Az összes korábbinál nagyobb orosz szankciós csomagot fogadott el az EU
Kép forrása: Getty Images
Az Európai Unió tagállamainak külügyminiszterei 1646 személy és cég szankcionálásáról döntöttek a hétfői ülésükön Luxembourgban. Az Európai Unió Tanácsának közleménye alapján a katonai vállalatokat és vezetőiket tartalmazó csomag önmagában is a lista legnagyobb bővítése Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt. Itt 826 cégről és 743 személyről van szó – írta meg a Telex.
Az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, az észt Kaja Kallas arról beszélt, a listán szereplők mintegy fele ballisztikus rakéták gyártásában vett részt, amiket aztán Ukrajnára lőttek ki. Szerinte Oroszország tettei bizonyítják, „nem a békére törekednek”. Burkoltan Trumpnak is odaszúrt, amikor arról beszélt, „nem annak van itt az ideje, hogy enyhítsünk a nyomáson”.
A listán szereplőket kitiltják az unió területéről, vagyonukat befagyasztják, a gazdasági szolgáltatásokból pedig kizárják őket.
Így reagál tehát arra Európa, hogy versenyképesség terén nem felzárkózik, hanem egyre inkább leszakad Kínától és az USA-tól. Még több szankcióval. Mintha az eddigiek működtek volna.
Kapcsolódók:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás