daextlwcn_print_scripts(false);

Többnapnyi hallgatás után végre megszólalt a pedofilbotrányba keveredett homoszexuális stylist.

Mint ismert, Ábrahám Róbert újságíró feljelentést tett a Fővárosi Főügyészségen, miután tudomására jutott, hogy Lakatos Márk az egyik feltételezett áldozata vallomása alapján gyermekotthonokban élő fiatalkorú férfiakkal létesíthetett szexuális kapcsolatot. (Időközben a rendőrség ismeretlen tettes ellen indított nyomozást.)

Az ügyet övező médiaelhallgatás miatt Ábrahám Róbert szombat este 6-ra tüntetést szervezett Lakatos Batthyány téri lakása elé,

melyen 3-400 ember vett részt, mások mellett a Mi Hazánk Mozgalom és a Mi Hazánk Ifjainak aktivistái.

A demonstráción Ábrahám többek között arról beszélt, hogy tudomása szerint Lakatos Márk elhagyta az országot, ezt támasztja alá az is, hogy több, a közeljövőben esedékes programját lemondta.

Megszólalt az érintett

Nem sokkal azután, hogy Lakatos Márk Facebook-oldala és hivatalos weblapja is elérhetetlenné vált, a homoszexuális stylist az Instagramon reagált azt őt ért vádakra. Közleményét változtatások nélkül közöljük:

„Az elmúlt napokban olyan súlyos és alaptalan vádak célpontjává váltam, amelyek teljesen ellentétesek mindazzal, amit képviselek. A leghatározottabban visszautasítom ezeket az állításokat. Mivel állítólag büntetőeljárás indult az ügyben ismeretlen tettes ellen, a hatóság kérdéseire készséggel válaszolok, velük teljes mértékben együttműködök. A közösségi médiában, valamint egyes sajtóorgánumokban megjelent rágalmazásokat a leghatározottabban visszautasítom. Hálás vagyok azoknak, akik ebben a nehéz időszakban mellettem állnak és bíznak bennem. Hiszem, hogy az igazság mindenki számára nyilvánvalóvá válik.”

 

(Kiemelt képünkön: David Pressman amerikai nagykövet és Lakatos Márk)

 

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartásba vételi okiratának száma: CE/22685-4/2020.
Szerkesztőség címe: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11., 4.emelet
Szerkesztőség elérhetősége: szerk@magyarjelen.hu
Főszerkesztő: Horváth Tamás
© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);