4.7 C
Budapest
2021. április 13., kedd
Magyar Jelen
Bűnügy

Letartóztattak egy szabolcsi férfit, aki konyhakéssel támadt a hatóság tagjaira

Elrendelte a Debreceni Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki vasárnap baltával szétverte sógora autóját, megfenyegette a rokonait és a rendőröket, majd konyhakéssel támadt egy tűzoltóra – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője szerdán az MTI-vel.

Keresztes Imre ismertette: a végzés ellen senki nem jelentett be fellebbezést.
A főügyészség még hétfőn azt közölte: a zavartan viselkedő férfi nem működött együtt a kiérkező rendőrökkel, azzal fenyegetőzött, hogy megöli őket. Ezután bezárkózott a házba és öngyilkossági szándékát hangoztatta, miközben többször azt kiabálta, hogy ha bemennek, akkor “mindenki megdöglik”.

A tűzoltók áramtalanították az épületet és elzárták a gázt, majd betörték az ablakot és azon keresztül próbáltak behatolni a házba. Ekkor a továbbra is fenyegetőző férfi egy konyhakéssel támadt az egyik tűzoltóra, akit csak a védőruhája és kitérő mozdulata óvott meg attól, hogy a támadó mellkason szúrja.

Az ügyben hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntettével gyanúsítják a 60 éves férfit, aki ez ellen panasszal élt és megtagadta a vallomástételt.

Keresztes Imre azt írta: az ügyészség a szökés és a bűnismétlés veszélyére hivatkozva kérte a férfi letartóztatását, amelyet a bíróság elrendelt.

 

 

 

(fotó:magyarkesek.hu)

További híreink

Éheztette, verte, rabszolgaként dolgoztatta áldozatait egy hétfős család Pakodon

Irányi Dániel

Egy táska, nem táska. Ezért lopott magának még egyet a tolvaj Budapesten

Varga Lilla

Kétszer raboltak ki egy villamoson alvó férfit Budapesten

Varga Lilla

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben