Fazekas István két drámája májusban a Magyar Színház színpadán

A Magyar Színházban, a Sinkovits Imre Színpadon május 13-tól Fazekas István Jókai-díjas drámaírónak két egyfelvonásos történelmi drámája lesz látható: a Pilátus éjszakája és a Zrínyi Ilona.
Fazekas István két eltérő korban játszódó egyfelvonásos drámáját új játszóhelyen a Magyar Színházban láthatja a közönség. Mindkettő történelmi témát dolgoz fel, a közös bennük, hogy a nehéz helyzetben lévő embernek döntést kell hoznia: a lelkiismerete szavára hallgasson, vagy pedig engedjen a külső körülmények nyomásának?
A Pilátus éjszakája egy házaspár ébren együtt töltött éjszakai óráiba kalauzol el minket. Az írások szerint Pilátus helytartó felesége álmot látott, ami arra késztette, próbálja rávenni urát, ne adja beleegyezését, Jézus kivégzéséhez. A helytartó önmaga is érzi, hogy Jézus egy ártatlan ember, aki nem érdemelné meg a keresztre feszítést, ugyanakkor olyan nyomás nehezedik rá a zsidó vezetők részéről, hogy képtelen ennek a kérésüknek ellenállni. Az átbeszélgetett éjszaka alatt az asszony számos érvet hoz fel Jézus ártatlansága mellett, s kérve kéri urát, adjon kegyelmet ennek az ártatlan embernek. Úgy tűnik hajnal felé sikerült Pilátust meggyőznie, aki kétségektől gyötörve távozik otthonról, hogy meghozza a tanácsban Jézus számára az ítéletet.
A végig feszes, feszültségekkel terhes előadásban két szereplő: Pilátus – Jánosi Dávid, Claudia Procula – Gregor Bernadett idézi elénk, mi is történhetett egykor azon az emlékezetes éjszakán a római helytartó hálószobájában.
A másik egyfelvonásos, egy monodráma, Zrínyi Ilona élete egyik nehéz döntésének megszületését láthatjuk Brunner Márta tolmácsolásában.
A magyar történelem azon pillanatánál járunk, mikor az osztrák császári csapatok Munkács várát ostromolják, Zrínyi Ilonának és a vár népének kétségbeejtő a helyzete. Ráadásul a védők között áruló is akad, s ebben az egyre inkább reménytelen helyzetben a császári csapatok parancsnoka Caraffa generális egy különös vádalkut kínál. Ha ezt az asszony elfogadja, megmentheti az ostromlott vár népének életét, viszont ennek ára van: önmaga becstelenné válna. Sok-sok emberélet megmentése, vagy az ember saját becsületének tisztán megőrzése – ez a két választás áll az asszony előtt. Nem könnyű a döntés, viszont az idő sürget, előbb-utóbb kénytelen választani a kettő közül a munkácsi vár úrnője.
Mindkét darab központi kérdése, hogy egy hamis vádra hogyan reagáljon az ember, mit tegyen akkor, amikor ő maga ártatlan, mégis a becsülete forog kockán. A kérdésre adandó válasz, a megfogalmazott mondanivaló – bár a megtörtént egykori történelmi események óta már évszázadok, sőt évezredek teltek el – a ma emberének is nagyon sokat mond az igazságos és az igazságtalan ítélkezésről, a hit erejéről, a mélységbe jutott ember lehetőségeiről, a legvégső menedékhez, az Úristen felé fordulásról.
Aki megnézi ezeket a darabokat, ne számítson könnyű felüdülésre, sokkal inkább mélyen elgondolkodtató, de agyunk, szívünk mélyéig ható színházi élményre. S hogy ez az élmény a lehetőség szerinti legmélyebben megérintsen minket, arról a darabok remek rendezői – Pilátus éjszakája: Falussy Lilla; Zrínyi Ilona: Bártfay Rita – kitűnő munkájukkal messzemenően gondoskodtak.
Az előadásokra jegyek az alábbi link megnyitásával válthatók:
https://www.jegy.hu/program/fazekas-istvan-pilatus-ejszakaja-zrinyi-ilona-176190
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás