Büntetőfeljelentést tett a Mi Hazánk a Magyar Lovassport Szövetséget érintő korrupciógyanús ügyekben – tájékoztatta lapunkat Szabadi István, a nemzeti ellenzéki párt országgyűlési képviselője. Hozzátette: költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt fordult a vádhatósághoz és azt várja az ügyészségtől, hogy tárja fel azoknak a milliárdoknak a sorsát, amelyek gyanús körülmények között lettek elköltve lovas célokra.
Mint arról korábban a Magyar Jelen is beszámolt, magyar díjugrató utoljára 1992-ben indult az olimpián, így a magyar kormány feltett szándéka volt, hogy a 2024-es párizsi olimpiára a szakágban valaki kvalifikációt szerezzen. Erre jött létre a Nemzeti Lovassport és Sportló tenyésztést Fejlesztő Program (NLSF), vagy ismertebb nevén „Csekonincs Program”, melynek elsődleges célja az olimpiai kvalifikációs versenyeken való sikeres szereplés és a párizsi olimpiai kvóta lett volna. A program hivatalosan 2021. január elsején indult és 2023. december 31-én ért véget,
keretösszege pedig három milliárd forint volt, amit a kormány az Emberi Erőforrások Minisztériumán keresztül utalt ki a Magyar Lovassport Szövetségnek.
A Szövetség úgy döntött, hogy a pénz jelentős részét, mintegy 2,8 milliárd forintot a díjugratásra fordítja, mert itt látta a legnagyobb esélyt arra, hogy csapatban kvalifikálják magukat a sportolók a 2024-es párizsi olimpiára. A Magyar Lovassport Szövetség a 3 milliárd forintos állami támogatást átutalta a Lovassport Nonprofit (NLSF) Kft.-nek, mely bár külön gazdasági társaságként működik, de 100 százalékban a Szövetség tulajdona.
Időközben rengeteg kérdés merült fel a program hatékonyságával és a támogatás felhasználásával kapcsolatban. A Lovassport Nonprofit Kft. megtagadta a tájékoztatást, a cég arra hivatkozott, hogy a támogatás átruházásával a központi költségvetésből kifizetett forrás „elvesztette közpénz jellegét”.
Az igényelt adatokat érintően bírósági eljárásra került sor, 2023 októberében az atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft. másodfokon is pert nyert a Magyar Lovassport Szövetség cégével szemben, a bíróság kimondta, hogy a Lovassport Nonprofit (NLSF) Kft.-nek ki kell adnia azoknak a szerződéseknek a másolatát, amelyekkel kapcsolatban a kötelezettségek teljesítését közpénzből valósították meg.
Így derült fény arra, hogy a Lovassport Nonprofit Kft. összesen 5,5 millió euró (nagyjából 2,1 milliárd forint) értékben szerződött a német Paul Schockemöhle Istállóval. Az együttműködés keretében kb. egymilliárd forintot költöttek el tíz ló megvásárlására és további egymilliárd forintot öt ló bérlésére. A szerződés alapján emellett egy lovas állandó elhelyezését és bérezését, valamint a lovak és lovasok felkészítését, szállítását stb. is vállalnia kellett a német istállónak, így jött ki az összesen 5,5 millió euró (2,1 milliárd forint) szerződési összeg.
Időközben kiderült, hogy a Paul Schockemöhle Istállótól megvásárolt és bérelt 10 ló közül egyedül egy versenyzett 160 centiméteren (ez az olimpiai szint), a többi eleve alkalmatlan volt arra, hogy valóban hozzásegítse a magyar díjugratókat a Szövetség által kitűzött célhoz, vagyis az olimpiai kvóta megszerzéséhez. Nem is segítette:
sajnos a kvalifikáció végeredménye díjugratásban ugyanaz lett, mint négy évvel ezelőtt, azzal a különbséggel, hogy akkor a Szövetség semmilyen jelentősebb állami támogatást nem kapott.
Tekintettel arra, hogy a program kudarca ellenére sem a Szövetség, sem a Lovassport Nonprofit Kft. a közpénz visszaszerzése érdekében semmilyen polgári- vagy büntetőeljárást nem kezdeményezett a felelősség megállapítására, alapos a gyanú, hogy az egész Szövetséget átjárja a korrupció, amely olyan rendszert alakított ki az elmúlt tizenhárom évben, aminek nem a magyar lovassport felvirágoztatása, hanem a közpénz magánosítása lehetett a célzata – fejtette ki véleményét az esettel kapcsolatban Szabadi István.
A Mi Hazánk Mozgalom politikusa szerint fennáll az alapos gyanú, hogy ismeretlen személyek Magyarország központi költségvetése terhére, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozva, üzletszerűen bűncselekményeket követtek el,
ezért a nemzeti ellenzéki párt március elején feljelentést tett a Fővárosi Főügyészségen.
A vádhatóságnak meg kell majd vizsgálnia, hogy jogosak-e azok a szakmai vélemények, amelyek szerint a német lovakat alaposan túlárazhatták-e, illetve kevesebb összegből magyar lovakat is beszerezhettek volna. Továbbá Fábiáncsics Gábor, a Nemzeti Lovarda ügyvezető igazgatója személyes közreműködése is nagyító alá kerülhet. Ő a Magyar Lovassport Szövetség lókiválasztó bizottságának is a tagja, régóta kapcsolatban állt Paul Schockemöhlével, akivel a Lovassport Nonprofit Kft. végül leszerződött. Kérdés, hogy ez a kapcsolat alátámasztja-e a pályáztatási eljárásban az összeférhetetlenséget. Továbbá elemezhetik azt is, hogy Fábiáncsics Gábor bizottsági tagként befolyásolhatta-e azt a döntést, amelynek eredményeként a németekhez került a magyar adófizetők pénze.
Az ügyészség nem válaszol
Lapunk azóta e-mailben kereste a Fővárosi Főügyészséget, választ azonban még nem kaptunk arra a kérdésünkre, hogy a feljelentés nyomán indult-e eljárás, esetleg nyomozás a Magyar Lovassport Szövetséget érintő ügyekben.
A Magyar Jelen rávilágított a doppingügyek körüli kavarásra, ami miatt a Szövetség szerződést bontott a HUNADO-val
Februárban írtunk arról, hogy a Magyar Antidopping Csoport (HUNADO) hiába hozott jogerős, másodfokú határozatot tiltott szer használata miatt, a lova doppingolásáért eltiltott lovas ugyanúgy folytatta a versenyzést a Magyar Lovassport Szövetség által rendezett nemzeti és nemzetközi versenyeken.
Akkor a HUNADO ügyvezető igazgatója, Tiszeker Ágnes lapunknak megerősítette a történteket, továbbá elmondta, Magyarországon más sportágakban még sohasem fordult elő, hogy a HUNADO jogerős határozatát figyelmen kívül hagyták volna.
Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség vezetője azonban vitatta a döntést, lapunknak adott írásbeli válaszában úgy fogalmazott: “A Magyar Lovassport Szövetség vitatta a HUNADO lovon végzett mintavételével kapcsolatos határozatát, mivel a nemzetközi szövetség (FEI) azonos esetben jóval csekélyebb, eltiltással nem járó büntetést szab ki a sportolókra.”
Az ügy folyománya, hogy a Magyar Lovassport Szövetség elnöksége március 18-án úgy határozott, hogy
“felmondja a HUNADO-val kötött együttműködési megállapodást, továbbá az FEI szabályzataival összhangban megalkotja a Szövetség lovak mintavételre vonatkozó szabályrendszerét és annak Általános Versenyszabályzatba való integrálását”.
Valószínűleg a Magyar Lovassport Szövetség döntése a fentebb említett vitatott helyzet miatt született. Írásban kerestük Lázár Vilmost, hogy erősítse meg, vagy cáfolja a feltélezésünket.
Más sportági szövetségeknek megfelel a HUNADO
Az együttműködési megállapodás felbontása a Magyar Antidopping Csoporttal már csak azért is érdekes, mert a többi a sportági szövetségnek nincs problémája a HUNADO-val, így tehát példanélküli Lázár Vilmosék lépése.
A Magyar Lovassport Szövetség elnöksége Jármy Miklós állatorvost, elnökségi tagot bízta meg a HUNADO utáni új doppingellenes szabályrendszer kidolgozásával.
Kiemelt képünkön: Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség és a Nemzeti Vágta elnöke beszél a 15. Nemzeti Vágta futamainak ünnepélyes sorsolásán a Nemzeti Lovarda dísztermében 2022. szeptember 15-én (fotó: MTI/Balogh Zoltán)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!