minisztere eléggé felháborodott a javaslaton (miszerint innentől nem lehet majd az emléktáblákon taposni? – a szerk.), és kikérte magának, hogy a kikerülhetetlen emléktáblákat „száműzzék” az emberek mindennapjaiból. Mint fogalmazott: „Aki a botlatóköveket és a zsidó életre emlékeztető emlékhelyeket a közterületekről a temetőbe száműzi, az az élet helyett a halált helyezi előtérbe, és ezzel ismét láthatatlanná teszi a zsidó embereket.”

Majd a szászországi CDU is felelősségéről beszélt. Az 1945-ben befejeződő holokauszt egy - azóta is jó egészségnek örvendő – túlélője, Charlotte Knobloch pedig azon szörnyülködött, hogy „egy demokratikus párt odáig süllyedt, hogy támogatja az AfD szélsőségeseinek átlátszó manőverét”.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás