loading
Menü
Támogatás

Az irodalomtudós szerint Berzsenyi Dániel labanc volt, a magyaros versei pedig gagyik

2026. aug. 12. 20:59
3 perces olvasmány
Fórizs Gergely, Farkas Zsolt és Vaderna Gábor a Tokaji Írótábor előadásán | Forrás: tokajiirotabor.hu Fórizs Gergely, Farkas Zsolt és Vaderna Gábor a Tokaji Írótábor előadásán | Forrás: tokajiirotabor.hu

A kétszázötven éve született, porosnak és olvashatatlannak ítélt Berzsenyi Dániel váratlan nemzeti kiállást és érzelmi kitörést váltott ki az idei, 54. Tokaji Írótábor közönségében.

Az írótábor idei központi témája „Emlékezet és felejtés” címmel a kétszázötven éves jubileumát ülő Berzsenyi Dániel emlékezete, valamint a százhuszonöt éve született Németh László jelentősége, és az '56-os forradalom kitörésének közelgő hetvenedik évfordulója volt.

A váratlan eszmei vihart a Berzsenyiről szóló kerekasztal-beszélgetés előadói provokálták ki. Azzal a közhellyel nyitottak, hogy a fiatalok már nem olvassák Berzsenyit, de mégis, van-e még benne bármi értékelhető? Az előadók szerint nem sok.

Berzsenyi tulajdonképp labanc írónak számít, és romlásnak is a Bethlenek és Rákóczi miatt indult a hajdan erős magyar. Berzsenyi ugyanis királypárti, tehát Habsburg-párti volt 

– legalábbis az ELTE bölcsészkari dékánhelyettese, Vaderna Gábor szerint, amely kijelentését még a másik előadó, Fórizs Róbert Gergely, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézetének munkatársa is kissé erősnek talált, és próbált finomítani.

Mindezt Farkas Zsolt esszéista és kritikus, a posztmodern filozófia és a minimalista irodalom elkötelezettje tetézte azzal, hogy kijelentette:

Berzsenyi különböző versformájú költeményei közül a magyaros verselésűek „elég gagyik”. 

Állítása igazolására felhozta, hogy például hatvannál is többször szerepel bennük az édes és a bús jelző. Azt is hozzátette, hogy Berzsenyi előtt nemigen volt magyar irodalom, mert a hivatalos nyelv a latin volt. 

A magyar csak népnyelv volt, magas kultúrát nem műveltek rajta. Az egyetlen „félmagas kultúra” Farkas szerint a kereszténység volt, amelyet „nagyon korántól a népnyelven kellett tolni”. 

Berzsenyi tehát nem a mélymagyarság zseniális kifejezője, mint ahogy Németh László állítja, hanem egy „irodalmi csecsemő”. De tehetséges, na.

A közönség Berzsenyinek ennyire tömény relativizálását már nem tűrhette szó nélkül, és 

egymás után olvasták a tudósok fejére, hogy a régi magyar líra igenis létezik, magasrendű, és pompás műveket tud felmutatni. 

Pósa Zoltán költő például az előadókkal szemben remek irodalmi adalékokkal szolgált Berzsenyi kiválóságáról és a középkori magyar irodalom gazdagságáról. Hubert Ildikó, a tizenhatodik és tizennyolcadik századi irodalom kutatója a hangoztató olvasás iskolai visszavezetése mellett érvelve bizonyította a szakértőknek, hogy Berzsenyi igenis érthető és lelkesítő, felfogható irodalmat jelenthetne a gyerekeknek is

Andrássy György jogtudós, egyetemi tanár pedig azt bizonyította, hogy a latin nyelvnek sokáig hivatalban tartása milyen előnyökkel járt a magyar jogérzék magasrendűségét illetően, a kisebbségek joghoz férését tekintve.

Az 1972 óta megrendezett írótábor a magyar irodalmi élet egyik legrégebbi és legfontosabb találkozóhelye. A rendszerváltozás előtti évtizedekben a rendszerkritikus értelmiségi gondolkodás fontos műhelye volt, és a mai napig a magyar szellemi és közéleti gondolkodás egyik népi, szerves, gyökeres, ha tetszik mélymagyar végvára.

Erősen ostromlott végvár, amint az idei találkozó Berzsenyi előadása bizonyítja.

Az írótábor előadásai megtekinthetők a Tokaji Írótábor Youtube-csatornáján.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás