“Legyőztük azokat, akik minket akartak legyőzni!”

Ütős holokausztozással indított a Mandiner Magyarország (részleges) megszállásának alkalmából, méghozzá Köves Slomó tollából. Akit érdekel a 89 évet élt, mindent túlélő rabbi története, az a kóserkonzervatív jobboldali portálon elolvashatja a hosszúra nyúló bevezetést, melynek részleges elemzése – egy szájzártörvénynek köszönhetően – már súrolná a büntetőjogi kategóriát, így ettől eme sorok írója személyi szabadsága iránti szeretetéből inkább eltekint.

A történet lényege a lezárásban van, mikor az esküvőn a rabbi az egybegyűltekkel tort ül a legyőzöttek felett, táncolnak és felkiáltanak:

Ünnepeljünk, mert nem csak túléltük a borzalmakat, hanem legyőztük azokat, akik minket akartak legyőzni! Újra élünk!

“2024. március 19-én lesz 80 éve, hogy a német hadsereg megszállta Magyarországot. Azok után, hogy a 30-as évektől fokozatosan eluralkodott a zsidók megbélyegzése, kirekesztése, anyagi ellehetetlenítése, és gyilkosságok is történtek, heteken belül megkezdődött a magyar zsidóság szisztematikus megsemmisítése” – fordul rá a lényegre Köves Slomó, még csak egy sort sem szentelve a háború magyar áldozatainak. Mindenesetre, a zsidó rabbinak sikerült egy mondatba olyan mennyiségű történelmi ferdítést, ha úgy tetszik, hazugságot, belesűrítenie, hogy arra még Rákosi (Rosenfeld) Mátyás kommunista “múltátírói” is elégedetten csettintenének.

Mert mit is állít Köves? Hogy az 1930-as évektől fokozatosan megindult a zsidók kirekesztése, megbélyegzése és anyagi ellehetetlenítése? E sorokat olvasva könnyen összezavarodhat az ember, hogy vajon ugyanazokról a ’30-as évekről beszélünk? Mert, hogy a magyar történelemben az 1930-as évek kissé másról szóltak, mint amit Köves Slomó itt előadott, abban nem csak én vagyok teljesen biztos, de a kor hiteles forrásai is egyetértenek. Ez idő tájt ugyanis a kormány legfőképp a nemzeti erőket és a szélsőjobboldali pártokat üldözte. A nyíltan antifasiszta, németellenes belügyminiszter, Keresztes-Fischer Ferenc például a rendőrséggel verette szét a Turul ifjúsági társaság kiállítását, mert az túlontúl “rendszer kritikusra” sikeredett, azaz kritizálta az összeomlás után átmentett feudalista nagybirtokrendszert, – az ő szavaikkal élve – “a gazdaságra telepedő zsidó befolyást” és az uram-bátyám politikát. De ekkoriban börtönöztek be költőket is “felekezeti izgatás” vádjával, akik a tiszaeszlári vérvádról merészeltek írni. A ’30-as évek voltak a magyar történelem azon időszakai, mikor úgy üldözték a szélsőjobboldali pártokat és politikusait, hogy még a kommunisták is összezavarodhattak volna, hogy akkor most ki is van hatalmon? Rendezvényeket oszlattak fel, pártokat tiltottak be, vezetőket, aktivistákat börtönöztek be, nemzeti radikális értelmiségieket zaklattak, miközben az országban valódi zsidó reneszánsz ment végbe. Ezek pedig száraz tények, melyeket a számok is igazolnak. Íme a teljesség igénye nélkül néhány adat:

1920-ban a budapesti színészek száma 1396, ebből zsidó 379, azaz 27,7 százalék. 1935-ben a fővárosi színészek száma 1269-re csökken, ebből zsidó 339, vagyis 28,7 százalék. Tehát a nagy “üldöztetések” és “elnyomás” közepette még növelni is tudták számarányukat.

Hasonló a helyzet a lapszerkesztők tekintetében is. 1935-ben az 1141 budapesti lapszerkesztőből és hírlapíróból 508 zsidó, ami az összes munkatárs 35,3 százalékát teszi ki. (1930-ban még “csak” 412 zsidó dolgozott a szakmában Budapesten, tehát itt még a számuk is növekedett az “üldöztetések” és “kisemmizés” közepette). Elég csak megnézni az Est, a Pesti Napló, a Pesti Hírlap, vagy a Népszava szerkesztőségét, hogy mindenki számára világos legyen, kik is formálták az emberek véleményét és gondolkodását a ’30-as években. Ezen lapok egyébként még a ’40-es években is zavartalanul működtek.

Az ügyvédek tekintetében még beszédesebbek a számok. 1930-ban az ügyvédek 55,8(!) százaléka volt zsidó, szám szerint 1532. A magánorvosok tekintetében pedig azt láthatjuk, hogy a 3948 főből álló országos létszámban 2151 volt zsidó, vagyis ők tették ki az egész 54,4 százalékát. (Budapesten az arányuk még ennél is magasabb, mintegy 67,2 százalék.) A gyárakból is úgy “kisemmizték” őket, hogy 1944. március 19-én a Weiss Manfréd művek 51 százalékban négy család birtokában vannak, név szerint a Chorin, a Weiss, a Mauthner és a Kornfeld családok. De a MÁVAG is köszönte szépen, jól volt, ahogyan a Goldbergerek és Fellnerek is.

De, ha a számoknak nem is akarunk hinni, higgyünk Lévai Jenő zsidó írónak, “antifasiszta harcosnak”, aki 1943 végén úgy ír Magyarországról, mint a középeurópai zsidóság utolsó, elkülönült “menedék szigete”:

…a közel milliós magyar zsidóságot, mint addig fizikai létében szinte érintetlen középeurópai zsidó szigetet Horthy kormányzó és a Kállay kormány védelme alatt tudja a hitlerizmus.

Most akkor ki nem mond igazat? Azt a kort megélt, túlélt, majd kutató Lévai Jenő zsidó író, vagy a 80 évvel később nyilatkozó Köves Slomó? Utóbbi vajon nem olvasta előbbi írásait? Netán nem tartja hiteles forrásnak? Ha nem, miért nem?

Az sem titok, hogy Horthy Miklós adott kedvenc kártyapartnere, a bányatulajdonos Chorin Ferenc szavára, akinek gyakran kikérte a véleményét. A “zsidóságot sújtó zsidótörvényekről” is álljon itt egy érdekesség, mely elég jól megmutatja, hogyan is viszonyultak a kor arisztokratái és vezető alakjai a zsidókérdéshez, illetve mennyire gondolták komolyan a zsidóság “üldöztetését”:

A felsőház 1941-ben azt harcolta ki az új zsidótörvény módosításának kapcsán, hogy akinek zsidó felmenői vannak, és a törvények alapján zsidónak minősülne, ha 7 éves koráig megkeresztelkedett, akkor ne minősüljön zsidónak. Erre azért volt szükség, mert tudatában voltak annak, hogy az akkori arisztokrácia jelentős része az eredeti törvény értelmében zsidónak számítana. Ezzel a kiskapuval viszont nem minősültek annak.

Ezekután csodálkozunk, hogy az amúgy is kiherélt zsidótörvényeket aztán boldog-boldogtalan kijátszotta és semmibe vette? Miért vette volna azokat bárki komolyan, ha maguk a megszavazói sem tettek így? És ez így ment egészen 1944. március 19-ig, amikor jött a radikális változás. Akik az előző nap még a szövetségesek győzelmét, és a közelgő szovjet megszállást ünnepelték, most arcukra fagyott mosollyal, a Pest utcáin dübörgő Párducokat látva, bambán néztek maguk elé.

Nem csak itt nem jön ki a matek

Írása második felében Köves Slomó arról is tanúbizonyságot ad, hogy az élet több területén akadnak gondjai a számításokkal. Persze, az is lehet, hogy csak más szisztéma szerint működik náluk a matek, ezért jönnek ki drasztikusan eltérő számok a legtöbb esetben. Mert mit állít a kormány imádott rabbija? “A kerek évfordulókon érdemes megállni, és végiggondolni honnan jöttünk, hová tartunk. 80 éve, hogy a 3000 éves zsidó történelem és a 1500 éves európai civilizáció egyik legszörnyűbb eseménye, az univerzális emberi alapértékeket talán leginkább megtipró tragédiája megtörtént” – írja. A zsidó történelem vonatkozásában nem kívánok állást foglalni, de ez az “1500 éves európai civilizáció” hogyan jött ki? Mégis ki az, aki komoly képpel azt állítja, hogy az “európai civilizáció” a Római Birodalom bukásával kezdődött? Elég nagy ostobaság a kóserkonzervatívok mantrája a “judeó-kerszténységről”, de ez még arra is rátesz egy lapáttal… Civilizációnk és kultúránk többet merített a görög-római civilizációból és kultúrából, mint a kereszténységből, erre az egészet egy mozdulattal behajította a kukába, és deklarálta, hogy civilizációnk alig 1500 éves?

Majd, miután éreztette velünk, mennyivel lemaradtunk az ő népe “több ezer éves történelmétől” rátér a lényegre, ami jelen írás tárgyát képezi, ez pedig – mi más is lehetne, mint – a holokauszt emlékezete , ami “sajnos kiveszőben van”. Tehát március 19-ről is a holokauszt kell, hogy az ember eszébe jusson. Ez szerinte egyébként nagyon fontos lenne, mert a többségi társadalom tudatában “egyre kisebb súllyal” jelenik meg a holokauszt. Nem sulykolják tehát eleget. Talán, ha több emléknapjuk lenne…

“És itt felmerül a kérdés: kell-e tovább ápolni a Holokauszt emlékét, és ha a válaszunk igen, akkor hogyan érdemes? Lehetséges-e univerzálissá tenni? Szeretném, ha ezek a kérdések fontosak lennének a többségi társadalom számára, de ehhez mindenekelőtt nekünk, zsidóknak, a Holokauszt áldozatai leszármazottjainak kell elgondolkodnunk a válaszokon!” – írja Köves Slomó a Mandiner hasábjain szólítva meg az övéit. Kiderül, azért is lenne fontos az emlékezés, mert manapság ezt “éppen a bűnösök használják referenciaként”. “Elég, ha az oroszok „denácifikációját”, vagy a Hamász kommunikációs doktrínáját említjük, amely a zsidó államot igyekszik náciként, Gázát pedig Auschwitzként beállítani” – írja, burkoltan tagadva a zsidó állam népirtását.

Ezt követően hosszas értekezésbe kezd, melyből kiderül, ő úgy gondolja, a zsidóság “életigenlő bibliai hagyományai” szemben állnak a “nácizmus halált szentesítő ideológiájával”. Mert a zsidó az, aki “a szabadságot szereti” és “erkölcsi felelősséget vállal”.

“A nácik nem csak zsidók millióit akarták elpusztítani, hanem mindent, amit a zsidók a világnak jelentettek és megjelenítettek. A náci hadsereg felett 80 évvel ezelőtt aratott győzelem tehát akkor válhat örök ünnepé, ha a szellemi győzelmet is ünnepeljük” – itt megint csak belekavarodott az évszámokba, mondhatni, kissé előre szaladt a rabbi, hiszen 1944. március 19-én aligha beszélhetünk még német kapitulációról. Az persze megint egy érdekes kérdés, mi oka van Magyarországon bárkinek ünnepelni azt, hogy a Vörös Hadsereg (a román árulókkal karöltve) végigrabolta és végigerőszakolta megcsonkított hazánkat, majd “felszabadítóként” 45 évig itt maradt vendégségbe, kitelepítve/kivégezve a “vendéglátó” nép elitjét. A gulágok és a recski táborok mélyén megkínzott foglyok biztos áhítattal az ajkukon ünnepelték a “győzelmet”.

Megmutatják 3 ezer éves értékeiket

Köves Slomó a cikk végére már teljesen megfeledkezett arról, hogy ő most – elvileg – a német bevonulás alkalmából ragadott tollat, és már olyanokat ír, hogy “80 évvel a holokauszt tragédiája után eljött az idő, hogy már a zsidóság túlélését és a zsidó élet újjászületését is megünnepelhetjük”. A tanulsága az írásnak tehát az, hogy a múltra emlékezve, arról beszélve, kell erősíteni a “büszke és cselekvő zsidóság képét” és a zsidó identitást, majd megünnepelni a zsidóság győzelmét [Európa romjain].

“Mutassuk meg a 3000 éve elpusztíthatatlan értékeinket, amelyek nem csak a zsidók számára fontosak! Ezek az értékek örökérvényű erkölcsi és civilizációs normák alapkövei. Ezek az értékek a legnehezebb időkben is segítettek megőrizni emberi tartásunkat, méltóságunkat, és ezzel túlélésünket szolgálták” – zárja gondolatait, melyekről biztosra vehetjük, hogy valóban nem csak számára és társai számára fontosak, hanem éppen úgy magáénak tudja Európa legfiloszemitább kormánya is, mely elhozta nekünk az újabb zsidó reneszánszot, mert az Ő érdekük és követeléseik valahogy mindig, mindenkor fontosabbak, mint a magyar érdekek.

Irányi Dániel