Október 23-án Esztergomban emlékezik meg ’56-ról a HVIM

Esztergomba hív mindenkit a HVIM – Magyar Ellenállás idén október 23-án. „Számos nemzeti oldali szervezettel közösen fejet hajtunk az ’56-os szabadságfelkelés 70. évfordulója alkalmából a kommunizmus ellen bátran fellázadó, vérüket is hullató hősök előtt” – írja a mozgalom. Esztergomban a Tábori Betyárok évek óta színvonalas megemlékezéseket tartanak, melyekhez rendre csatlakozik a szervezet. A tavalyi évről készült képes-videós beszámoló itt érhető el.

Találkozó 2026. október 23-án, pénteken 9:00-kor Esztergomban, a Betyárbástyánál, a Damjanich u. 45. szám alatt lesz. A megemlékezők 11 órakor átvonulnak az esztergomi Sötétkapuhoz. Koszorúk elhelyezésére a beszédek után lesz lehetőség az emlékhelynél. Ennek szándékát előre jelezni kell Tóth István szervező számára, elérhetőség a plakáton.

A megemlékezés után a szervezők üstben készült étellel tudnak szolgálni, amelyet 2000 Ft/adag értékben kínálnak.

Esztergom története 1956-ban

Az ötvenes évek különösen nehéz időszakot jelentettek Esztergom számára. Az államalapítás városát, a magyar kereszténység központját „klerikális reakciós várossá” nyilvánították, megfosztották korábbi történelmi jogaitól. A főszékesegyház melletti papneveldébe a 7. gépészeti hadosztály és annak parancsnoksága költözött be. A budapesti események hatására a hadosztály nagy részét a fővárosba rendelték, az itt maradt katonák pedig a helyi intézmények védelmét kapták feladatul. Ennek megerősítésére október 24-én Komáromból 10–15 ÁVH-s érkezett Esztergomba.

A városban október 25-én, kora este zajlottak az első megmozdulások: a diákok fáklyás felvonulást tartottak, majd azzal búcsúztak, hogy másnap reggelre egy nagyszabású, az egész várost megmozgató demonstrációt szerveznek. A központi helyszín a Széchenyi tér volt.

Október 26-án reggelre már nagy tömeg gyűlt össze a téren. A résztvevők felolvasták a pesti egyetemisták követeléseit, támogató nyilatkozatot tettek mellettük, és kiálltak Nagy Imre politikája mellett. Ezt követően a tüntetők egy része a városi börtönhöz vonult, ahol elérték, hogy az összes fogvatartottat szabadon engedjék. Dél körül három menetrend szerinti távolsági autóbuszt foglaltak el, és elindultak a hadosztály-parancsnokság épülete felé, hogy átadják követeléseiket a katonai vezetésnek. A buszokat több száz ember kísérte gyalog, mindannyian fegyvertelenül.

A tömeg a Sötétkapun keresztül akarta elérni a hadosztály-parancsnokság épületét, amelyet azonban fegyveres honvédségi őrség védett. A katonák figyelmeztetése ellenére a tüntetők – az egyik busz vezetésével – behaladtak az alagútba, és lassan közeledtek az épület felé. Erre az őrlánc visszavonult, a parancsnokhelyettes pedig felszólította a tömeget, hogy ne menjenek tovább, mert parancs szerint tüzet fognak nyitni.

Amikor a busz eleje kiért az alagútból, a parancsnokság erkélyéről hirtelen kézi- és gépfegyverekből lőni kezdték a járművet. A szemtanú katonák szerint a lövéseket nem a honvédek, hanem az ÁVH emberei adták le. A sortűz pánikot okozott a tömegben.

Röviddel ezután az épület kapuja mellett, az alagút felől nézve jobb oldalon álló harckocsi is tüzet nyitott: repeszgránátja az alagútban robbant. A detonáció hatására az ablakokhoz vezényelt katonák is lövöldözni kezdtek, sokan addig, amíg fegyverükből ki nem fogyott a lőszer. A harckocsi lövegét nem az irányzásra kijelölt sorkatona sütötte el, mivel ő megtagadta a parancsot és nem akart a tömegbe lőni. A lövést egy hivatásos tiszt adta le, aki később azt vallotta, hogy nem a buszt vette célba, hanem a tőle balra lévő kapupillért, hogy annak leomlásával eltorlaszolja az alagút kijáratát.

Az eseményekhez több legenda is kapcsolódik. Az egyik szerint a menet élén egy kerékpáros haladt, aki az első áldozata lett a sötétkapui sortűznek. Egy másik történet úgy tartja, hogy a harckocsi tizedese megtagadta a tüzelési parancsot, kiugrott a járműből, mire a parancsnoka a helyszínen agyonlőtte. Ezeket a történeteket azonban a mai napig nem sikerült teljes bizonyossággal igazolni.

A lövöldözést követően teljes káosz alakult ki: halottak és sebesültek hevertek mindenütt, a megriadt tömeg menekülni próbált, de a harckocsik a menekülők után fordultak, és tovább lőttek. A vérengzés körülbelül húsz-harminc percig tartott, nagyjából a déli harangszóig. A Sötétkapu alagútjában és környékén, valamint később a kórházban összesen tizennégy ember vesztette életét.